2011. május 28.

Szomszédünnep

Helyszín: Magyarország
Kezdési időpont: 08:00

Helyszínek:

Kerekegyháza, Békéscsaba, Gyula, Mezőkovácsháza, Budapest, Csákberény, Csókakő, Perkáta, Székesfehérvár, Söréd, Monostorapáti, Tata, Tatabánya, Kisvárda, Panyola, Szombathely, Bogád, Mohács, Nagykozár, Pécs, Siklós, Miskolc, Bordány, Mórahalom, Nagyér, Szeged, Töltéstava, Eger, Budakalász, Dánszentmiklós, Délegyháza, Érd, Páty, Szentendre, Telki, Törökbálint, Báta, Dunaföldvár, Balatonfüred, Balatonszőlős



 


A szomszédünnep célja, hogy a városokban, ugyanazon a szűk területen belül, mégis egymástól elszigetelten élő emberek, akik nap mint nap egymás mellett szállnak be az autóba munkába induláskor, akiknek egy iskolába járnak a gyermekeik, akik ugyanabban a parkban futtatják a kutyáikat, akik minden nap ugyanabban a boltban vásárolnak be munka után - egyszóval a szomszédok, akik látásból már jól ismerik egymást, szót váltsanak egymással.

Az első közös együttlét során talán csak azt sikerül elérni, hogy az egy lakóközösségbe tartozó emberek ezután már köszönjenek egymásnak, vagy egymásra mosolyogjanak - de nem elképzelhetetlen, hogy kiderül, hogy a szomszédban egy matektanár lakik, aki szívesen vállal korrepetálást, netán egy vízvezeték szerelő, vagy egy idős úr, akinek jól esik, ha néha segítenek neki a bevásárlásban.

A minden év májusában megrendezésre kerülő Szomszédünnep egy olyan nap az évben, mikor egy közös főzés, együtt egy nagy asztalnál elköltött vacsora, közös játékok vagy sportolás, kulturális program vagy kertészkedés, közösségi bolhapiac stb. alkalmával kicsit jobban megismerhetjük szomszédjainkat, s ha volt netán vitánk velük, ezeket is tisztázhatjuk. Hiszen kiderülhet, hogy anélkül, hogy ismernénk egymást, rengeteg mindenben gondolunk hasonlót.

A Szomszédünnep lényege, hogy a kisközösségek magukénak érezzék az ünnepet, érezzék át a saját szervezés örömét, a közösség "kovácsolásának" erejét - így a szervezésben a legnagyobb szerepe a helyi civileknek és aktivistáknak van, akik a saját kisközösségükben kezdik el szervezni az eseményt.

Bármilyen lakótér részt vehet az ünnepben, hiszen utca, park, tér minden lakóközösség közelében van.

2010-ben közel 10 millió résztvevő és 1300 város és partnerszervezet csatlakozott az Ünnephez az egész világon, köztük Magyarországról elsőként Pécs is.

Bővebb információk: szomszedunnep.hu

Városligeti Gyermeknap

Helyszín: Budapest, Városliget
Kezdési időpont: 10:00
Nemzetközi Gyermekmentő SzolgálatFővárosi Önkormányzattal közösen immár huszonegyedik alkalommal rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben 2011. május 28-29 között.



Rászorultak támogatását biztosító civil szervezetként fontosnak tartjuk, hogy a két nap alatt mindenki, így a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő családok is színvonalas programokon vehessenek részt, ezért a városligeti Gyermeknap minden programja ingyenes. A már hagyományos és igen népszerű programon 2010-ben közel 200 000 gyermek és felnőtt vett részt, akik közül sokan csak ekkor tudnak igazán felhőtlenül szórakozni.

Íme néhány program a kínálatból:

Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpad: május 29., vasárnap 10-19 óra között
Program: Alma zenekar, Szeleburdi Színház, Görömbölő Kompánia, Bölöni Réka és Társulata, Kolompos együttes, Malek Andrea és gyermektársulata és Kardos Horváth János

GDF SUEZ Könnyű és Világzenei Színpad:
május 29., vasárnap 10-19 óra között
Program: Pa-Dö-Dö, Besh o Drom, Szalóki Ági, Magashegyi Undergound akusztik, Vujicsics együttes, Kardos Horváth János, Patricio Baeza Band és az Ungár Szalon Zenekar

Nemzetek Utcája
:
május 29., vasárnap 10-19 óra között, ahol több nemzet nagykövetsége, illetve kulturális intézete mutatja be kulturális és gasztromóniai sajátosságait.

Biztonságos Internet Sziget
:
május 28-29., szombat-vasárnap 10-19 óra között
A Biztonságos Internet Sziget (SIP) sátrában a biztonságosabb internet-használat témakörébe tartozó számítógépes játékokkal, kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, tanácsadással és felvilágosító előadással várunk minden érdeklődőt.

Lovasterápia bemutató
május 29-én, vasárnap a Magyar Lovasterápia Szövetség munkatársai és a gyerekek a nagyközönség számára három alkalommal tartanak bemutatót 11:00; 14:00; 16:00 órai kezdettel.
OTP Gyermeknapi Focikupa bajnokság általános iskolások számára május 28-29-én Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat tagjának közreműködésével kerül megrendezésre.

OTP Fogászati busz: ingyenes gyermek fogászati szűrés május 28-29-én 10-19 óra között, ahol arcfestéssel és sok-sok ajándékkal várják a bátor gyermekeket.

Cebion Babaréten 3 éves korig fejlesztő játékokat, és egy kis nyugalmat biztosítunk az árnyas fák alatt, a Gyermeknap színes forgatagában.

Magyar Vöröskereszt Véradókamionja vár minden önkéntest, aki elmúlt már 18 éves, de nincs még 60 éves a Paál László sétányon május 28-án 11:00- 17:00 óra és május 29-én 10:00-18:00 óra között. A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ kártya szükséges!

Hagyományőrző kézműves foglalkozás, táncház

Környezet és természetvédelmi foglalkozások


A széles programkínálat mellett vásárosok, kereskedők kedvező áron és különleges portékákkal várják az idelátogatókat.




V. CSEPELI GYERMEK MAJÁLIS

Helyszín: Budapest, Gyermek Ifjúsági és Sport Centrumban a Kis-Duna partján 1213 Budapest, Hollandi u. 8-10.
Kezdési időpont: 10:00


A Csepeli Gyermekbarátok Mozgalma idén ötödik alkalommal szervezi meg a gyermeknapi Csepeli Gyermek Majálist 2011. május 28-án szombaton a Gyermek Ifjúsági és Sport Centrumban (Ifjúsági tábor, Hollandi u. 8-10.) a Kis-Duna partján. A rendezvényen évről évre egyre több szervezet és csoport vesz részt közreműködőként.


Egész nap kulturális, sport és szabadidős programok várják a majálisra látogatókat.


Részletes program később, az óvodákban, iskolákban, művelődési házakban kihelyezett plakátokon, további információ a megadott elérhetőségeken.

Vadnyugati Gyereknap

Helyszín: Budapest, Savoya Park
Kezdési időpont: 10:00

Ha szeretné ezen alkalomból valami különleges, rendhagyó élménnyel megajándékozni gyermekét, válassza a Savoya Park bevásárlóközpont ingyenes programját, ahol érdekes és izgalmas vadnyugati kalandokban lehet része kicsiknek és nagyoknak!


Az üzletsoron felidézzük a vadnyugati tájat egy 5 állomásos pecsétgyűjtő, menetlevelesvetélkedővel. A kicsik a következő ügyességi játékokban jeleskedhetnek:



  • Cowboykalap dobás mexikói kaktuszra,

  • Prérikutya futtatás,

  • Leguán vadászat sivatagi szélben,

  • Sivatagon átkelés csörgőkígyók között lópatákon és

  • Western célbadobó - óriás darts


A feladatokat sikeresen teljesítő vadnyugati hősök jutalma egy csomag Mogyi Crasssh rágcsálnivaló!


Annak érdekében, hogy a gyerekek teljes mértékben a vadnyugaton érezhessék magukat, kedvencük, a vidám arcfestés várja őket! Legyen szó bármilyen vadnyugati ötletről (indián, sivatagi róka, skorpió, gyík, prérikutya, arcfestőnk elkészíti!


Természetesen népszerű programunk, a kézműves műhely sem maradhat el, ezúttal vadnyugati témában (indián fejdísz és indián hajfonatkészítés, stb).


Fő attrakcióként egy rodeóbika kerül kihelyezésre az üzletsoron, a dm üzlet elé, amelyet bárki kipróbálhat!


A gyerekek a főbejáratnál találkozhatnak a Toy Story-ból Woody 3 m-es lufi másával is.


MINDEN PROGRAM INGYENES!

