Élményajándékokkal biztos a siker karácsonykor

Élményajándékokkal biztos a siker karácsonykor

Bár decembernek mindenekelőtt az ünnepekről és a meghitt pillanatokról kell szólnia, az előkészületek miatt néha feszültnek érezhetjük magunkat. Többek között az is örökzöld problémának számít, hogy párunk, családtagunk vagy barátunk vajon milyen ajándéknak örülne. A jó hír, hogy ma már rengeteg hasznos ötletet gyűjthetünk a világhálón, és a vásárlást is intézhetjük online – emlékeztet rá a szakértő, aki szerint a közös élmény és az együtt töltött idő mindennél értékesebb ajándék. Néhány tipp következik, amelyek segítenek kitalálni, milyen élmény kerüljön a fa alá.

Egy friss felmérés szerint idén többet szeretnénk költeni ajándékokra, mint tavaly. Bár a magyarok harmada már a Black Friday akciókkal igyekszik letudni a vásárlást, sokan idő vagy ötlet híján az utolsó napokban járják az üzleteket. Gelecsényi Irén, a soproni Fagus Hotel igazgatója főleg azoknak hozott most néhány hasznos tippet, akik még nem találták ki, mit tegyenek a karácsonyfa alá, és szívesen hagynák ki a bevásárlókörutat, valamint az abból fakadó stresszt. A szakember szerint az élmény mindennél maradandóbb ajándék, ráadásul kutatások szerint erősíti a kapcsolatot azzal, akinek az ajándékot adjuk.

Játsszunk együtt!

Karácsonykor több időt tölthetünk családunkkal, barátainkkal, az együtt töltött perceket pedig tartalmas programok koronázhatják meg. Ha élményajándékban gondolkodunk, a társasjátékok, interaktív csapatjátékok biztos befutók lehetnek. A Fagus szakértője szerint ugyanis amellett, hogy garantáltan fokozzák a hangulatot és segítenek kikapcsolódni, a mentális egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulhatnak, és a szociális kapcsolatainkat is erősítik, amit kutatások is alátámasztanak.

Maradandóbb az élmény, ha nem szokványos társasjáték mellett döntünk: lepjük meg szeretteinket például egy városi nyomozós játékkal, menjünk el együtt szabadulószobába, szervezzünk bowling- vagy darts-bajnokságot, jelentkezzünk csapatként egy kocsmakvízre. Természetesen az úgynevezett táblás játékok is nagy sikert arathatnak. Ha különleges játékkal szeretnénk meglepni családunkat, érdemes társasjáték-kiállításon szétnézni, ahol mindig találni újdonságokat.

Menjünk el workshopra!

Szinte mindenkinek voltak gyerekkori vágyai arról, mi szeretne lenni, de az élet máshogy alakult. Ezeket a vágyakat válthatják részben valóra a különféle kézműves foglalkozások, tanfolyamok, workshopok. Puhatoljuk ki, miről álmodozhatott párunk, családtagunk, milyen hobbiba vetné bele magát szívesen, és segítsünk álmát valóra váltani – javasolja Gelecsényi Irén. Népszerűek a művészeti foglalkozások, többek között a festőtanfolyamok, ahol kedvenc képünket vihetjük vászonra avatott hozzáértő vezetésével. Saját étkészletünket is elkészíthetjük egy kerámia workshopon, vagy nem hivatásos sztárszakáccsá képezhetjük magunkat családunk, barátaink nagy örömére egy főzőtanfolyamon. A választék már-már kifogyhatatlan, hiszen a sárkányrepülés ugyanúgy megtalálható a tanfolyamok között, mint a fotózás, a több órás konzultáció egy menő stílustanácsadóval vagy az asztrológia.

Élményajándékokkal biztos a siker karácsonykor

Kényeztessük érzékszerveinket!

Gyakran meghitt pillanatokra és kényeztetésre lenne legnagyobb szükségünk teendőkkel teli életünkben, ezért aki ezzel kapcsolatos ajándékot szeretne adni, nagy sikerre számíthat. Szervezzünk például tematikus napot, amikor az érzékszerveinké a főszerep – ajánlja a Fagus szakértője. Vigyük el párunkat egy trendi étterembe, ahol olyan ínyenc fogásokat kóstolhat, amiről addig csak a neten olvasott. Az ízlelésünket és ismereteinket is gazdagíthatjuk, ha egy szakértő sommelier iránymutatásával kóstolunk borkülönlegességeket.

Az egészségünkről se feledkezzünk meg: több termálfürdőnek is van egyedi ajánlata, aminek köszönhetően a fürdőzést összeköthetjük a frissítő masszázzsal és az ebéddel. Egy kis intimitással fűszerezhetjük az együtt töltött időt, ha páros masszázst választunk, így partnerünkkel közösen éljük át a kényeztetés pillanatait. A napot este kulturális programmal tehetjük teljesebbé: színházak, koncerthelyszínek hirdetnek karácsonyi jegy- vagy bérletakciókat, és sokan különleges ünnepi előadásokat tűznek műsorra az év végén.

Nyomjunk egy adag adrenalinfröccsöt!

Ha izgalmas kalandot szeretnénk ajándékba adni, a Fagus igazgatója szerint fontos tisztában lennünk azzal, hogy az ajándékozott mennyire nyitott a kihívásokra, és mennyire tűri a stresszt. A mérsékelt izgalmat kedvelőknek ideális választás a kalandpark, amelyből több is van az országban. Még több adrenalint ígér a falmászás, a paintball, a szabadlebegés vagy a tandemugrás ejtőernyővel.

Előfordul, hogy a rengeteg lehetőség közül nehéz egyet kiválasztani, ebben jelentenek segítséget az élményajándék-csomagok, amelyek több opciót kínálnak és a megajándékozott választhatja ki a testhez álló programot. Az extrémebb élményeket természetesen jobb együtt átélni, hiszen nemcsak az izgalmakon osztozunk, hanem bátoríthatjuk is egymást.

Utazzunk el néhány napra!

Az utazás minden évszakban az egyik legemlékezetesebb, test-lelki felfrissülést nyújtó élmény, sokan szeretik, ezért az egy vagy több napos út szinte biztosan nyerő ajándék. Gelecsényi Irén szerint érdemes online tájékozódni az egynapos szervezett kirándulásokról, városnéző túrákról, akár kedvezményeket kínáló oldalakon, hiszen kisebb költségvetés mellett is van esélyünk kifogni egy akciós kirándulást. Aki többet fordíthat ajándékra, néhány napos belföldi útban vagy wellnessben is gondolkodhat. Az ország gazdag természeti értékekben, történelmi látnivalókban, gasztronómiai élményekben, és neves termálfürdőkkel büs

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek