Mellrák elleni küzdelem: Fuss MELLettünk!
Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon idén három nagyvárosban vehetnek részt az érdeklődők, Budapesten, Győrben és Debrecenben, 2023. október 1-én vasárnap. A budapesti helyszínen egy kerekasztalbeszélgetés is helyet kap, ahol szakértők és érintettek beszélgetnek test és lélek kapcsolatáról a mellrák vonatkozásában, illetve az eseményhez csatlakozó támogatók jóvoltából, finom falatokkal, értékes nyereményeket rejtő tombolával, valamit egyenpólókkal is készülnek a szervezők.
Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában, az iRUNmore Futóegyesület és a mellrák elleni küzdelem élharcosaként ismert szépségmárka, az AVON ismét közösségi futást szervez, hogy minél több nő és férfi figyelmét felhívja erre a sokakat érintő betegségre, a mellrákszűrések, a rendszeres emlőönvizsgálat és az egészséges életmód fontosságára. Idén országszerte két helyszínen, Budapesten, Győrben és Debrecenben várják a mozogni vágyó érdeklődőket. Az eseményre nemcsak profi futókat várnak, hiszen az egyesület tagjai különböző távokon, különböző tempóban vezetik a futócsoportokat, így biztosítva férfiak és nők, kicsik és nagyok, fiatalabbak és idősebbek számára egyaránt a kellemes sportolási lehetőséget.
A budapesti esemény helyszínét a Hard Rock Cafe gyönyörű panorámás rendezvényterme adja, ahol az érdeklődők némi frissítővel és harapnivalóval indíthatják a reggelt. A fővárosban a futást megelőzően a szervezők, egy érdekes kerekasztal beszélgetéssel is készülnek, amely során az egyesület vezetője, Turóczi Réka moderálása mellett, Kovács Ágnes Anna onkopszichológus, Máthé Andrea a SYNLAB klinikai biokémikusa, valamint Tánczos Lilla modell, mellrák értintett személyi- és funkcionális edző és táplálkozási tanácsadó, a test és lélek kapcsolatát boncolgatják a mellrák vonatkozásában. A résztvevők a tombolasorsoláson értékes ajándékokkal gazdagodhatnak az AVON és a SYNLAB jóvoltából, illetve az AVON ajándéktermékekkel és egységes, a mellrák elleni küzdelmet szimbolizáló remény szalagja kitűzővel is készül. Mindemellett, az eseményre érkező első 100 résztvevő egy egyenpólóval is gazdagodik a DRK jóvoltából, hogy abban teljesíthessék az általuk választott távot.
További információkat és az események minden fontos tudnivalóját megtalálhatjuk az iRUNmore Team Futóegyesület által létrehozott Facebook eseményeknél.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

