szabályozott étrend
-
2023-05-12
Tartsuk kordában a kilókat!
Arról, hogy milyen az ideális és szép test, megoszlanak a vélemények. Szerencsére, hiszen, ahányan vagyunk, annyifélék is. Mindenkinek más a szépségideálja, így valaki a sportos vonalakat, valaki pedig a kerekded idomokat kedveli. Azonban mindkét esetben fontos az egészséges arányok megtartása, így figyelnünk kell, hogy ne essük túlzásba a diétát illetően, illetve vigyáznunk kell a plusz kilókkal is. A túlsúly ugyanis az egészségünkre is káros hatással lehet. A május 20-ai európai elhízás elleni nap erre hívja fel a figyelmet, illetve segítséget is nyújt azzal kapcsolatban, mit tehetünk az elhízás ellen.
-
2023-04-06
A reggeli rutin segíthet a fogyásban
Életmódot változtatni nem olyan egyszerű és nem olyan könnyű feladat. A fogyás sem olyan egyszerű, de semmiképpen se higgyünk abban, hogy léteznek csodaszerek. Ezek is csak akkor hatékonyak, ha mellette odafigyelünk az étkezésünkre és rendszeresen mozgunk is. Csak úgy egy pirula nem fog segíteni a fogyásban, ha mégis lefogyunk, könnyen visszahízhatjuk a leadott kilókat – vagy azok többszörösét –, illetve azt sem tudjuk, hogy ezeknek a piruláknak milyen mellékhatásaik vannak vagy lesznek a későbbiekben.
-
2023-03-09
Miért szükséges a króm?
A króm fontos szerepet tölt be a szervezetben, noha naponta csupán 40 mikrogrammra van szükség belőle. A króm a cukoranyagcsere kulcsfontosságú szereplője. A megfelelő krómellátottság hozzásegíthet a cukorbetegség megelőzéséhez, kezeléséhez. Ráadásul, a króm fogyás esetén is segítségül hívható.
-
2023-03-06
Állj ellen a divatdiétáknak, hatástalanok
A januári életmódváltó fogadalmak általában márciusra kifulladnak, a jó idő és a nyár viszont érezhetően közeleg, és sokan ilyenkor nagyon gyorsan akarják formába hozni magukat. A tavasz tipikusan a gyors eredménnyel kecsegtető csodadiéták időszaka, ezért nem árt ilyenkor hangsúlyosan felhívni a figyelmet ezek veszélyeire – mondja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Ráadásul ez a hagyományos böjti időszak is, így sok minden keveredik a fejekben. Bár döntően már tudjuk, hogy a táplálkozás szakértői a dietetikusok, sokszor még mindig az influenszereknek, celebeknek, különféle életmódtanácsadóknak és ismerősöknek hiszünk, ha gyors fogyókúrába kezdenénk.
-
2023-02-09
Nyári álomalak? Még épp időben vagyunk...
A legtöbb újévi fogadalom – mint például, hogy többet mozgunk és egészségesebben étkezünk, hogy idén elérjük az eddigi legjobb és legegészségesebb formánkat – többnyire februárra kifullad, és ha bele is kezdtünk egyáltalán az életmódváltásba, sokszor újra meg kell találnunk a motivációt.
-
2023-01-18
Bombabiztos megoldás reflux ellen
A reflux olyan probléma, mely hazánkban rengeteg embert érint. Már-már azt is mondhatnánk, hogy népbetegségnek számít. Rengetegen szenvednek az olyan kellemetlen tünetektől, mint a gyomorégés, a maró érzés a nyelőcsőben vagy a rossz szájíz. A legtöbben azonnal gyógyszerekhez nyúlnak, pedig a probléma sokszor egy kis odafigyeléssel akár természetes megoldás segítségével is orvosolható.
-
2023-01-10
4 tipp, hogy hogyan vágj bele az újévi diétába
Új év, új célok, mindenkinek más, de legtöbben az életmódváltást mellett döntenek. Az életmódváltás komoly elhatározás, így érdemes tisztában lenni azokkal a fontos lépésekkel, amelyeket javasolt betartani a diéta előtt annak érdekében, hogy minél hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. Íme 4 tipp, hogy miket érdemes beiktatnunk, mielőtt belevágunk a diétába - szakértő tippjeivel.
-
2022-12-12
Hogyan élvezzük az ünnepeket diabétesszel?
Lassan beköszönt az év végi ünnepi időszak, s vele együtt a nagytakarítás, dekorálás, bevásárlás, karácsonyi menütervezés ideje. Kicsit végre kiengedhetjük a gőzt, élvezhetjük a családdal töltött meghitt pillanatokat, és a finomabbnál finomabb fogásokat, süteményeket.
-
2022-12-05
Egészséges étkezés karácsonykor a séf tanácsaival
Karácsony elképzelhetetlen gazdag menüsor és egymást követő családi ebédek, vacsorák nélkül. Érthető, hogy elterjedtek azok a viccek, amelyek csattanója az ünnep utáni súlygyarapodás. Pedig elég egy kis odafigyelés és vállalkozó kedv, máris kordában tarthatjuk a kilókat, és még a kulináris élményekről sem kell lemondanunk. A soproni Fagus Hotel executive séfje most megmutatja, hogyan lehet egészségesebb az ünnepi ebéd, még akkor is, ha ragaszkodunk a hagyományos ízekhez.
-
2022-11-15
Egyes táplálékok jók az egészségünknek?
Régebben sok táplálékot kiáltottak ki bűnösnek, aztán megcáfolták ezeket az állításokat és napjainkban az derül ki róluk, hogy nem is olyan ártalmasak az egészségre nézve. Ami azt jelenti, hogy bátran fogyaszthatjuk ezeket a táplálékokat, persze mint mindent, ezeket is csak mértékkel. Hiszen akármit is eszünk, de ha tartjuk a mértéket és emellett rendszeresen mozgunk és felhagyunk minden káros szenvedélyünkkel, akkor elmondhatjuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy lefogyjunk és hogy elkerüljenek bennünket a különféle betegségek.
-
2022-11-04
Az étrend nemcsak trend! Életet is menthet!
Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend az egészségtudatos étkezés, amely különböző diéták és étrendek elterjedését eredményezi. Sokan alakformálás és egészségük megőrzése céljából követnek valamilyen diétát, de vannak akik orvosi utasításra, valamilyen egészségügyi probléma vagy betegség hatására kezdenek szigorúan szabályozott étrend szerint étkezni.
-
2022-09-21
Light termékek valóban a barátaink?
A light termékek gyakran kerülnek a fogyókúrázók bevásárló kosarába, mivel úgy gondolják, ezekkel hozzájárulnak a fogyásukhoz és egészségükhöz. De valóban jót tesznek nekünk?
-
2022-09-19
Ősszel is a szabadba!
Bár egyre hidegebbek a nappalok, még érdemes kihasználni a tél előtti időszakot. Az aktív nyár után még ne zárkózzunk be a lakásba, továbbra is sportoljunk, mozogjunk, tartsuk karban erőnlétünket. Az alábbi tanácsok a testsúlycsökkentést is segítik!
-
2022-07-27
Itt a nyár, itt a hipoglikémia
A hipoglikémia - azaz a „hipózás”- gyakori állapot a cukorbetegek körében, főleg azoknál, akik inzulint használnak. Az alacsony vércukorszint bármikor felléphet, de a nyári időszakban sűrűbben fordul elő, mert a hőség miatt felgyorsul az anyagcsere és ez elősegíti a vércukorszint csökkenését.
-
2022-07-25
A szív szempontjából nincs egészséges kövérség
Eddig néhány kutatás azt sugallta, hogy a metabolikus szindróma más elemeit nélkülöző elhízás akár még az egészséges kategóriába is sorolható, ez az elképzelés azonban megdőlni látszik. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa az összefüggéseket világítja meg.
-
2022-07-01
Az aranyeres panaszok fokozódnak a melegben
Az aranyérrel élők megszokták, hogy az életmód, a diéta, a helyi ápolás a mindennapi élet részét képezik. Nyáron a megváltozott körülmények során különös hangsúlyt kap sok tevékenység.
-
2022-06-27
Minden testnek jogában áll strandra menni!
A képszerkesztő programok korában nehéz elfogadni az öregedés bármely jelének láthatóvá válását. Kihívást jelent szembenézni azzal, hogy a testünk nem úgy reagál a diétára, mozgásra, mint pár évvel korábban.
-
2022-06-10
A nyár veszélyes a májra?
Itt a nyár, a családi, baráti összejövetelek, a nyaralás, a pihenés, az önfeledt kikapcsolódás időszaka. Ilyenkor előfordul, hogy kevésbé figyelünk oda az egészséges táplálkozásra, a rendszeres mozgásra, és ennek veszélyes következményei lehetnek nemcsak a felszaladó kilók miatt, de májunk állapotára nézve is.
-
2022-05-17
Megalakult az első Nutricia Táplálásterápiás Centrum
Megalakult Budapesten az első Nutricia Táplálásterápiás Centrum a MIND Klinikán. Az egyedülálló együttműködés célja, hogy itthon is elérhetőek legyenek az Európa más területén már elterjedt magas színvonalú táplálásterápiás kezelések, eszközök és speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszerek. Az évente több ezer beteg ellátását végző MIND Klinikán létrejövő Nutricia Táplálásterápiás Centrum az első ilyen létesítmény az országban.
-
2022-05-16
Új étrend trend a láthatáron?
Semmi sem állandó, csak a szüntelen változás. Amit tegnap még megdönthetetlen igazságnak hittünk, azt ma már kétkedve vizsgálgatjuk, holnapra pedig talán épp az ellenkezője nyer bizonyítást. Az egészségről és a tökéletes étrendekről alkotott elképzeléseink is folyamatosan változnak. Az 1980-as évek sztárja az alacsony zsírtartalmú étrend volt. 1990-ben a szénhidrátmentesség hódított, majd a 2000-es évek egészen az őskorig vezettek vissza, amikor az ember főleg nyers ételeket evett, ez volt a paleolit táplálkozás. Mindeközben egyre divatosabbá vált előbb a vegetáriánus, majd a vegán étrend. Ezek persze csak a legismertebbek, hiszen az összes különböző étrendet felsorolni is nehéz lenne.
-
2022-05-05
A hormonális egyensúly megteremtése
A menopauza szakaszába lépő nők nagyon sokféle, azaz változatos tünetekről számolnak be. A szimptómák között gyakran szerepel az izzadás, a hőhullámok, a fejfájás, az álmatlanság, a feszültség, a depresszió és a hangulatingadozás.
-
2022-03-09
Fogyókúrát támogató szerek a patikából
Tévhitekben ringatja magát az, aki azt hiszi, hogy egy-két doboz fogyókúrás pirula beszedésével a plusz kilók maguktól „leolvadnak” róla. A patikákban kapható fogyókúrát támogató készítmények az egészséges diéta és a testmozgás mellett, nem pedig azok helyett kecsegtetnek azzal a lehetőséggel, hogy sikerül pár kilóval többet leadni.
-
2022-03-02
Méregtelenítő növények
Itt a lehetőség, hogy a télen felszedett kilóktól könnyedén megszabaduljunk, hiszen a piaci standok, boltok, áruházak polcai lassan megtelnek finom és egészséges zöldségekkel és gyümölcsökkel.
-
2022-02-15
A vitaminbevitel súlygyarapodást okoz?
Sokan azért ódzkodnak a vitaminos készítmények szedésétől, mert attól tartanak, hogy ezért ragadnak rájuk a fölös kilók. Úgy tűnik, hogy ez egy tévhit, és egyre több vizsgálat eredményei cáfolják ezt a hibás elképzelést.
-
2022-02-15
Tiltólistás ételek, amelyek segítenek a fogyásban!
Amikor ránézünk egy diétás összeállításra, elsőként a leginkább kedvelt ételek kerülnek a tilos oldalra. Bár vannak helyettesítő ételek, de a már megszokott alapélelmiszerek nélkül nehéz elképzelni az étkezést. Biztos, hogy le kell mondanunk ezekről, vagy csak be kell tartani bizonyos szabályokat?
-
2022-02-09
Életmódváltásra törekedjünk, ne fogyókúrázzunk!
Fogyás akkor indulhat be a szervezetben, ha nagyobb az energiafelhasználás, mint az élelmiszerekkel elfogyasztott energiamennyiség.
-
2022-02-01
Furcsa tünetek földimogyoró fogyasztása után?
Ha a földimogyoró fogyasztása után szájviszketés, torokkaparás jelentkezik, lehet keresztallergia következménye, de jelentheti azt is, hogy az érintett a földimogyoróra allergiás. A pontos kiváltó okot azért lényeges kideríteni, mert míg az elsőnél csak enyhébb tünetek jelentkezhetnek, a második esetben akár életveszélyes anafilaxia is kialakulhat, melynek megelőzéséhez szigorú diétára van szükség.
-
2022-01-28
Óvatosan a diétával, a leendő családja múlhat rajta
Itt az új év, és ezzel együtt jellemzően a fogadalmak is. Köztük is az egyik legnépszerűbb – kiváltképp a hölgyek körében – a fogyás ígérete. Ilyenkor azonban sokan nagy hibát vétenek, melynek később keserűen fizetik meg az árát!
-
2021-10-26
Aktuális fogyókúra trendek
Melyek azok a fogyókúrás irányzatok, amik a 2021-es évben a leghangsúlyosabban vannak jelen a köztudatban, illetve szintén fontos kérdés, hogy ezek a diéták tudományosan mennyire megalapozottak, milyen hatékonyak rövid és hosszú távon, illetve mennyire biztonságosak egészségünk megtartása tekintetében.
-
2021-10-18
Ősszel fontos a vitaminpótlás
Az őszi időszakban fokozottan fontos a betegségek megelőzése érdekében a vitaminpótlás - hívta fel a figyelmet Antal Emese dietetikus. Nyáron, napsütés és friss zöldség és gyümölcs formájában természetes módon jutunk hozzá a megfelelő mennyiségű vitaminhoz, ám ez ősszel megváltozik.
-
2021-10-15
Mikortól figyeljünk az elhízásra?
Vannak korszakok, amikor fokozottabban kell figyelnünk az egészséges táplálkozásra, a sportolásra, mert az ekkor felszedett kilók nehezebben olvadnak le. Érdemes már a gyermekeket megtanítani a tudatos táplálkozás fontosságára, így később ez rutinszerűen válik életünk részévé.
-
2021-10-04
COPD: A helyes étkezési szokások kialakítása
Az egészségi állapot és a táplálkozási szokások kapcsolata közismert. Van olyan fizikai állapot és néhány betegség, amelyekhez a megfelelő diéták könnyen elérhetőek, gyakorlatilag benne vannak a köztudatban. De léteznek olyan betegségek, amelyekhez a kapcsolódó dietetikai irodalom kevésbé kiterjedt, és megtalálni sem könnyű ezeket. Ez utóbbi csoportba tartozik a COPD is.
-
2021-09-28
Életmódváltás és tudatosság
Az elhízás a 21. század egyik legnagyobb közegészségügyi problémája, ezt Európában járványnak tekintik.
-
2021-07-20
Nőtt a táplálkozási zavarok miatt kórházba kerültek száma
A koronavírus-járvány alatt 50 százalékkal megnőtt a táplálkozási rendellenesség miatt kórházi ápolásra szoruló 20 éven aluliak száma Angliában.
-
2021-06-29
Köszvény diétás receptek
A köszvény egy gyulladással járó betegség, ami akkor jön létre, ha a vérben felszaporodik a húgysav és annak kristályai kicsapódnak és lerakódnak az ízületi tokot belülről bélelő hártyában. A betegségben szenvedőknek ajánlunk recepteket.
-
2021-06-29
Köszvényesek diétája: fő a tudatosság
A köszvény egy nagyon fájdalmas és meglepően gyakori betegség, így egyáltalán nem mindegy, milyen étrendet folytat az érintett.
-
2021-04-28
A rettegett szövődmény: ketoacidózis
A ketonok, vagyis a ketontestek a zsíranyagcsere melléktermékei, melyek a glukagon hatására képződnek, és szintjét az inzulin szabályozza. Mennyisége éhezés, illetve elegendő inzulin hiányában emelkedhet meg, mivel ezt használja a szervet egyfajta alternatív üzemanyagként, amikor nem áll rendelkezésre elegendő glükóz.
-
2021-03-16
Kutatások a testsúly szabályozására
Kutatók a bélben élő baktériumok élettani szerepét vizsgálták, egyebek mellett azt szeretnék megtudni, milyen mikrobiális összetétel jár együtt az egészséges testsúllyal.
-
2021-03-01
A testsúly nem csak egy szám
Az elhízás nemcsak esztétikai probléma, hanem egészségügyi kockázati tényező is. Szerte Európában májusban tartják az elhízás elleni napot, melynek során nemcsak a felesleges zsírtömeg okozta betegségekre hívják fel a figyelmet, hanem használható tanácsokat szeretnének adni a megelőzést illetően is. Dr. Gajdács Ágnes obezitológust kérdeztük erről a sokakat érintő témáról.
