Erzsébet királynő hosszú életének titkai

Erzsébet királynő hosszú életének titkai

Közel egy évszázadot megélni nem kis teljesítmény. Elizabeth Alexandra Mary Windsor, vagyis II. Erzsébet királynő szeptember 8-án, 96 éves korában hunyt el, így az angol történelem leghosszabb ideig uralkodójának számít. Vajon minek köszönhette, hogy ilyen szép kort megélt úgy, hogy sokáig jó egészségnek örvendett?

II. Erzsébet férje, Fülöp herceg tavaly 99 éves korában hunyt el, a királynő ekkor már több egészségügyi problémával küzdött, köztük a koronavírust is elkapta. Természetesen ahhoz, hogy ilyen magas életkort megérhetett nem volt elég az uralkodói státusz, ebben – a genetikai adottságok mellett – híresen nagyszerű egészségügyi szokásai is segítettek. Vegyünk át néhány szokást ezekből!

Erzsébet királynő hosszú életének titkai

 

1. Reggelizés

Erzsébet reggelijét 8:30-kor szolgálták fel, ami általában Earl Grey tea és keksz volt, vagy egy kis tálka a kedvenc gabonapehelyből. Ahogy ez a briteknél szokás, ő is kis tejjel, cukor nélkül itta a teáját. Köztudott, hogy a rendszeres reggelizők körében alacsonyabb a szívbetegség és a cukorbetegség kockázata. Egy csésze tea elfogyasztása pedig megelőzi a krónikus betegségeket, segít helyreállítani a sejteket, erősíti az immunrendszert és csökkenti a fertőzések kockázatát.

2. A házi kedvenc

Elizabeth híresen ragaszkodott imádnivaló kutyáihoz, különösen a corgie fajtát kedvelte. Kutatások kimutatták, hogy a háziállatok tartása javíthatja az általános egészségi állapotot, csökkentheti a vérnyomást, magasabb a stressztűrő képesség, és kisebb a depresszió esélye. A rendszeres kutyasétáltatás következényeként az elhízás kockázata is alacsonyabb, ezzel megelőzhetőek a daganatos megbetegedések és a cukorbetegség.

3. Lovaglás

Erzsébet kiváló lovas volt, hiszen már kis kora óta kedvelte a lovaglást. Annyira szerette a lovakat, hogy fiának, Károly hercegnek még egy kancát is adott nászajándékba. Egy idei Alzheimer–kór tanulmány szerint a rendszeres testmozgás hozzájárul az öregedéssel összefüggő kognitív hanyatlás csökkentésében.

4. Uzsonna

Erzsébet délutáni teájához minden nap lekváros szendvicset szolgáltak fel, amit a királynő csak „filléres” falatkáknak nevezett, mert akkora volt mint egy régi angol penny. Táplálkozási szakértők szerint az egészséges életmód kulcsa nem a finomságok teljes tilalma, hanem azok észszerű mennyiségben fogyasztása.

5. Nevetés

Erzsébet szellemességéről és humorérzékéről volt ismert. Közeli barátok és ismerősök sok történetet megosztottak arról, hogy mennyire élvezte a jó vicceket. Például amikor egy turista azt mondta neki, hogy „nagyon hasonlít a királynőre”, így válaszolt: „Nos, ez megnyugtató!” A humor hatékony gyógyszer az agynak és a testnek, javítja a hangulatot, csökkenti a stresszt.

6. Szeretetteljes kapcsolat

Biztos, hogy Fülöp hercegnek és Erzsébet királynőnek is voltak hullámvölgyei, mint minden párnak, de rendkívül közel álltak egymáshoz, hiszen több mint 70 évig voltak házasok. A boldog párkapcsolatnak számtalan egészségügyi előnye van, a párok nagyobb valószínűséggel tartják meg az egészséges testsúlyt, együtt sportolnak, rendszeresen nyaralnak, és jó általános egészségnek örvendenek.

7. Közeli család és barátok

Egy ilyen nagy családhoz tartozni bonyolult, de a problémák ellenére egyértelmű volt, hogy Erzsébet királynőnek összetartó szerettei vannak, akik mindig ott voltak, amikor szükségük volt egymásra. Egyes kutatások kimutatták, hogy a magány és az elszigeteltség ugyanolyan mértékben lerövidítheti az élettartamot, mint a cigarettázás.

8. A természet szeretete

Erzsébetnek két kedvenc hobbija volt a kertészkedés és a séta a szabadban. Kutatások szerint mindkét tevékenység hosszabb élettartammal jár. Nem csak a testmozgás erősíti az egészségét, de egy erdei séta a szabadban, a természetben való tartózkodás alacsonyan tartja a stresszhormonok szintjét, lelassítja a pulzusszámot, csökkenti a vérnyomást, valamint növeli a biztonság érzetet. A lakásban tartott növények pedig javítják a mentális egészséget.

Erzsébet királynő életét az Egyesült Királyság és a nemzetközösség népének szolgálatának szentelte. A szenvedélyes emberek általában optimisták és boldogok. Talán a legfontosabb egészségügyi- és életlecke, amit Erzsébet királynő 96 évéből levonhatunk, az a kitartás, hogy mindig felálljunk a mélypontokból és folytassuk a próbálkozást, bármi történjen is. Ahogy ő fogalmazott: „Amikor az élet nehéznek tűnik, a bátrak nem dőlnek le és nem fogadják el a vereséget; ehelyett elszántabban küzdenek egy jobb jövőért.”

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek