Aktuális
Felnőttkorban is kialakulhat allergia
Az allergiás betegségekről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a gyermekeket érintheti, ám ez nincs így. Allergia bármilyen életkorban kialakulhat ...
Velünk is születhet a szívritmus-zavar
Az idősödéssel óhatatlanul szaporodó betegségeken kívül léteznek olyan veleszületett betegségek is, amelyek növelik a szívritmuszavar rizikóját.
-
2017.12.30
Tudósok alternatív élelmiszer ajánlásai
Európa tudományos akadémiái szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén: Európának változtatnia kell táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A tudósok ennek jegyében a tengeri élelmiszerek arányának növelését ajánlják, valamint felhívják a figyelmet a laboratóriumban előállított húsban, illetve a rovarokban rejlő lehetőségekre.
-
2017.12.30
Javultak a rákos megbetegedések gyógyulási mutatói
Rendkívül összetett az onkológiai diagnosztika és kezelési rend, hiszen rák elnevezés alatt mintegy 250 szövettani megbetegedést tartanak számon, ezért lényeges, hogy összegezzék a felismerés és a kezelés komponenseit.
-
2017.11.01
Indul az elektronikus egészségügy rendszere
Mától (november 1.) minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos - a betegeket is érintő - újdonsággal szolgál.
-
2017.10.24
Az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonysága
A homloklebeny kapcsolatai aránylag konzervatívak, jóllehet ez a terület sok magas szintű agyi működés helyszíne, míg a halánték- és a nyakszirti lebeny kapcsolatai változékonyabbak. Az is különlegesség, hogy a paracentrális lebeny változékony és konzervatív jellegzetességeket is mutat.
-
2017.10.24
Több millió évvel korábban kezdődött meg a madarak "felemelkedése"
Az eddig véltnél több millió évvel korábban zajlott le a madarak evolúciójában az a kulcsfontosságú lépés, amely lehetővé tette számukra a repülést - állapították meg kutatók.
-
2017.10.24
Gázriadó az óceánokból
Hatalmas mennyiségű üvegházhatású gázt, metánt és kéjgázt bocsátanak ki az óceánok fenekén élő kagylók és férgek a beleikben lévő baktériumok révén - figyelmeztetnek a Cardiffi és a Stockholmi Egyetem kutatói.
-
2017.10.24
Érdemes beoltatni magunkat influenza ellen
Az influenza az egészséges immunrendszerű fiatalokra nem jelent veszélyt, de a rizikócsoportok tagjainál igenis veszélyes, akár halálos is lehet, ez látszik abból is, hogy Magyarországon minden évben februárban, a járvány tetőzésének időszakában hal meg a legtöbb ember.
-
2017.10.24
Megfelelő partner és érettség kell a családalapításhoz
A családalapítás legfontosabb feltételének a megfelelő partner megtalálását tartják, ezután következik a biztos munkahely, a harmadik helyen pedig a szülői szerepre való felkészültség szerepel. A megkérdezettek a negyedik helyre sorolták a saját lakást, majd a karrier és a kedvező szociális ellátások következnek, míg a saját autó az utolsó a rangsorban.
-
2017.10.20
Kiröppen a Z-generáció
Amikor a gyerek, pontosabban a fiatal felnőtt átlépi a bűvös tizennyolcat, nincs több piros tiltókarika: sem a filmeken, sem az életben. Ettől kezdve valóban és hivatalosan is mindent tehet, természetesen a jogszabályi keretek között, de a szülői felügyelet, és ezzel a kínos elszámoltatás is megszűnik. Vajon hogyan áll a hirtelen rátörő nagy szabadsághoz a most egyetemet kezdő fiatalság, és milyen egészségügyi problémákra keres megoldást a közeljövőben?
-
2017.10.18
Elindult a Szív City életmentő mobilalkalmazás
Egy hirtelen szívleállás túlélési esélye azonnali segítség nélkül tíz százalék alatti, de ha valaki megkezdi az újraélesztést a szakszerű segítség megérkezéséig, akkor a túlélés aránya négyszer-ötször magasabb.


