Horror áron mérik a szezon slágereit

Horror áron mérik a szezon slágereit

Több termék is rettenetesen megdrágult egyetlen év alatt Magyarországon: a KSH által vizsgált 94 termék ára összességében 5,2 százalékot nőtt tavaly augusztushoz képest. Az alma például most duplaannyiba kerül, mint egy éve ilyenkor, de a narancs és a citrom ára is az egekbe lőtt. Ha 2018 hasonló időszakát nézzük, akkor még sötétebb a kép: csupán négy termék van a listán, ami most érezhetően kevesebbe kerül, mint akkor. Ellenben több mint 20 tétel 20 százalék feletti drágulást produkált két év leforgása alatt.

Szinte minden megdrágult azon 94 termék és szolgáltatás közül, amelyek árainak alakulását a KSH nyomon követi. A Pénzcentrum gyűjtéséből kiderült, hogy a vizsgált termékek közül mindösszesen 25-nek csökkent az ára egyetlen év alatt, ám csak háromnál tapasztalható 10 százalék feletti áresés.

Nevezetesen a paradicsom ára zuhant nagyot 2019. augusztushoz képest (21,22 százalékot csökkent), a vöröshagyma 13,31 százalékkal került kevesebbe idén augusztusban, mint tavaly ugyanebben a hónapban, és a fejes káposzta ára is hasonló mértékben (12,42%) ment lejjebb tavaly ilyenkorhoz képest.

A statisztikákat látva más örömünk nemigen lehet, legfeljebb az, ha valami nem drágult (legalábbis nem nagyon). A KSH-s listán 27 olyan termék van, amelynek ára 5 százaléknál kisebb mértékben emelkedett egy esztendő alatt. A hatósági áras rezsidíjak ugyanannyiba kerülnek mint tavaly, ahogyan a távolsági buszjegy, a vonatjegy, a diák havibérlet és a fogkrém is. Elhanyagolható, egy százalék alatti mértékben lett olcsóbb egy év alatt például a szemétszállítás, vagy a pb-gázpalack.

A teljes KSH-termékkosár ára tavaly augusztusban 668 602 forint volt, idén a 94 termék és szolgáltatás összeadott értéke 703 552 forintra emelkedett. Ez mintegy 5,2 százalékos drágulást jelent egyetlen év alatt.

Horror áron mérik a szezon slágereit

Berobbant az alma, a narancs

A három legnagyobb áremelkedésen átesett termékben közös, hogy mind gyümölcs: az alma kilója 104,6 százalékkal (!!!) kerül többe, mint tavaly ilyenkor (305-ről 624 forintra drágult). A narancsból egy kiló tavaly augusztusban átlagosan 520 forintba került, idén már 756-ba, ami 43,46 százalékos drágulást jelent.

A citrom sem úszta meg az árrobbanást: 35,53 százalékot drágult 2019. augusztusa óta, tavaly ilyenkor még 760 forintba került, mostanra a KSH szerint 1030 forint az átlagára egy kilónak.

Teljes cikk: pénzcentrum.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek