Női Tükör

Előző Következő

Jó is lenne, ha valaki feltalálná végre a fiatalság elixírjét, hiszen fiatalon minden sokkal könnyebb, még ha az idősebb kornak is megvannak ...

  • 2024.05.28 Édesgyökér: mennyi a napi dózis?

    Az édesgyökér kedvező hatásai a népi gyógyászatban és a kínai orvoslásban is ismertek. Az évnek ebben az időszakában a légúti betegségek megelőzésére miatt is érdemes, de a pajzsmirigybetegeknek jótékony hatásai miatt, orvosi ellenőrzés mellett akár hosszabb ideig is javasolt szedniük. Adagolásával azonban nem árt vigyázni, mert túlzott mennyiségben akár kellemetlen szövődményeket is okozhat.

  • 2024.05.25 Vigyázzon a gyógynövényekkel!

    Azok, akik véralvadásgátló terápiában részesülnek, jól tudják, hogy komoly odafigyelést igényel az, milyen gyógyszereket vesznek be mellette. Ez elsősorban a régi típusú, kumarin-származékoknál jelent gondot, ugyanis náluk bizony igen gyakran előfordulnak gyógyszerkölcsönhatások, mely által fokozódik vagy épp csökken az adott szer hatása. (Épp az ebből a szempontból semleges gyógyszerek száma a legkevesebb!) Ez természetesen nem csupán a folyamatosan alkalmazott tablettákra vonatkoznak, hanem bizony az olyan alkalmi készítményekre is, mint pl. a nem-szteroid fájdalomcsillapítók. Érdemes továbbá azzal is tisztában lenni, hogy a gyógyszerek mellett a gyógynövények alkalmazására is nagy figyelmet kell fordítani, mivel ugyanúgy megváltoztathatják a véralvadásgátlók hatásfokát.

  • 2024.05.25 Tökmag sorbet lett az év fagylaltja

    Idén a balatonfüredi Kis Bergmann Cukrászda Tökmag sorbet pirosbogyós gyümölcsökkel elnevezésű alkotása lett az év fagylaltja - közölte a Magyar Cukrász Ipartestület az MTI-vel.

  • 2024.05.23 6 tévhit az akupunktúráról

    A közel 3000 éve alkalmazott akupunktúra olyan módszer, amelynek hatékonyságát számtalan klinikai vizsgálat igazolta, mégis néhány tévhit él vele kapcsolatban. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr ezeket igyekszik eloszlatni.

  • 2024.05.21 Mammográfiás- és röntgenkészüléket vásároltak

    Multifunkciós mammográfiás- és röntgenkészüléket vásárolt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fenntartását végző alapítvány a klinikum számára közel 300 millió forint értékben.

  • 2024.05.20 Egy fehérje véd a Lyme-kórtól

    A Yale Egyetem kutatói felfedeztek egy fehérjét, amely segít megvédeni a gazdaszervezetet a kullancscsípés terjesztette fertőzéstől, a Lyme-kórtól; felfedezésük segíti a betegség diagnosztizálását és kezelését.

  • 2024.05.16 Mellrák megelőzése: túlélés öt percért cserébe

    A nők háromnegyedének, elég ideje jut saját magára a mindennapokban az AVON legfrissebb kutatása alapján. Mégis hiába férne bele az idejükbe, a magyar nők nagy részének hiányzik a rendszeres rutinjából a havi pár percet igénylő emlővizsgálat. A melldaganat korai felismerése nagy mértékben növeli a túlélési esélyeket, így életmentő lehet, hogy az önfigyelem ugyanolyan szokássá váljon, mint a fogmosás vagy a reggeli sminkelés.

  • 2024.05.15 Női szívek, férfi szívek

    A szív- és érrendszeri betegségeknek két olyan kockázati tényezője is van, amelyek kívülről nézve nem láthatók, nem okoznak tüneteket, tehát csak szűréssel lehet észrevenni őket: a magas koleszterinszint és a magas vérnyomás. Ezek mindkét nemet érintik, tehát az ebből fakadó szívbetegségek is mindkét nemnél kialakulnak. De vajon mi a különbség a nők és a férfiak veszélyeztetettsége és a tünetek között?

  • 2024.05.15 5 tipp az anyagcsere fokozására

    Ahogy idősödünk, egyre lassul az emésztésünk. Viszont a vágy, hogy megőrizzük ifjúkori alakunkat, cseppet sem lankad. A Gallicoop szakértői szerint fontos, hogy a mindennapi szénhidrát egy részét jó minőségű fehérjével helyettesítsük. Van még ezen felül is néhány trükk, hogyan pörgessük fel anyagcserénket, hogy mire beköszönt a tavasz, újra kirobbanó formában köszöntsük a napsugarakat.

  • 2024.05.13 Árthatunk a házasélettel a babának?

    Örök kérdés: ártunk-e a babának, ha folytatjuk a házaséletet a várandósság alatt is? Orvosilag persze tudjuk, hogy nem, de akkor miért tartja magát ilyen makacsul ez az elképzelés? Talán, mert van benne valami? Mindenesetre dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu olvasóinak kiemelte, hogy mikre kell figyelni a várandósság időszakában, ha az intimitásról van szó, így pedig már biztosan nem lehet semmi baj.