-
2024.05.31
Csökkentik a szívmegállást az alvási szokások
Felnőtteknél csökkentik a szívmegállás kockázatát az egészséges alvási szokások egy nagylétszámú új amerikai kutatás szerint.
-
2024.05.29
Érelmeszesedés: személyre szabott terápia
Magyarországon minden második halálozást szív- és érrendszeri betegség okoz, amelyek között kiemelkedik az érelmeszesedés.
-
2024.05.27
Így csökkenthető a prosztatarák kialakulásának esélye
Évente körülbelül 1600 férfi veszíti életét prosztatarákban hazánkban, pedig a betegség korai tünetmentes stádiumban jó eséllyel gyógyítható, illetve megfelelő kezeléssel és rendszeres követéssel több évtizeden át stabil állapotban tartható. Sok férfi nem tudja, hogy néhány, mindennapokba könnyen átemelhető szokással sokat tehet egészsége megőrzéséért. Ülve pisilés, rendszeres szexuális élet, intimtorna és megfelelő táplálkozás – ezek együttese jelentősen csökkenti a betegség kialakulásának esélyét.
-
2024.05.23
6 tipp a szívbarát mozgáshoz
A mozgással óriási egészségnyereségre tehetünk szert. Akár fogyás a célunk, akár erősödés, mindkét eredmény elérhető a fizikai aktivitás által – és természetesen megfelelően összeállított étrenddel. Ugyanakkor tisztában kell lennünk a mozgás egészségre gyakorolt hatásaival is. Kutatások bizonyítják, hogy a fizikailag aktív személyeknek fele akkora esélyük van szívbetegségekre, mint a nem sportolóknak.
-
2024.05.23
COPD: A helyes étkezési szokások kialakítása
Az egészségi állapot és a táplálkozási szokások kapcsolata közismert. Van olyan fizikai állapot és néhány betegség, amelyekhez a megfelelő diéták könnyen elérhetőek, gyakorlatilag benne vannak a köztudatban. De léteznek olyan betegségek, amelyekhez a kapcsolódó dietetikai irodalom kevésbé kiterjedt, és megtalálni sem könnyű ezeket. Ez utóbbi csoportba tartozik a COPD is.
-
2024.05.21
Látássérülteket segítő rehabilitációs ambulancia
A súlyos és tartós látásromláson átesett pácienseknek nyújt az országban jelenleg egyedülálló szolgáltatást az a rehabilitációs ambulancia, melyet a Kreatív Formák Alapítvánnyal együtt hoztak létre a Szegedi Tudományegyetem szemészeti klinikáján - közölte Tóth-Molnár Edit, a klinika igazgatója.
-
2024.05.21
Öt emberből négy használja az e-receptet
Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót - derült ki a Semmelweis Egyetem (SE) Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből, amelynek részleteit közölték az MTI-vel.
-
2024.05.11
A garatplasztika segíthet megszüntetni a horkolást
A horkolásnak számos oka lehet, de bármi is álljon a hátterében egy biztos, megnehezíti a beteg és a környezete életét is. Nem véletlen, hogy mindenki megoldást keres rá. Attól függően azonban, hogy milyen súlyos esetről, milyen összetett kórképről beszélünk más-más technika segíthet a gyógyulásban. A TritonLife Róbert Magánkórház fül-orr-gégésze, Dr. Tóth Eszter az egyik lehetséges megoldásról, a garatplasztikáról mesél.
-
2024.05.09
Összeroppant vagy megerősít a krízis?
Folyamatosan megkérdőjeleződik a biztonságérzetünk. Nyugtalanító hírek ömlenek ránk. Annyi változás ért minket az elmúlt két évben globális és egyéni szinten, hogy arra nem tudtunk még kidolgozni egyetlen stabil elhárító technikát. De mitől függ, hogy valaki összeomlik a helyzet súlya alatt, vagy növekedve kerül ki a krízisből? Mégis mi teszi lehetővé, hogy újra meg újra talpraálljunk? Ebben a legnagyobb segítség a reziliancia avagy a rugalmas megküzdés képessége lehet.
-
2024.05.07
Lehetnek szívpanaszok a fogyókúra miatt?
Egy rosszul kivitelezett fogyókúra, egy koplalásra vagy bizonyos tápanyagok, élelmiszertípusok teljes megvonására épített diéta számos kellemetlen tünettel, negatív következménnyel járhat.




