Prémium vitamin hajhullás ellen
Egyre többet hallunk róla, hogy a COVID fertőzésen átesett, de már gyógyult betegeknél hónapokkal a vírus leküzdése után nagymértékű, intenzív hajhullás jelentkezett. Mostanra már ezeket a tüneteket sokan a COVID-19 szövődményének tekintik. INTERJÚ dr. Bögöthy Zsolt gyógyszerésszel a COVID utáni hajhullásról. (Hirdetés)
Ennek kialakulásáról, valamint a COVID fertőzés és a hajhullás közötti összefüggésekről beszélgettünk dr. Bögöthy Zsolttal, a HAIRBOOM márka vezető gyógyszerészével.
nne helytálló ezt így kijelentenünk. Mivel az oltások egy része a gyengített vírust tartalmazza
1. COVID utáni hajhullás. Tehát mára már kijelenthetjük, hogy ez egy valóban létező jelenség?
A válasz röviden igen, bár a COVID és a hajhullás közötti kapcsolat egy lényegesen összetettebb dolog. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy maga az új koronavírus közvetlenül okozna hajhullást. Ehelyett az orvosok úgy vélik, hogy a COVID-19-es esetet kísérő fizikai és érzelmi stressz visszafordítható hajhulláshoz, az úgynevezett telogén-effluviumhoz vezethet.
Részletesebben erről itt olvashatsz:
Lehet összefüggés a koronavírus-fertőzés és a hajhullás között?
A hajhullás közvetlen kiváltója nem maga a fertőzés, sokkal inkább jelen esetben a telogén-effluvium állapot. Ez egy akut, átmeneti helyzet, az elmúlt másfél évben ezt a típusú hajhullást tapasztalhattuk.
2. De akkor mi váltja ki pontosan a hajhullást?
Ismert az az állapot, hogy a hajhullás néhány hónappal egy stresszes esemény, például érzelmi szorongás, nagy műtét vagy magas láz után jelentkezik. Az ember hajának nagyobb részét a hajnövekedési ciklus telogénje vagy nyugalmi fázisa felé tolja, ami végső soron hajhulláshoz vezet.
A telogén-effluvium állapotát tehát nem közvetlenül a COVID fertőzés, hanem az ennek következtében kialakuló láz, valamint a stresszes, kimerült állapot idézheti elő.
Azok a dolgok, amelyek érzelmi szinten okozhatnak hajhullást nagyon gyakoriak voltak a világjárvány idején – bánat, hirtelen állásvesztés, bármi, ami sokkolja a szervezetünket. Ezek vészreakciót váltanák ki a testünkben, így az csak a lényeges funkciókra koncentrál. A hajnövekedés nem olyan alapvető fontosságú, mint más funkciók.
Ezeken kívül az általános betegségeket is a telogén-effluvium fő kiváltó okainak tekintjük, ezért fontos megjegyezni, hogy egyáltalán nem kell elkapni a COVID-ot ahhoz, hogy bárki ilyen típusú hajhullástól szenvedjen.
3. Honnan ismerjük fel, ha telogén-effluviumban “szenvedünk”?
A telogén-effluviumot utólag diagnosztizálják, ezért sokszor nehéz dolgunk van. A hajnövekedés ciklikus jellege miatt előfordulhat, hogy csak hat hónappal a betegség vagy egy stresszes esemény után észlel a beteg túlzott hajvesztést. Ez nem egy gyors, egyik napról a másikra történő tömeges hullás, amely kopasz foltokat hagy maga után. Inkább egy általános hajhullás, amikor a halánték környékén egy kicsit jobban észrevehető a hajszálak hiánya.
Ugyebár az normális, ha naponta akár 50-150 hajszál is hullik, így nem minden látható hajszálvesztés a tényleges hajhullás jele. Ennek megfelelően az ok feltárása sem egyszerű.
Egyébként ez mostanra hihetetlenül gyakori panasszá vált. Az elmúlt lassan két év zűrzavara elég volt ahhoz, hogy az embereket mindenféle stresszreakcióba taszítsa. Számos beteg kér tanácsot és kezelést tőlünk, ami teljesen érthető, hiszen nagyon megterhelő ez a benne szenvedők számára.
nne helytálló ezt így kijelentenünk. Mivel az oltások egy része a gyengített vírust tartalmazza, így
4. Sokan panaszkodtak arra, hogy a COVID-oltások után is tapasztaltak nagymértékű hajhullást. Ez is idézhet elő ilyen állapotot?
Nem lenne helytálló ezt így kijelentenünk. Mivel az oltások egy része a gyengített vírust tartalmazza, így ebből az aspektusból nézve igen, ez is idézhet elő hasonló hajhullásos tüneteket. De fontos megemlíteni, hogy itt sem maga az oltás, hanem az azt követő immunreakció lehet a hajhullás okozója, a korábban elmondottak alapján.
5. Hogyan tudjuk felkészíteni a szervezetünket, védekezni ellene?
Gondolkodjunk előre, és ne várjuk meg, amíg bekövetkezik a látványos hajhullás. A vitaminhiányos állapot, és a nem megfelelő külső-belső ápolás mellett könnyedén előfordulhat az erőteljes, intenzív hajvesztés, és ehhez még egy COVID fertőzés sem szükséges. A lényeg tehát itt van. Ha a szervezet, és ezáltal a hajhagymák is fel vannak készítve egy hiányállapot bekövetkeztére, vagy az immunrendszer esetleges gyengeségeire egy adott időszakban, akkor lényegesen kisebb az esélye, vagy akár teljesen elkerülhető a telogén-effluvium állapot.
6. Mit tehetünk, ha bekövetkezik az intenzív hajhullás állapota?
A legfontosabb annak a ténynek a megértése, hogy a haj vissza fog nőni, még a kritikus betegek számára is. Az tény, hogy a hajhullás nyomasztó lehet, bármilyen csekély mértékű is, de nem kell pánikolni, mert általában idővel magától megszűnik. Ez az állapot három-hat hónapig tarthat, de ne felejtsük el, hogy akár hat hónappal a stresszes időszak után is kezdődhet, ezért érdemes időben elkezdeni a szervezet felkészítését egy fertőzés után mihamarabb.
Akár bekövetkezett már a hajhullás, akár még nem, amit tehetünk, hogy megfelelő vitaminokkal támogatjuk a szervezetünket, kifejezetten a hajhullás eredendő okaira fókuszálva. Erre kiváló megoldás a HAIRBOOM prémium hajvitaminja, amely a hajhagymákat táplálva elősegítheti azok egészségét, erősségét, valamint a hajszálak növekedésének beindulását.
A 100% halkollagén tartalmú Beauty drink pedig további védelmet biztosíthat. Ugyanis a fejbőrben a hajhagymák az irharétegben helyezkednek el, amelynek 90%-át kollagén alkotja. A hajszálak innen veszik fel a növekedéshez szükséges tápanyagokat. Tehát érthető módon hatalmas jelentősége van a kollagénnek is a hajhullás és a hajnövekedés tekintetében egyaránt.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy megfelelő vitaminpótlással, a szervezet felkészítésével egy lehetséges fertőzés bekövetkeztére, igenis elkerülhető, vagy nagymértékben csökkenthető a hajhullás. Töltsük fel szervezetünk vitaminkészleteit, hogy ezáltal a hajunk is megkapja az egészséges növekedéshez szükséges tápanyagokat! (X)
Kapcsolódó írások