-
2021-02-26
Ideális testsúly egyenlő egészség
Az ideális testsúly nem csupán esztétikai kérdés, hiszen az egészségünk szempontjából sem elhanyagolható, mekkora zsírréteg, túlsúly van rajtunk. Ám az sem mindegy, milyen módszerekkel érjük el, illetve tartjuk meg a kívánt formát. Az önsanyargatás sokszor nem marad következmények nélkül.
-
2021-02-25
Cukor vagy édesítôszer?
Egymást érik a kutatások és tanulmányok, amelyek a cukor egészségre gyakorolt káros hatását bizonygatják – majd ennek szöges ellentétét. Egyik nap a répacukor az ellenség, másnap a mesterséges édesítőszer. Sárga Diána dietetikust arra kértük, adjon tanácsot ebben a kérdében.
-
2021-02-17
A bőséges reggeli több kalóriát éget el
Kétszer annyi kalóriát égethet el, ezzel megelőzheti az elhízást és a magas vércukorszintet az, aki nagy vacsora helyett reggelire eszik többet - derítették ki német kutatók a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóiratban közzétett tanulmányukban.
-
2021-01-29
Léteznek csodafogyókúrák?
Az évkezdés jellemzően a nagy fogyókúrák, új fogadalmak időszaka. A legtöbben ilyenkor kezdenek új étrendbe, vagy valamilyen diéta lázas követésébe. Rengeteg „CSODAFOGYÓKÚRA” létezik, amelyek rövid idő alatt biztos, gyors fogyást ígérnek, de jellemzően ezek meglehetősen szélsőséges módszerek. Általában a fogyás, mint eredmény be is következik, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron.
-
2020-12-25
Egészségesebb menüt az asztalra
Bizonyára sokunknak ismerős az a helyzet, amikor a mértékletesebb táplálkozást és rendszeres mozgást a karácsonyi időszakban felváltja a nassolás, a kanapén való ejtőzés, és a többfogásos menü csábítása. A kilók pedig észrevétlenül kúsznak fel ránk. Ha figyelünk az elfogyasztott mennyiségekre, gondosan megválogatjuk az alapanyagokat és az elkészítés módját. Az ünnepi menü is lehet egészséges. Sőt, még egy kis desszertet is megengedhetünk magunknak.
-
2020-12-23
Karácsony diabétesszel
A cukorbetegséggel élők kénytelenek az egészségesektől némileg más életmódot élni, ám ezt rendszerint viszonylag könnyen be tudják illeszteni a mindennapjaikba. Igen ám, de a karácsony és a többi olyan ünnep, felboríthatja a napirendet, ráadásul több finomság is kerül az asztalra, melyek már kifoghatnak rajtuk. Szakértőnk ezúttal megoszt néhány táplálkozási szabályt, melyekre érdemes odafigyelniük az ünnepek során a diabétesszel küzdőknek.
-
2020-11-11
Kis fogyás is csökkentheti a cukorbetegség kockázatát
Kisebb életmódváltoztatások, köztük két-három kilogrammnyi súlycsökkenés, a fizikai aktivitás növelése mintegy felére csökkentheti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát egy nagyszabású brit kutatás szerint.
-
2020-10-13
Gyors és egészséges családi vacsorák
A legjobb, diabétesszel élők étrendjébe illeszthető receptekre hirdetett nyilvános pályázatot a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ). A gyors és egészséges családi vacsorák döntőjébe jutott legígéretesebb receptek között egy zöldséges sült hal vitte el a pálmát a töltött cukkini és a spenótos nokedli elől.
-
2020-09-14
Az aranyeres panaszok fokozódnak a melegben
Az aranyérrel élők már megszokták, hogy az életmód, a diéta, a helyi ápolás a mindennapi élet részét képezik. Nyáron a megváltozott körülmények során pedig sok tevékenység különös hangsúlyt kap.
-
2020-07-17
Szívpanaszok a fogyókúra miatt?
Egy rosszul kivitelezett fogyókúra, egy koplalásra vagy bizonyos tápanyagok, élelmiszertípusok teljes megvonására épített diéta számos kellemetlen tünettel, negatív következménnyel járhat.
-
2020-07-14
Vezessünk étkezési naplót!
A táplálkozási napló rendszeres vezetése rengeteg fontos dologra rávilágít, ami segíthet abban, hogy végre leadjuk a plusz kilókat és egészségesebben éljünk!