Minden mellrák más

Helyszín: SE, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 1082 Budapest, Üllői út 78/A
Kezdési időpont: 10:00

Azok a nők, akik túlélték a mellrákot, vagy éppen küzdenek vele rengeteg kérdéssel,problémával és lelki teherrel szembesülnek. Ezek enyhítésében illetve megoldásában
a legfontosabb szerepe a kommunikációnak van. A legtöbben azonban nem kérnek
segítséget.
A Semmelweis Egyetem (SE) szakemberei most megteremtették annak lehetőségét, hogy gyógyultak és betegek nyíltan beszélhessenek kérdéseikről és problémáikról. A Radiológiai és Onkoterápiás Klinika munkatársai fürdőruha és fehérnemű bemutatóval, hastánc előadással, onkopszichológussal és szakmai tanácsadással várják az érdeklődőket május 28-án. Az egyik tabutéma a szexualitás. Hazánkban minden hetedik nőt érint a mellrák, a világonpedig egymillió új beteget regisztrálnak évente. Azoknak a nőknek, akiknél emlődaganatot diagnosztizálnak, nemcsak a betegséggel kell megküzdeniük: számtalan változáson megy keresztül a testük.

A haj és a mell a nőiesség, az anyaság egyik szimbóluma, és ezek - akár átmeneti - elvesztése miatt a túlélők gyakran nem találják többé vonzónak magukat.
Nyílt napunk az egyéni kérdésekre szeretne választ adni, a rendezvény központjában tehát
a látogató és az őt foglalkoztató problémák állnak majd. És akik ebben segítenek: klinikai
onkológus, sebész, patológus, sugárterapeuta és radiológus szakorvosok, valamint ápoló,
onkopszichológus, dietetikus szakemberek. Az ebédszünetben, 12.00 és 13.00 óra kötött, pedig fürdőruha és fehérnemű bemutatóval várják az érdeklődőket.

A színpadon olyan érintett nők vonulnak végig, akik vállalják, hogy megmutatják azt a divatos mégis teljes biztonságot nyújtó fehérnemű és fürdőruha kollekciót, amely egyúttal bizonyítéka a tökéletes protetizálásnak, az észrevétlen ellátásnak is. A divatbemutató egyúttal annak vidám-zenés tanúbizonysága, amit ők maguk úgy fogalmaznak meg "elfelejtem, hogy protézist viselek." Az ebédszünet másik programja a Százszorszép Hastánc Klub táncbemutatója, az együttesben daganatos betegséggel küzdő hölgyek táncolnak ilyen módon téve testi és lelki egyensúlyukért.

Sportzabálók napja

Helyszín: Budapest, Marczibányi Sportcentrum ( Budapest, II. Marczibányi tér 1 )
Kezdési időpont: 12:30

Az ingyenes Sportzabálók rendezvény azért jött létre, hogy megismerkedtesse a közönséget a sportolás számos formájával, az egészséges életmód és a sportok hasznosságával


SPORTZABÁLÓK PROGRAM


SÁTOR, SZÍNPAD

12:30-13:00    Megnyitó
13:00-13:30    Body-Balls koncepció bemutató (Cseresnyés Beáta, Varga Melinda)
13:30-14:20    Csörgőlabda bemutató, valamint előadás a fogyatékos sport helyzetéről (Orsós                         Zsolt, a NEFMI szolidaritási nagykövete)
14:20-14:30    Nagy Sportzabáló Teszt elindítása 
14:30-15:00    Salsa aerobic bemutató (Doktor Ági csapata)
15:00-15:30    A szabadidősport jövője - előadás (NEFMI Sport államtitkársága)
15:30-16:00    Cha-cha-cha bemutató (Fenomén Tánccsoport Egyesület)
16:00-16:30    Jóga bemutató (Beke Andrea és Almásy Csilla)
16:30-17:00    Sport a reklámban - reklám a sportban - előadás (Csifári Tibor)
17:00-17:30    Versenytánc bemutató (Fenomén Tánccsoport Egyesület)
17:30-18:00    Aerobic bemutató (Katus Attila sport aerobic világbajnok)
18:00-19:00    Nagy Sportzabáló Teszt eredményhirdetése, közben harcművészeti bemutatók      (shinkendo - Lajos Roland sensei, capoeira - CDO csoport)
19:00-19:30    Szamba bemutató (Margarita Vyshetravskaya és csapata)
19:30-19:45    Freestyle foci bemutató (Kovács Péter világbajnok és társai)
20:00-20:30    Beszélgetések a BL döntő felvezetéseként (Petur András és vendégei)
20:30-23:00    Bajnokok Ligája döntőjének közvetítése
23:00-24:00    Záróshow (sportreklámok, sportfilmek, reklámzabálók összeállításai)

(A szünetekben: Reklámfilm vetítések, Reklámzabáló betekintések)

A bemutatók döntő többsége kipróbálható és interaktív, tehát számítunk a közönség sportos megjelenésére és aktív részvételére a produkciókban.

SÁTOR, "SPORTFALU"

12:00-20:00    Spinning, sport szimulátorok, játék konzolok (Sony Playstation)

FOCIPÁLYA

10:00-14:00    Utánpótlás torna (Hegyvidék Liga)
14:00-20:00    Felnőtt kupa

(Szünetekben ügyességi versenyek, dekázó verseny, kapura dobó/rúgó verseny)

SZELLEMI SPORT ZÓNA

10:00-14:00    Sakkovi-sakksuli sakktáblás játszóház (Sakkovi: Ádám Olga)
14:00-18:00    Rapid sakkverseny (BEAC)
18:00-20:30    Sakk szimultán (Antal Gergely nagymester)
17:00-21:00    Go, csillagsakk és más szellemi sportágak bemutatói (Ádám György)

TENISZPÁLYA

15:00-20:00    Teniszverseny


ASZTALITENISZ CSARNOK

15:00-19:00    Asztalitenisz verseny (Magyar Asztalitenisz Szövetség)


PARKOLÓ ÉS A FOCIPÁLYÁK KÖRÜLI TERÜLET

12:00-20:00    Különböző rendezvények a helyszíni standokon 
12:00-20:00    Jóga zóna


AZ UTCA

12:00-20:00    Red-Bull extrém sportok (Red Bull)
13:00-20:00    Egészségvédelmi szűrőprogram (Nemzeti Egészségvédelmi Program)
13:00-20:00    Egészségpont


MILLENÁRIS SZABADTÉR

13:00-14:00    Élősakk bemutató (Ádám György és csapata)
14:00-20:00    Meglepetés bemutatók, többek közt gyerek zumba, szamba, capoeira, budo-jitsu


 


Egészséges zabálás


"A reklámok célja nem csak az eladás ösztönzés és a szórakoztatás. Tanítaniuk is kell, felhívni a figyelmünket a társadalmilag fontos üzenetekre. Az erejét arra kell használnia, hogy oda figyeljünk a környezetünkre és az egészségünkre. Így tudunk tudatosan élni." - nyilatkozta Borsos Sándor főszervező. Éppen ezért a nagy reklámhabzsolás mellett a szervezők odafigyelnek az egészségünkre is. A Reklámzabálók idén először jelentkezik a Sportzabálók Napja nevű kísérőrendezvénnyel, amely szintén május 28-án kerül megrendezésre a NEFMI Sportállamtitkárságának támogatásával.



Az idén debütáló - ingyenes! - rendezvényt a szervezők azzal a szándékkal hívták életre, hogy megismerkedtessék a közönséget a sportolás számos formájával, az egészséges életmód és a sportolás hasznosságával. Az egész napon át tartó programsorozat a Marczibányi Sportcentrumban mozgatja meg a közönséget mind fizikailag, mind szellemileg. A szervezők célja a mozogni vágyó gyerekek és felnőttek, valamint a Reklámzabálók egész napos vetítésein résztvevő közönség megnyerése egy igencsak aktív, sőt interaktív sportnapra.



A programok között szerepel zumba-, versenytánc-, capoeira-, salsa'fit animáció-, extrém sport, freestyle foci és sok más bemutató. A kora délutáni órákban Katus Attila sportaerobik sportágban hatszoros világ-, kétszeres Európa bajnok, Világjátékok győztes tart bemutatót és mozgatja meg a közönséget. Azoknak, akik kihívásra vágynak és szeretnék felkészültségüket bizonyítani, számos versenyzési lehetőséget biztosítanak, megméretethetik magukat asztaliteniszben, teniszben és kispályás labdarúgásban. Természetesen a szellemi sportágak sem maradhatnak ki, a szellemi sport zónában Sakkovi és Sakksuli nyílt edzés lesz, valamint rapid sakkverseny.



Az érdeklődők neves sportszakemberek és neves sportolók előadásait hallgathatják meg a sport jövőjéről, a fogyatékos sport helyzetéről, valamint a sport és a reklám kapcsolatáról.



A Sportzabálók Napján egészségügyi szűrővizsgálatokat is rendeznek a program teljes időtartama alatt. Egészségponton több mint 40 féle szűrőprogrammal és életmód tanácsadással várják az érdeklődőket.



Este 8 órától, kipihenve a nap fáradalmait, a Bajnokok Ligája döntőjére koncentrálnak a szervezők. Nagy kivetítőn követhetjük az év egyik legnagyobb sporteseményét és szurkolhatunk kedvenceinknek. Neves sportriporterek és szakértők elemezik az ott látottakat, a mérkőzés előtt és után pedig a színpadon látványos műsor várja a sportbarátokat.

Reklámzabálók Éjszakája

Helyszín: Budapest, Millenáris B csarnok
Kezdési időpont: 13:00

A tavalyi kihagyás után több újdonsággal jelentkezik a hazánkban is közkedvelt rendezvénysorozat. Idén dupla adag reklámkatarzis várja a zabálókat, hiszen az éjszakai program mellett megrendezésre kerül a Reklámzabálók Délutánja is. A nappali program már délben megnyitja kapuit, míg az esti vetítés 20 órától hajnalig tart. A kétszer 6 órás vetítés során bemutatásra kerülnek az elmúlt két év reklámfilm termésének legjobb alkotásai: délután a tavalyi összeállítást, éjszaka pedig a világon eddig sehol sem látott 2011-es filmanyagot vetítik majd!


A programot a már megszokott szórakoztató és látványos show-elemek és promóciók kísérik. Fellép többek között a Honeybeast, a Kerekes Band és a Kesh, játszani fog a Rádió1 kedvelt DJ-je Dévényi Dani, lesz Dumaszínház, valamint számtalan szórakozási lehetőség és díjátadó.


Délután, nemzetközileg is példamutató újításként, néhány szakmai előadással színesül a program. Sas István, a reklámzabálók régi nagy kedvence, a műfaj sok-sok éves hagyományait elemezve igyekszik bizonyítani, hogy a közönség és az internetes közösség milyen elemi erővel tehet tönkre, vagy emelhet a magasba egy-egy kampányt. Pap-Váry Árpád, a téma legavatottabb ismerője pedig egy vadonatúj, elképesztően érdekes összeállítás segítségével mutatja meg a product placement, vagyis a termékelhelyezés legötletesebb megjelenéseit a reklám világában.


A hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő kultrendezvény idei mottója a "Kapcsolj pozitívra!" amely az új reklámzabáló generáció minden eddiginél pozitívabb viszonyulását mutatja a színvonalas, ígényes, kreatív reklámokkal és a minőséggel szemben. A rendezvény egyben azt üzeni: a nemcsak a reklámellenesség, de a reklám " lájkolás" is létezik. Ami abban is segíthet, hogy a gazdaságilag nehéz időkben is ki lehet kapcsolódni, lehet jól érezni magunkat, és önfeledten szórakozni a reklámvilág sziporkázó szellemességein!


Idén a szervezők minden eddiginél szélesebb körű kedvezményes jegyakciókkal kedveskednek a reklámínyenceknek: a diákok a Meex-en és a Frissdiplomás.hu oldalon keresztül juthatnak kedvezményes belépőkhöz, a közösségi médiavásárlói partner pedig a Bónuszbrigád. A rendezvény Facebook rajongói oldalán pedig folyamatosan belépőkért játszhatnak az érdeklődők.


Nem csak diákoknak és pályakezdőknek szól a Frissdiplomás.hu által szervezett grADvillage karrier sarok, ahol az önéletrajz tanácsadás mellett hasznos szemináriumok, taláros fotózás, video-CV készítés és játékos feladatok várnak mindenkire.




RÉSZLETES PROGRAM:


Reklámzabálók Délutánja

13:00 Kapunyitás, Ifjú Penge Lounge (Dont Panis Média csocso, flipper stb.)
13:10 Megnyitó
13:20 Külföldi Reklámblokk
14:20 A Dumaszínház bemutatja
14:35 Ifjú Penge 2008 showreel
14:40 Külföldi Reklámblokk
15:30 NoAlibi zenekar
16:00 Külföldi Reklámblokk
16:40 Neo Vírusfilmek
17:00 Szakmai performance
17:40 A Dumaszínház bemutatja
17:55 Külföldi Reklámblokk
19:10 Vetítés vége, zárás


Reklámzabálók Éjszakája

20:00 Kapunyitás, MR2 DJ
20:30 Köszönet a Szponzoroknak
20:40 Megnyitó beszéd
20:50 Külföldi Reklámblokk
21:30 HoneyBeast
22:00 Külföldi Reklámblokk - dj
22:40 Kesh
22:55 A Dumaszínház bemutatja
23:35 Külföldi Reklámblokk
23:45 Díjátadó Ifjú Penge Díjátadó
0:05 A Dumaszínház bemutatja
0:20 Neo Vírusfilmek
0:35 Külföldi Reklámblokk
3:00 Esemény vége


A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

Programnaptár

vissza most előre
2011. május
H K Sz Cs P Sz V
252627282930
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
12345
Pirula Trend