Kigurul, mint a gyöngy

Kigurul, mint a gyöngy

Kaposvárott született, s nagyon hamar „megfertőzte” a színház. A kaposvári Színház ebben az időben az egyik legfontosabb műhely volt. Tudta, neki is ez a pályája. A Színművészeti Főiskola elvégzése után mégsem ment vissza. Budapesten maradt, előbb a Radnóti Színházba szerződött, egyik alapítója az Örkény Színháznak. Kerekes Éva színművésszel beszélgettünk.

Hosszú időt töltött a Radnótiban, alapítása óta játszik az Örkény Színházban. Mi kell ahhoz, hogy egy társulatnál jól érezze magát?

Ez ugyanolyan, mint az élet. Mikor kerülsz döntéshelyzetbe, kivel hoz össze az élet, a véletlen műve? Véletlenszerűnek tűnhet, de nagyon sok benne a tudatos teremtés. Mi döntünk arról, hogy mi történjen velünk. Mi az, amit még nem tudok vállalni, mire vagyok már készen, mi az, ami elfogy.

A Radnóti Színházból ezért jött el?

Letelt az időszak, amit együtt kellett töltenünk. Az ottani hét évem a legteljesebb, legtermékenyebb időszak volt akkor, de tovább már nem volt érvényes. Akkor is így éreztem, de utólag végképp tisztán látom. Addig tartott, s utána kellett, hogy jöjjön valami új. Magamon érzem meg először, ha valaminek vége. Elkezdem unni, elégedetlen vagyok, elvesztem a kíváncsiságomat. Be vagyok szorulva és ez szétfeszít.

Azt a felfokozottságot, az élményt, amit valamikor Kaposvár jelenthetett, itt megtalálja?

Hordozom magamban, s ha éppen nincs, magamban teremtem meg ezt az élményt. Nem tudok máshogy dolgozni. Az Örkény, ahogy Mácsai vezeti, ugyanaz a mánia, mint Kaposvár volt. Nyilván más élethelyzetben vagyok már, mások a rácsodálkozások, de ugyanaz a fontosság, ihletettség megvan itt is, nem is tudnék itt maradni ezek nélkül. Igaz, kötöttséget jelent valahova tartozni, de eddig nem éreztem, hogy bármiben visszahúzna. És minden évben elmegyek más színházakhoz is játszani. Mácsai Pál nem csak engedi, megérti, sőt támogatja, ha valaki megújulást akar.

Miért akar egy tapasztalt színész kísérletezni független színházakban?

Néha ezért is kell mozdulni, hogy megtapasztalj mást. Úgy gondolom, hogy az új élményekre mindenkinek szüksége van, így nekünk, színészeknek is. Játszottam függetleneknél, különböző csoportosulásoknál, ahol magunk csináltuk a díszletet. Minden nap nem vágyom erre, de kell a többféle látásmód, az új helyzetek. Ezért jó fiatalokkal dolgozni. Egyébként talán életemben először éreztem azt, hogy a színházba most érkezett fiatal színészeink nagyon mások.

Mit ért ez alatt, hogy mások a mai fiatalok?

Máshogyan gondolkoznak, mint mi, vagy mint az utánam következő színészek. Bírom, hogy gyors az agyuk. A saját gyerekeimen éreztem, hogy alulbecsültem őket, amikor azt gondoltam, hogy még nem értenek meg valamit. Jó és meglepő érzés, amikor rajtakapod magad, hogy sokkal előbbre vannak bizonyos dolgokban. Van hova felzárkózni, van mit tanulni tőlük.

Vannak kedvenc szerepei?

Azok a szerepek, amiket az Örkényben játszom, a Csehovok, Brechtek…sötétebb, markánsabb figurák, komolyabbak, de kikerülhetetlenek, hogy az ember edződjön, megerősödjön. De közben az igaz bohócságokra is szükség van, hogy úgy lehessen bohóckodni, hogy azon sírni is lehessen. Imádok játszani, bohóckodni. Minden helyzetben meglátni a humort, hogyan lehet igazán szívből játszani. Engem most is ez érdekel a leginkább. Meg valamit átadni ebből a tudásból. A játék a legizgibb. Nagyon sok szerepet játszottam életemben, s most elkezdett izgatni, mi van „amúgy” a világban. Az életem színházhoz kapcsolódó része megtörtént, úgy érzem, már annyi mindent elmondtam. Nem szeretném, ha majd úgy kellene szerepeket keresni nekem.

Mit érez hiánynak, mi maradt egyelőre ki?

Lássak óceánt, tengert, hegyet, vízesést. Utazni szeretnék. De az óceán és a tenger helyett most az uszoda van. A színpad megköveteli az állóképességet, a fittséget.

A test vagy a lélek igénye a gyakori sport?

Mindig fontos volt számomra a mozgás. A csillaghegyi strand szomszédságában lakunk, így adódik az úszás, ahova heti két-három alkalommal járok. Tüzes jegyű vagyok, talán ezért vonzódom annyira a vízhez. Imádom a vizet, víz alatt lenni, a szaunát. Kiegyensúlyozottá tesz.

Úszás közben szerepek, a szövegek járnak a fejében?

Dehogy. Az a jó, hogy ilyenkor csak az úszás van, minden fölösleges kimegy. Épp azért szeretem, mert olyan, mintha kimosná az agyamat és a tudatalattit is. Én nem akarom legyőzni magamat, versenyezni magammal, pont annyit úszom, ami jól esik. Nem erős sport, de jó a lelkemnek is.

Le lehet Önt írni a meghatározó szerepeiddel?

Azzal le lehet írni, hogy egy-egy fontos szerepben mi volt velem azonos. Az egyikben a könnyedség és a szárnyalás, másikban az, hogy bele lehet bújni akár egy életen át abba, hogy nem akarsz felnőni. De volt olyan szerepem, amelyben a házasságból, a sablonokból, normákból lehetett kivágyakozni. Szabad lehettem benne. Mindig attól függött a szerep, milyen hangulatban vagyok éppen. Teljesen hozzám idomult, s mindegyik este érvényes volt. Talán azt szeretem ezekben a figurákban, hogy mindegyikben ott a lehetőség valami kívülállásra, a máshova tartozásra.

Vannak színészek, akik a rendező utasítását akarják precízen végrehajtani, mások szeretik rendezni önmagukat.

Közösen hozzuk létre az előadásokat. Ha nem tudunk együtt gondolkodni, meglátni egymásban, ki hova tart, nagyon nehéz. Lássák, mit teszek én hozzá. Közös örömforrás, találkozási pont, amikor valami megtörténik. Ha megértenek, nagyon könnyű eset vagyok. Elindul a képzeletem, megérzem, megteremtődik. Nekem a képzeletem és az ösztönöm a legerősebb. Az penge. Először megérzem, és csak utána tudatosítom a szerepeimet. A jól megírt szerep egyszercsak kigurul, mint egy gyöngy.

Kigurul, mint a gyöngy

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek