Fogyókúrát támogató szerek a patikából

Fogyókúrát támogató szerek a patikából

Tévhitekben ringatja magát az, aki azt hiszi, hogy egy-két doboz fogyókúrás pirula beszedésével a plusz kilók maguktól „leolvadnak” róla. A patikákban kapható fogyókúrát támogató készítmények az egészséges diéta és a testmozgás mellett, nem pedig azok helyett kecsegtetnek azzal a lehetőséggel, hogy sikerül pár kilóval többet leadni.

A koffeintől a kaktuszig

A számos készítményben megtalálható koffein „örökzöld” fogyasztószer, ami még a jojo-effektus legyőzésében is segíthet. A fogyasztószerekben lévő napi koffein-mennyiség nagy eltéréseket mutat, az 100 és 500 mg közöttire tehető, azaz körülbelül 1-5 eszpresszó kávé koffein-tartalmával megegyező. A koffein forrása változatos lehet, azt kinyerhetik a kávébabból, a zöld teából, a guaranából vagy éppen a matéból is. Úgy tűnik, hogy az említett növényi kivonatok többre képesek, mint a koffein önmagában. A zöld kávéban például klorogénsav, míg a zöld teában epigallokatechin-3-gallát is található, ami a koffein mellett – mintegy plusz összetevőként – segítheti a fogyást.

A keserű narancs zöld termése, ami elsősorban a zsírbontást segíti elő, gyakran alkalmazott fogyókúrás szer. A keserű narancs étvágycsökkentő- és érösszehúzó hatású szinefrint tartalmaz. Noha a szinefrin fogyasztó hatású, óvatosan kell vele bánni, ugyanis az a vérnyomást is emelheti. Nem véletlenül kerülendők aszinefrines-koffeines kombinációk, ha valakinek magas a vérnyomása.

Egzotikus eredete miatt sokan választják a kaktuszos fogyasztószereket. A Hoodia-kaktusz, ami a busmanok hagyományos étvágy- és szomjúságcsökkentője, a modern kor emberét is hozzásegítheti a fogyáshoz.

Fogyókúrát támogató szerek a patikából

Az ördög nyelve

Az utóbbi időben népszerűek az ördögnyelves fogyasztószerek, amik fő komponense egy ázsiai pálma gyökeréből kinyert rost. Az ördögnyelv magas rosttartalma miatt jelentős mennyiségű víz megkötésére képes, teltségérzetet okoz, és elősegíti az emésztési folyamatot. Oda kell azonban figyelni, mert a magas vízmegkötő-képességű rost „dugulást” is okozhat a bélcsatornában, ha nem fogyasztanak mellé bőséges mennyiségű vizet.

A Garcinia terméséből nyert kivonat, a HCA-ként ismert hidroxi-citromsav szintén

támogathat abban, hogy minimálisan kevesebbet mutasson a mérleg. Szintén csak kisebb mértékű fogyást ígérnek a fehér vesebabos és az afrikai mangós szerek.

Felkapottá vált a gyermekláncfűvel való fogyókúra is, azonban nem árt a mértékletesség, ugyanis a sok gyermekláncfű (főként nyers salátaként fogyasztva)alacsony vércukorszintet idézhet elő, ami a vércukorszint-csökkentő gyógyszert szedőknél problémás lehet.

Ajánlható, kerülendő?

A szénhidrátok iránti túlzott étvágy és az éjszakai „falási rohamok” kivédésében segíthet a króm-bevitel (napi 50-200 mikrogramm). Ha a szervezet króm-ellátottsága megfelelő, és a fogyni vágyó személy mozog is, akkor könnyebben megy a zsírvesztés, a fogyás.Ha króm-pótlásról van szó, érdemes a krómot jól felszívódó formában, szerves króm-sóként (pl. krómos élesztő) a szervezetbe juttatni.

A szerves vegyületek közül a piruvát vagy a konjugált linolsav (CLA) is bevethető a siker érdekében.

Noha sokan az L-karnitinhez fordulnak, ha fogyni szeretnének, le kell szögezeni, hogy annak a fogyasztó hatását eddig széles körű vizsgálatok nem támasztották alá.

Fogyókúrát támogató szerek a patikából

Ezt ne (t)egye!

Az interneten terjednek veszélyes fogyókúrás ötletek is, amik követése aránytalanul magas egészségi kockázattal jár. Példaként hozható a fokozott jódbevitellel vagy a nagydózisú vasbevitellel való próbálkozás. Kétség nem fér hozzá, hogy a szervezet esetleges jódhiánya és vashiánya kezelendő, de ezeket az állapotokat orvos felügyelete alatt ajánlott rendezni. Sem a vas, sem a jód nem fogyókúrás szerek! A saját elgondolás alapján történő fokozott vas- vagy jódbevitel pajzsmirigy-működési zavart, szívproblémákat, hányást, gyomorirritációt vagy alvászavart is okozhat.

Dr. Harsányi Mária
szakgyógyszerész

A cikk a Patika Tükör áprilisi számában jelent meg!

 

Kapcsolódó írások