-
2024.12.19
Túlterhelt emésztőrendszer, illatos megoldások
A fűszerek és a gyógynövények között több olyan is található, amelyik emésztést serkentő hatású. Konyhakömény, édeskömény, kamilla, citromfű, borsmenta, ánizs és gyömbér segíthet akkor, ha „túlettük” magunkat.
-
2024.12.19
Karácsonyi menü túlzások nélkül
A karácsony hagyományosan a nagy családi, baráti lakomák ideje, amikor a gazdagon megrakott asztal köré gyűlünk a szeretteinkkel. Szinte általános jelenség, hogy ilyenkor túlzásokba esünk, amit aztán később rendszerint meg is bánunk. Túl sokfélét és túl nagy adagokat eszünk, pedig a közös étkezések lélekre is gyakorolt pozitív hatása egyáltalán nem az elfogyasztott ételek mennyiségén múlik – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Azért sem érdemes túlzásba vinni a főzést, mert egy-két nap múlva már senki sem eszi szívesen ugyanazokat a fogásokat és a mai világban az sem megengedhető, hogy a maradék a kukába kerüljön.
-
2024.12.18
Tippek az egészséges karácsonyi étkezéshez
A karácsonyi időszakról elsőre nem az egészséges táplálkozás jut az eszünkbe. Az ünnepek alatt gyakran előfordul, hogy a sok finom falatnak köszönhetően túl esszük magunkat, nehezebb a mértéktartás, és a cukorban, szénhidrátban és zsírban gazdag ételek nem csupán a plusz kilóknak kedveznek, de az emésztőrendszerünkre is extra terhet rónak. Ha az ünnepi időszak alatt is szeretnél odafigyelni az alakodra, érdemes követni az alábbiakat - szakértő tippjeivel.
-
2024.12.18
A túlevés és túlivás időszaka
Egymást érik az ünnepek, együtt a család és a barátok, mindenki valamilyen finomsággal készül. December a nagy lakomák és egyben a nagy gyomorrontások, puffadások időszaka is. Nem árt felkészülni rá! Sorra vesszük, hogy milyen vény nélküli patikaszerek vethetők be túlevés, puffadás, gyomorégés vagy éppen másnaposság esetén.
-
2024.12.18
A szívünkbe költözzön a karácsony
Idén sem lesz könnyű felkészülni a szeretet ünnepére. Már a vásárlásaink során is érezzük, ebben az évben egy újabb nehezen kezelhető helyzettel fogunk szembe kerülni karácsonykor. Nyomasztó kérdések keringenek a fejünkben. Szabad költekezni vagy rendeljünk alá mindent a spórolásnak? Felvállalhatók az ezzel kapcsolatos kétségeink? Miként kommunikáljunk az emiatt kialakult félelmeinkről a családban?
-
2024.12.17
Ajándékozzon vérnyomásmérőt karácsonyra!
Sokan tervezik, hogy hasznos és fontos ajándékként vérnyomásmérőt adnak karácsonyra. Nem mindegy azonban, milyen készüléket vásárolunk. Dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája segít a választásban.
-
2024.12.17
Laktózérzékeny vagy vegán? Ezeket bátran eheti
Hazai adatok szerint a tejcukor-érzékenység vagy más néven a laktóz intolerancia immár minden harmadik magyart érint. Nem csoda hát, hogy a hazai tejtermék-gyártók igyekeznek kiszolgálni a speciális étrendet követők igényeit is. Ma már egyre nagyobb a választék a laktózmentes élelmiszerek piacán is, ennek köszönhetően pedig a tejcukor-érzékenységben szenvedőknek sem kell lemondaniuk egy kis finomságról.
-
2024.12.16
A december a deréktáji fájdalmak főszezonja
A karácsonyi ünnepkör közeledtével gyakrabban cipekedünk, az utazások miatt több időt töltünk ülőhelyzetben és kevesebb idő jut a sportolásra is, ami miatt tömegeknél jelentkezik deréktáji vagy nyakfájdalom. Szentiványi Rita gyógytornász-manuálterapeuta arról beszélt, a hideg sem tesz jót az ízületeknek, ezért érdemes rétegesen öltözködni, de az első komolyabb havazás szinte mindenkinél kivált valamilyen panaszt a hólapátolás következtében. A szakember szerint minél hamarabb kezdjük el a terápiát, annál gyorsabb lehet a regeneráció, így ha már megtörtént a baj, forduljunk mielőbb gyógytornászhoz.
-
2024.12.16
Emésztési zavarok kezelése gyógyszerek nélkül
A karácsony sokak számára nem csak az ünneplésről, a boldog pillanatokról és a nyugalomról szól. Az emberek jelentős hányada ilyenkor mit sem törődve az egészséges táplálkozással a zsíros, fűszeres ételeket részesíti előnyben, amelyekből nem is keveset fogyaszt.
-
2024.12.14
Légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek
A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.




