Férfitükör

Előző Következő
Nem elég sétálni és súlyzózni az erős csontokért

A csontok egészsége szempontjából elsősorban nem az számít, mennyit sportolunk, hanem az, hogy mennyire mozgunk intenzíven – erre a következtetésre ...

  • 2023.11.13 Ezer prosztatadaganatos férfi hiányzik a rendszerből

    A pandémia miatt jóval kevesebben mentek el szűrővizsgálatokra, emiatt hamarosan drasztikusan növekedhet a daganatos betegek száma. 2020-ban tízezer fővel kevesebb rákbeteget vettek nyilvántartásba hazánkban, mint a korábbi években, közülük minden tizedik prosztatadaganattal küzd, és nem tud róla.

  • 2023.11.09 Endoszkópos gerincközpont alakult hazánkban

    Magyarországon a gerincprobléma a második leggyakoribb betegség a 14 éven felüliek körében a magas vérnyomás után. Csaknem minden harmadik ember lehet érintett. A mozgásszegény életmód és az ülőmunka következményként a különböző gerincproblémákkal már nem csupán az idősebb korosztály kénytelen megküzdeni, egyre nagyobb számban érinti a középkorúakat és a fiatalokat is. Míg az állami szférában egy-egy műtétre hónapokat vagy akár éveket is kell várni, nem beszélve a műtét utáni rehabilitáció hosszú időszakáról, Czigléczki doktor gerincközpontja lehetőséget teremt arra, hogy mind a fájdalom, mind pedig a felépülés sokkal rövidebb ideig tartson.

  • 2023.11.07 Nemi úton terjedő betegséget bárki elkaphat

    A WHO szerint világszerte naponta több, mint egymillió szexuális úton terjedő fertőzést szereznek, amelyek többsége tünetmentes. A nemi úton terjedő fertőzések közvetlen hatással vannak a szexuális és reproduktív egészségre a megbélyegzés, a meddőség, a rákos megbetegedések és a terhességi komplikációk révén. Dr. Karászi Viktória nemigyógyász, bőrgyógyász szakorvost, az Infektológiai Központ orvosát a megelőzés lehetőségeiről kérdeztük.

  • 2023.11.03 A magyar kórházi fertőzések aránya

    Az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók világszerte problémát jelentenek, emiatt az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések is valamennyi országot érintik, beleértve a legfejlettebb államokat is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Bizottságának legutóbbi ülésének (RC73) is kiemelt témáját képezték a kórházi fertőzések, az egészségügyi miniszterek és képviselők elfogadták a régió 2030-ig tartó antimikrobiális rezisztencia ütemtervét. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) májusi adatai szerint Magyarország számos mutatóban jobb az EU átlagnál. A magyar kórházi fertőzések aránya mintegy fele az EU-átlagnak - nyilatkozta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek.

  • 2023.11.02 A normál immunfunkció megteremtése

    Az immunrendszerre nagyon sok feladat hárul, többek között hogy megvédje a szervezetet a kórokozóktól, azaz a vírusoktól, a baktériumoktól és a gombáktól.

  • 2023.11.01 Hogyan segít a kardiológus a merevedési zavarban?

    Az erektilis diszfunkció vagy merevedési zavar azt az állapotot nevezi meg, amikor nehézkes vagy lehetetlen a merevedés kialakulása és/vagy fenntartása. Ez nyilvánvalóan olyan probléma, amely igen fájdalmasan érintheti a férfiakat, és sokaknak időbe telik, amíg rászánják magukat a kivizsgálásra. Ez azonban nem feltétlenül csak urológiai vizsgálatot jelenthet, szükség lehet akár endokrinológusra, pszichológusra és kardiológusra is. Dr. Ferenczy Péter, a KardioKözpont kardiológusa, belgyógyász, a szexuálkardiológia specialistája azt magyarázta el, milyen szerepe lehet a szakorvosoknak a kivizsgálásban és hogyan segíthet a szexiálkardiológia a merevedési zavaron.

  • 2023.10.30 Szürkehályog műtét azonnal: így kerülhető el a várólista

    A kórházi várólisták miatt hónapokba is telhet, mire műtétre hívják a szürkehályoggal diagnosztizált pácienseket. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisa szerint az országban 12.492-en várakoznak ilyen beavatkozásra, többen, mint bármilyen más műtétre. De mit lehet tenni, hogy elkerüljük az átlagosan 44 napos várakozási időt?

  • 2023.10.27 Ingyenes prosztatarákszűrés és prevenciós nap

    Kétszer gyakoribb a prosztatarák kialakulásának esélye azoknál, akiknek a családjában már előfordult ez a betegség, vagy egyeneságon emlődaganatot diagnosztizáltak. A felmenőktől is örökölhető rosszindulatú kórkép Magyarországon a harmadik leggyakoribb halálok az ötven éves kor feletti férfiak körében. A Semmelweis Egyetem most azoknak szervez ingyenes szűrőnapot, akiket leginkább fenyeget a prosztatarák kialakulásnak veszélye. Vagyis olyan 45-75 éves férfiakat várnak, akiknél még nem diagnosztizálták a betegséget, de a szülők prosztata-, vagy mellrákja miatt érintettek lehetnek. A november 10-én 14-17 óra között a Semmelweis Urológiai Klinikáján megrendezett esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

  • 2023.10.25 Duplájára nőtt a felnőttpelenkák ára

    Nemcsak tabutéma, de egyre drágább is az inkontinencia. A felnőttpelenkák ára ugyanis a tavaly július előttihez képest immár a duplájára emelkedett, így egy inkontinenciában szenvedő beteg már minimum 20 ezer forintot költ erre havonta. Ez a probléma pedig nem csak egy szűk réteget érint, hisz az inkontinenciában immár annyian érintettek Magyarországon, mint ahányan szénanáthában.

  • 2023.10.19 Így alszunk mi: kevesen ébrednek kipihenten

    Az óraátállítás kihívás elé állítja a szervezetet is és befolyásolja az alvás minőségét is. Azonban a téli időszámítás nélkül is van probléma az alvással, többek között az éghajlatváltozás miatt is egyre kevesebbet alszanak az emberek globálisan. A JYSK és a Magyar Alvás Szövetség közös összeállításából az is kiderült, hogy a magyarok 60 százaléka, és főleg a nők alszanak rosszul, ennek pedig számos élettani hatása is van.