Hogyan vegyük észre a stroke előjeleit?
Serene Brandson, a CBS tévés riportere éppen a Grammy díjátadóról tudósított élő adásban, mikor váratlanul stroke-ot kapott, és egyik pillanatról a másikra összefüggéstelenül kezdett beszélni.
Később, a televízióban megkérdezett orvos-szakértők azt nyilatkozták, hogy a látottak alapján a riporternő egyértelműen egy kisebb agyvérzést szenvedett el élő adásban. Branson különös esete rávilágított, hogy milyen keveset tudnak az emberek a stroke-ről, és az azt megelőző jelekről.
Röviden összefoglalva a stroke akkor következik be, ha egy agyi érben rög keletkezik, vagy az ér megreped, így nem jut megfelelő mennyiségű oxigén az agyba.
A stroke-nak két fő típusát különböztetjük meg: az egyik a vérhiányos, vagy agyi stroke, a másik a vérzéses stroke, vagyis az agyvérzés.
Az összes stroke-eset mintegy harmadát egy vagy több figyelmeztető "ministroke" előzi meg, melyet TIA-nak, magyarul átmeneti agyi vérellátási zavarnak nevezünk. A TIA korai felismerése és kezelése nagymértékben csökkentheti a stroke kockázatát.
A PubMed Health ezért összegyűjtötte a figyelmezető jeleket, amelyek a közelgő stroke tünetei lehetnek:
-
éberségi szint csökkenése (álmosság, eszméletvesztés és kóma)
-
a hallás és az ízérzékelés megváltozása, ügyetlenség
-
zavartság, emlékezetkiesés
-
nehéz nyelés
-
írási és olvasási nehézség
-
szédülés, a mozgás abnormális érzékelése
-
a hólyag és a belek feletti kontroll hiánya
-
egyensúlyvesztés, a koordináció hiánya
-
izomgyengeség az arcban, a karon, vagy a lábon (általában csak az egyik oldalon)
-
zsibbadás, vagy bizsergés a test egyik oldalán
-
személyiségbeli, hangulati és érzelmi változások
-
látászavar, kettőslátás, vagy a látás elvesztése
-
érzékelési változások: fájdalom, nyomás, hőmérséklet érzékelésének megváltozása
-
beszédzavar, vagy mások beszédének nehezebb értelmezése