Igen, a szerelem hizlal

Igen, a szerelem hizlal

Azok, akik hosszú távú, boldog párkapcsolatban élnek, könnyebben szednek fel plusz kilókat, mint egyedülálló társaik.

 

Thomas Klein, a Heidelbergi Egyetem Max-Weber Szociológiai Intézetének kutatója a gyanított tényt most tudományosan is bizonyította: akik boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élnek, gyakrabban szenvednek súlyproblémákkal, illetve könnyebben meghíznak, mint egyedülálló társaik. Sőt, a kutatás arra is rámutatott, hogy azok, akiknek problémák voltak a kapcsolatában, gyorsan és könnyen fogynak. Igen, a szerelem hizlal

 

Klein 2000 embert kérdezett meg, és arra a következtetésre jutott, hogy a hízásnak több oka is lehet. Egyrészt megszűnik a konkurencia miatt érzett stressz, vagyis a párkapcsolatban élők nem akarnak jobban kinézni, mint mások, hiszen nincs szükségük kitűnni. Ezzel szemben az egyedülállók többet sportolnak, tudatosabban táplálkoznak, fogyókúráznak, hogy kelendőek és vonzóak legyenek.

 

A párok azonban együtt nassolnak, együtt kapcsolódnak ki, ritkábban sportolnak, ezért érthető, hogy könnyebben meghíznak. Amint azonban probléma adódik a kapcsolatban, a társak fogyni kezdenek, egyrészt, mert megszűnnek a közös programok, másrészt a pszichoszomatikus hatás miatt. A szociológus szerint ez a fogyási szakasz lehet már előkészület a következő párkereső időszakra.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek