Kevesebben jelentkeznek plazmadonornak

Kevesebben jelentkeznek plazmadonornak

A harmadik hullámban egyre több a koronavírus fertőzött, a gyógyultak közül azonban egyre kevesebben iratkoznak fel plazmaadásra, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) mindenkit, aki legalább három hete meggyógyult arra kér, hogy jelentkezzen plazmadonornak - mondta Nagy Sándor, a szolgálat szakmai főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán.

2021.03.10

A véradók számának növelése is fontos a következő időszakban, aki védőoltást kapott, akár már másnap, és a betegségen átesettek, három héttel a gyógyulás után jelentkezhetnek. A véradásoknak nincs egészségügyi kockázata, a járványügyi előírások betartására minden alkalommal figyelnek.

A járvány alatt eddig folyamatosan sikerült elég véradót toborozni, de a hétfőtől hatályba lépő korlátozások felvetnek kérdéseket, ennek ellenére az OVSZ bízik abban, hogy a véradók számában nem lesz csökkenés. Tavaly a mostanihoz hasonló, szigorított korlátozások alatt azt tapasztalták, hogy ahol nem maradt el a véradás, ott az átlagnál többen jelentkeztek.

Kevesebben jelentkeznek plazmadonornak

A felsőoktatási intézményekben már az elmúlt időben sem tudott véradásokat szervezni az OVSZ, és a mostani korlátozás miatt azok a munkahelyek is kiesnek, amelyek otthoni munkavégzésre térnek át hétfőtől, így az OVSZ leginkább intézeti véradásokat szervez a következő időszakban - tudatta a főigazgató-helyettes. Az OVSZ bízik abban, hogy a mostani nagyon szigorú korlátozás rövid lesz, talán nem is több mint két hét, és ezt mindenképpen át tudják vészelni vérkészletek szempontjából. (MTI)

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek