Segítségnyújtás Valentin-napon is
A Valentin-nap a szeretet ünnepe, egy különleges alkalom arra, hogy kifejezzük a szeretetünket. Ezt sokféleképpen tehetjük – akár úgy is, hogy segítséget nyújtunk valakinek, aki számára ez a segítség létfontosságú lehet. Plazmaadással hozzájárulhatunk ahhoz, hogy valaki a súlyos betegsége ellenére is teljes életet élhessen, vagy felépüljön egy komoly műtét után. A BioLife plazmaközpontjai a segítség lehetőségét kínálják Valentin-napon is.
Valentin-napon is várják a donorokat a BioLife plazmaközpontjai
Emberek millióin segítettek már azok a donorok, akik vért vagy vérplazmát adnak. Európában öt emberből négynek élete során legalább egyszer szüksége van olyan terápiára, amelynek a vérplazma az alapja. Hemofíliás betegek, veleszületett immunhiánnyal élők, csontvelő- és szervátültetettek, máj- és vesebetegek és hepatitisz B-ben szenvedők mellett égési sérülést vagy más balesetet szenvedett embereknek is szüksége lehet plazmaalapú terápiákra. A Valentin-napi plazmaadással átélhetjük, hogy hozzájárulunk mások életminőségének javításához, és előfordulhat, hogy akár a szeretteink valamelyikének is segítünk ezzel.
„A gyógyászatban alkalmazott vérplazma az önkéntes donoroktól származik, azt mesterségesen előállítani nem lehet“ - mondja Dr. Nyerges Judit, a BioLife Plazma Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Egy baleset vagy egy műtét miatt bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy plazmaalapú terápiára van szüksége, és ne feledjük el, hogy családtagjaink vagy barátaink is a rászorulók között lehetnek.“
Plazmát 18 és 60 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú emberek adhatnak, akik átesetek egy előzetes – a plazmaközpontokban elvégzett, ingyenes – orvosi vizsgálaton. A plazmaadásra jelentkezők döntő többsége megfelel az egészségügyi vizsgálatokon.
Különleges Valentin-napi élmény lehet, ha egy donor egy kedves ismerősével érkezik, és együtt élik át a segítségnyújtás felemelő érzését. Ha egy donor egy olyan ismerősét hívja el, aki még nem adott plazmát, az a BioLife központok baráthívó akcióját is élvezheti.
A BioLife magyarországi központjai nyolc városban, így Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon, Egerben, Kecskeméten, Pécsen, Szegeden és Budapesten várják Valentin-napon is az önkéntes donorokat, akik a plazmaadás lehetőségeiről és tudnivalóiról a BioLife plazmaközpontokban illetve a BioLfe weboldalán kaphatnak részletes felvilágosítást.
Web: www.biolifeplasma.com www.takeda.com
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

