Három finom és kímélő étel

Három finom és kímélő étel

Az immunrendszerünk helyes működésének 80 százalékáért a bélrendszer felelős. Így nem nehéz belátni, hogy alapvető fontosságú a bélrendszer egészsége, valamint a bélflórát befolyásoló, élettanilag jó és rossz bélbaktériumok aránya. Amikor túlzottan elszaporodnak a rossz bélbaktériumok, akkor az immunrendszer is meggyengül.

Ezt is megelőzhetjük egyebek között a rostdús táplálkozással. Ugyanis a rostok prebiotikumként működnek, azaz növelik a jótékony baktériumok számát azáltal, hogy olyan természetes élelmiszer-összetevőket juttatunk a szervezetbe, melyek a vastagbélbe kerülve tápanyaggal látják el az ott élő hasznos baktériumokat, segítve azok szaporodását. Így a rostbevitellel sokat tehetünk az egészségünk védelméért!

Zabpelyhes keksz

Hozzávalók 2 darabhoz
30 g (kb. 2 közepes evőkanál) apró szemű zabpehely
20 g (2 közepes evőkanál) rozsliszt
1 közepes evőkanál barna cukor
5 g (kb. 1 evőkanálnyi, 1 közepes tojás 40 g) tojás
5 ml (kb. 1 teáskanál) napraforgóolaj
1 g (1/5 kocka) élesztő

Elkészítés:
A zabpelyhet 5-10 percig kevés langyos vízben áztatjuk. A tojást, a morzsolt élesztőt habosra keverjük, hozzáadjuk a zabpelyhet, a lisztet és a cukrot. Sima tésztát gyúrunk belőle, amit 1 cm vastagságúra nyújtunk. Villával megszurkáljuk, különböző formákat szaggatunk belőle és kiolajozott tepsiben 160 °C-on ropogósra sütjük.

Három finom és kímélő étel

Csirkesaláta

100 ml natúr joghurt
60 g csirkemell
kb. ½ kisebb fej fejes saláta
1 kis darab zöldpaprika
40 g mélyhűtött csemegekukorica
20 g (1 közepes darab) retek
5 g snidling
1 kávéskanál olívaolaj
0,5 gerezd fokhagyma
0,2 g (csipetnyi) só

Elkészítés:
A csirkemellfilét kockára vágjuk, zúzott fokhagymával, sóval ízesítjük, kevés olajban megpároljuk, enyhén lepirítjuk. A zöldpaprikának kivesszük a magházat, majd felkarikázzuk. A hűtőszekrényben felengedett, morzsolt kukoricát megfőzzük, lecsepegtetjük és a paprikával együtt a csirkemellel összekeverjük. A fejes salátát csíkokra vágjuk, a retket felkarikázzuk és a többi alapanyaghoz keverjük. A salátára csepegtetjük az olajat, leöntjük a kevés sóval ízesített joghurttal, jól összekeverjük. A tetejét megszórjuk az apróra vágott metélőhagymával, és hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.

Három finom és kímélő étel

Tárkonyos zöldségragu kölesropogóssal, reszelt sajttal megszórva

Hozzávalók:
40 g köles
45 g óvári sajt, félzsíros
40 g karalábé
40 g (2 nagyobb darab vagy 4 kisebb darab) kelbimbó
40 g (kb. ½ kisebb darab) zeller
40 g (kb, ½ kisebb darab) sárgarépa
20 g (kb. ½ közepes darab) vöröshagyma
5 ml (1 teáskanál) repceolaj
0,4 g (csipetnyi) tárkony, szárított petrezselyemzöld
0,2 g (késhegynyi)

Elkészítés:
A finomra vágott vöröshagymát kevés olajban megpirítjuk. Hozzáadjuk a szeletekre vágott sárgarépát, zellert, karalábét, a rózsáira szedett kelvirágot. Erős tűzön üvegesre pirítjuk, sózzuk, fűszerezzük a tárkonnyal, és kevés vizet aláöntve majdnem puhára pároljuk. A kölest másfélszeres mennyiségű sózott, forrásban lévő vízbe tesszük, felforraljuk, lefedjük és a tűzről levéve 10 percig duzzasztjuk, majd hozzáadjuk a finomra vágott zöldpetrezselymet. Összegyúrjuk, kisebb hengerekké formázzuk, és az előmelegített sütőben ropogósra sütjük. Reszelt sajttal megszórva tálaljuk a zöldségraguval.

Három finom és kímélő étel
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek