Mit ne egyen és igyon, aki köszvényben szenved?
Az ízületi gyulladásos betegségeknek sok válfaja ismert, a köszvény is ebbe a csoportba tartozik. Igaz, hogy a köszvény tünetei jelentősen csökkenthetők, viszont maga a betegség nem gyógyítható.
A köszvény a kikristályosodott húgysav miatt jön létre, amely az ízületekben és a szövetekben halmozódik fel. A betegség kialakulásában még aktívan részt vesz a purin nevű vegyület is, amely egyes élelmiszerekben található meg. Vannak olyan ételek és italok, amelyeket jobb elkerülni, ha nem szeretnénk ebben a betegségben szenvedni, illetve ha már ezzel a betegséggel élünk együtt, akkor ezeknek a táplálékoknak a kiiktatásával jelentősen csökkenthetjük a tüneteket.
A köszvényes betegeknek kerülniük kell az alkoholt, mert jelentősen felerősíti a tüneteket. Az alkoholban ugyanis olyan anyagok vannak, amelyek fokozzák a húgysavszintet, ami nemcsak a betegség tüneteit fokozza, hanem a köszvény kialakulásában is aktívan részt vesz.
A köszvényes betegeknek csökkenteniük kell vagy el kell hagyniuk azokat az ételeket, amelyek purint tartalmaznak. Ugyanis ezek is megemelik a szervezetben a húgysavszintet és fokozzák a szimptómákat. Az állati belsőségek, például a szív és a máj is gazdag forrásai a purinnak.
A marha- és a sertéshús is tartalmaz purint, de mértékkel fogyasztva nem okoz kellemetlen tüneteket. Ellenben a borjúhús nagyon sok purint tartalmaz, és ez azt eredményezi, hogy fogyasztásával megemelkedik a szervezetben a húgysav mennyisége, ami kikristályosodva az ízületekben rakódik le. Ez pedig köszvény kialakulásához vezethet, illetve a már meglévő betegség tüneteit fogja fokozni.
Nem mindig a hús a bűnös. A zöldségekről azt gondoljuk, hogy rendkívül egészségesek. Azok is, de egyik-másik nagyobb mennyiségben tartalmaz purint, így a köszvényes betegeknek mindenképpen tartózkodniuk szükséges ezeknek a zöldségeknek a fogyasztásától. Mely zöldségek tartalmaznak sok purint? Például a gomba, a spárga vagy éppen a spenót. Azonban olyan zöldségek is léteznek, amelyeknek alacsony a purintartalma, így érdemes ezeket előnyben részesíteni. Alacsony purintartalmú zöldség például a káposzta, a paprika és a tök.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

