Miért hallgassunk zenét?
A zene átszövi az életünket. Már egészen kicsi korunktól megnyugszunk attól, ha zenét hallgatunk. Idősebb korban is sokan szeretnek táncolni, zenét hallgatni és koncertre járni, ami nagyon egészséges több szempontból is. Mutatjuk, hogy miért járjunk rendszeresen – ha csak tehetjük a barátainkkal, a családunkkal – koncertre és miért is hallgassunk rendszeresen zenét, azaz miért van terápiás hatása a zenének.
A zeneterápia rendkívül sok előnnyel bír, az egyik ilyen a szorongás oldása és a depresszió tüneteinek a csökkentése. A zenehallgatás mindenképpen pozitív hatású, azonban egy tanulmány azt írta le, hogy a koncertre járás még inkább az. Ha kéthetente vagy havonta, azaz rendszeresen járunk koncertre, akkor akár kilenc évvel is tovább élhetünk, mint azok az emberek, akik nem hódolnak ennek a szenvedélynek.
Egy másik tanulmány pedig azt írta le, hogy már húszpercnyi koncertezés is mintegy 30 százalékkal növeli a jóllét és a boldogság érzetét. Az élő zene mindezek mellett mintegy 25 százalékkal javítja az önértékelést, illetve a mentális stimulációt mintegy 78 százalékkal.
Milyen egyéb előnyei vannak még az élő zenének, annak, hogy rendszeresen járunk koncertre? A zene minimalizálja a fájdalmat és a szorongást. Ez különösen érvényes, ha valaki éppen műtétre készül. Végeztek is ilyen irányú vizsgálatokat.
A zene hatékony terápiás eszköznek számít azon emberek esetében is, akik poszttraumás stressztől szenvednek.
A zene a kreativitásra is pozitív hatást gyakorol. Egy tanulmány azt írta le, hogy a zene sokkal inkább fokozza a kreativitást, mint a csend, a csendben töltött gondolkodás.
Az álmatlanság, ha nem megfelelő az alvás mennyisége és minősége, az nagyon negatívan hat a testi és lelki egészségre egyaránt. Egy tanulmány szerint a klasszikus zene elalvás előtti hallgatása jelentősen képes az alvás minőségének javítására.
A zene még a nyelvtanulást is segíti. Egy kutatás során azt állapították meg, hogy bármilyen dal ritmusára gyakorolt nyelv – szavak, nyelvtan – sokkal jobban rögzül, mintha csak elmondanánk ezeket a szavakat mindenféle ritmus nélkül.
A zeneterápiának még az önbecsülésre is pozitív hatása van, mindemellett a depresszió tüneteit is jelentősen csökkenti.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

