-
2025.10.24
Minden nyolcadik magyar nőt érint ez a betegség
A mellrák továbbra is a leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében Magyarországon – élete során minden nyolcadik nő érintett lehet. Bár a diagnosztikai és terápiás lehetőségek az elmúlt években látványosan fejlődtek, a szűrésen való részvétel még mindig alacsony, mindössze 40 százalék körül alakul. Pedig a rendszeres mammográfiás vizsgálat akár 45 százalékkal csökkentheti a halálozás kockázatát. Az Affidea Magyarország szakemberei szerint a tudatos prevenció és a korai felismerés jelentheti a legnagyobb esélyt a gyógyulásra.
-
2025.10.23
Feltérképezték az ayahuasca-főzet hatását
Erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet - írta a honlapján a Guardian című brit lap.
-
2025.10.23
Ellazítja az izmokat és segíti a jobb alvást
A gyógynövények, a fűszernövények és a fűszerek többnyire olyan antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek csökkenthetik a szívbetegségek kialakulásának kockázatait. A mediterrán étrend azért is olyan egészséges, mivel nagyon sok és nagyon sokféle fűszernövényt használnak a konyhában. Többek között fahéjat is.
-
2025.10.23
A máj nem csak a vérszegénység megelőzésében segít
Sokan kedvelik a belsőségeket, így a májat is. Egyesek azonban még csak rá sem bírnak nézni erre a táplálékra, pedig nemcsak nagyon ízletes, de roppant egészséges is. Miért is fogyasszunk májat? Mutatjuk a válaszokat.
-
2025.10.22
Ősszel is a szabadba!
Bár egyre hidegebbek a nappalok, még érdemes kihasználni a tél előtti időszakot. Az aktív nyár után még ne zárkózzunk be a lakásba, továbbra is sportoljunk, mozogjunk, tartsuk karban erőnlétünket. Az alábbi tanácsok a testsúlycsökkentést is segítik!
-
2025.10.22
Későn kérnek pszichés segítséget a meddő párok
A meddőséggel küzdő párok többsége komoly lelki sérüléseket szerez a teherbeesésért való, sokszor nehéz és bizonytalan végkimenetelű küzdelem során. A páciensek 70%-a „későn” érkezik meg mentál-egészségügyi szakember rendelőjébe. Ez azt jelenti, hogy mire pszichés segítséghez jutnak, már kialakult náluk valamilyen szorongásos- vagy hangulatzavar. Az állapotuk csökkenti a meddőséggel való megküzdést és késlelteti a várandósságot.
-
2025.10.22
A téli náthát gyakran a poratka okozza
Krónikus orrdugulást, úgynevezett „allergiás náthát”, ritkább esetben szemvörösséget, szemviszketést okozhat a télen gyakrabban jelentkező házipor-allergia.
-
2025.10.21
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek
Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk helyett, pár napig töklámpások, pókhálók és szellemek díszítik a lakásokat és kerteket. Egyre népszerűbbek a halloween-hoz köthető családi és baráti összejövetelek, október 31-én pedig útnak indulnak a beöltözött gyerekek és ’Csokit vagy csalunk’ felkiáltással bekopogtatnak a szomszédokhoz, ismerősökhöz. És ha már ez a szokás itthon is kezd egyre népszerűbbé válni, miért ne adhatnánk meg a módját?
-
2025.10.21
A boldogság titka: a FLOW
Belezuhanni a boldogságba Aligha létezik olyan ember, aki ne élte volna át, hogy megszűnik körülötte minden, elragadja valami fantasztikus sodró érzés, minden idegszálával egy adott pillanatot élvez, amikor teljesen elmélyül valamiben. Lehet ez könyv, futás, egy jó film, kétkezi alkotó tevékenység. Miért nem tudjuk gyakrabban megengedni ezt magunknak?
-
2025.10.21
Szauna: gyógyír testnek, léleknek
A szauna kezdetben több funkciós helyiség volt, használták tisztálkodásra, de gyógyítási célokra is, gyakran itt vezették le a szüléseket is. A modern szaunák már egyértelműen a test és a lélek ápolására alkalmas hely.




