Fonendoszkóp és tűsarok

Fonendoszkóp és tűsarok

Dr. Jelinek Zsuzsa háziorvosként gyógyítja a betegeket, de a fehér köpenyt néha csillogó estélyiruhára cseréli. A rendelőben és a színpadokon is otthonosan mozog.

Evidens volt, hogy orvosi egyetemen tanulj?

- A családunkban nem volt orvos. Nem volt előttem ilyen példa, de gyermekkoromtól érdekel ez a szakma, állandóan „doktorosat” játszottam. Ének-zenei általános iskolába jártam, sok művészeti ágban kipróbáltam magam, zongoráztam, festettem, színjátszókörbe jártam, tehetségesnek tartottak, így korán megjelent bennem ez a kettősség. Már akkor tudtam, hogy a gyógyítás és a zene is helyet kap majd az életemben. Elvégeztem az orvosi egyetemet, de jártam hangképzésre is, mert tudtam, hogy a színpad is vonz, és azzal is lesz majd dolgom. A táncot is csak néhány éve hagytam abba, az internet még őrzi néhány fellépésemet, amin például kalotaszegit táncolok. A kettő nem folyik össze, a praxisomban a páciensek többsége nem is tudja, hogy énekesnő is vagyok, a rendelőben nem szoktam énekelni. Előfordult már, hogy egy koncert után megszólított valaki, akit korábban kezeltem, de próbálom jól elkülöníteni a két dolgot. Nem szoktak a betegeim rajongókká válni, bár akadt már erre is kivétel.

Fonendoszkóp és tűsarok

Aki énekesnőként kíváncsi rád, Jelinek Zsu néven talál tőled számtalan felvételt a világhálón. Jelenleg a Gloria Singers nevű trióban láthat és hallhat a közönség, de úgy tudom, hogy korábban több műfajban kipróbáltad magad.

- Kezdetben egy jazz quartettben énekeltem, aztán évekig egy rockzenekarral jártam az országot. A Gloria Singers 2008-ban alakult. Ez egy cross-over trió. A kezdetekben opera, musical, sőt, operett feldolgozásokat is énekeltünk. Tudatosan ötvöztük a klasszikusokat a popzenével. Mostanra már saját dalaink is készültek. A Lélekhíd című számunk már néhány hónapja felkerült az internetre is, örülök, hogy szép visszajelzéseket kapunk a közönségtől. Dolgozunk az új lemezünk anyagán, amin már ezek a szerzemények is hallhatóak lesznek. Magam sem gondoltam volna, de egyre több országból érdeklődnek irántunk. Remélem, hogy idén már utazhatunk is, és felléphetünk a világ különböző színpadjain. Fehér Adriennel és Tótpál Szilvivel, a trió másik két tagjával komoly terveink vannak!

Azt el tudod képzelni, hogy a fehér köpenyt végleg fogasra akasztod, és csak énekesnőként élj?

- Előfordult, hogy havi tizennyolc-húsz fellépésünk volt, amellett nem lehetett teljes energiával dolgozni orvosként. Szeretném megőrizni az egyensúlyt a két hivatásom között. Hiányozna nagyon, ha nem rendelhetnék, de a mikrofont sem tenném le hosszú időre. Most, hogy a pandémia miatt nincsenek fellépéseink, nagyon érzem ennek a hiányát. Egyaránt tartom magam orvosnak és énekesnőnek, így egyiktől sem szeretnék hosszú időre megválni.

Mire marad még időd a két hivatásod mellett?

- Van egy jó humorú, kommunikatív kamasz lányom, igyekszem sok minőségi időt tölteni vele. Azt gondolom, hogy csodálatos a kettőnk kapcsolata, és mindennél fontosabb, hogy ez ne sérüljön. Emellett szeretek kirándulni, utazni, sokat olvasok és főzök. Lassan tíz éve aktívan jógázom és meditálok, ami elengedhetetlen a testi- lelki- szellemi egészségem megőrzéséhez. Nekem is hiányzik, hogy most nem tudok annyit találkozni a barátaimmal, mint korábban, de telefonon tartom mindenkivel a kapcsolatot. Ahogy mindenki, én is azt az utat keresem, amely a boldogság felé vezet.

Zoltán Tamás

Fonendoszkóp és tűsarok

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek