Meleg levesek hideg napokra

Meleg levesek hideg napokra

Akik nem annyira kedvelik a leveseket, ebben a jeges, téli időszakban azoknak is néha jól esik bekanalazni a forró finomságba. Adunk néhány tippet!

Csirkés-édesburgonyás krémleves

Hozzávalók 4 személyre:

1 tk olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 darab chilipaprika
2 cm-es darab gyömbér
1 szál citromfű
ízlés szerint só, bors
friss koriander vagy snidling tálaláshoz
2 tk curry
7,5 dl csirke alaplé
1,6 dl kókusztej
50 dkg édesburgonya
2 darab csirkemellfilé
1 darab lime
1 tk cukorfél tk halszósz

Meleg levesek hideg napokra

Elkészítés:

Melegítsük fel az olívaolajat egy serpenyőben, majd tegyük bele az összezúzott fokhagymát, lereszelt gyömbért és az apróra vágott chilit. Ezt egy pár perc alatt pirítsuk kicsit le, majd mehet rá a curry, azzal is keverjük össze.

Adjuk hozzá a csirkealaplevet (2 húsleves kockából készítve), a kókusztejet, egy szál citromfüvet és az édesburgonyát, és forrástól számított 15 percig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul. Vegyük ki belőle a citromfüvet, majd turmixoljuk le az egészet, amíg krémes állagú nem lesz. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

A csirkemellet vágjuk vékony csíkokra, majd egy kis olajon pirítsuk meg. Csavarjuk ki a lime levét, és ezzel locsoljuk meg a csirkemellet, majd mehet rá a cukor és a halszósz is. Ezzel is forgassuk össze a serpenyőben a filét, hogy mindenhol átjárja a szósz és a cukor is megolvadjon.

Tálalásnál tegyünk minden tányérba csirkemellcsíkokat, arra öntsük a krémlevest, majd szórjuk meg mindegyiket chilivel és friss korianderrel vagy snidlinggel.

Orosz céklaleves – borcs

  • 2 db cékla
  • 2 db sárgarépa
  • 1/4 káposzta
  • 2 db burgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 ek paradicsompüré
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 db babérlevél
  • 1/2 citrom leve
  • só, bors

 

Tálaláshoz:

  • tejföl
  • kapor

Meleg levesek hideg napokra

Felaprítjuk a hagymát, a céklát és a sárgarépát vágjuk csíkok. Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat,  tegyük rá a hagymát, sózzuk és pároljuk üvegesre. Adjuk a hagymához a csíkokra vágott céklát és sárgarépát és 1 percig dinszteldjük. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét és összekeverjük.

Engedjük fel vízzel vagy alaplével és közepes lángon főzzük, amíg a zöldségek nagyjából megpuhulnak. Ezután a káposztát csíkokra vágjuk, a burgonyát kockára,  ha a cékla nagyjából megpuhult, hozzáadjuk a  leveshez, a babérlevéllel ízesítük. Ha szükséges, pótoljuk a vizet.

Főzzük össze a cékla levest, amíg a káposzta is megfő. Vigyázzunk, ne főzzük túl! Úgy jó, ha a zöldségek roppanósak maradnak.

Ha kész, adjuk a borcs leveshez a fél citrom levét. Tálaláskor tegyünk a tányérokra egy-egy evőkanál tejfölt, és szórjuk meg kaporral.

A céklaleveshez barna rozskenyeret szoktak fogyasztani.

Gyömbéres-bazsalikomos húsgombócleves

Hozzávalók:
1 liter pulykaaprólék leves, leszűrve
2 db répa
2 szál szárzeller
20 dkg rizstészta
1 ek halszósz
2 ek szójaszósz

a gombócokhoz:
1 tojás
30 dkg darált pulykahús
2 gerezd fokhagyma, átpréselve
1 kis darab gyömbér, lereszelve
1 marék friss bazsalikom, apróra vágva
1 szikkadt zsemle, kevés vízbe áztatva, kicsavarva

bors

Meleg levesek hideg napokra

Elkészítés:
A gombóc hozzávalóit alaposan összedolgozzuk. Az átszűrt levest felforraljuk, gombócokat formálunk a húsos masszából, és beletesszük azokat a levesbe. 10 percig főzzük, majd kiszedjük a gombócokat. A levest ismét leszűrjük, és beletesszük a vékony karikára vágott répát és zellert. Főzzük 5-7 percig, hogy még a zöldségek roppanósak maradjanak, a gombócokat is visszatesszük bele, halszósszal és szójaszósszal ízesítjük. . A rizstésztát forró vízben készre főzzük a csomagoláson feltüntetettek szerint. Leszűrjük, és tányérokba tesszük. Rámerjük a levest és így tálaljuk.

 

Mézes-gyömbéres sütőtökkrém leves

Hozzávalók 4-6 főre:
1 kisebb sütőtök
1,5-2 l alaplé
2 dl tejszín
1 nagyujjnyi friss gyömbér
2-3 evőkanál méz
só, bors

Meleg levesek hideg napokra

Elkészítés
A sütőtököt daraboljuk fel, és távolítsuk el a magjait. Egy tepsibe téve, 200 fokos sütőben süssük meg. Ha elkészült, a húsát kanalazzuk egy lábosba, botmixerrel pürésítsük. Adjunk hozzá annyi alaplevet, hogy krémes állagú levest kapjunk. Forraljuk fel, ízesítsük sóval, borssal, majd adjuk hozzá a reszelt gyömbért. Ízesítsük mézzel, sóval és borssal. Néhány perc alatt főzzük össze. Mézzel csurgatva és korianderre tálald.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek