Amit a kullancs elleni védőoltásról tudni kell

Amit a kullancs elleni védőoltásról tudni kell

Közeleg az idő, amikor a parkban sütkérezünk vagy nagyokat sétálunk a természetben, ezért nem árt időben felkészülni a piknikezésre és a nagy játszóterezésekre kullancs terjesztette agyvelőgyulladás elleni védőoltással. A fertőzés ellen ugyanis csak a több lépésből álló védőoltás nyújt védelmet. Mit kell tudnunk az oltásról és mi a teendő kullancscsípés esetén?

„Míg a kullancs által terjesztett – elhúzódó, ideg-, izom- és ízületi károsodásokkal is járó – Lyme-kór nem előzhető meg védőoltással, addig a vírusos agyvelőgyulladás ellen egy nagyon biztonságos és hatékony védekezési mód. A teljes védettséghez azonban több oltás szükséges. Az elsőt érdemes tél végén, kora tavasszal beadatni, ami egy hónap múlva követhet a második, majd 9-12 hónap múlva a harmadik. Az oltási sorozat főként azoknak ajánlott, akik hosszabb időt töltenek a természetben, vagy a foglalkozásuk kapcsán veszélyeztetettebbek. Intézményünkben mindig rendelkezésre áll oltóanyag, így a páciensek akár már most is gondoskodhatnak a megfelelő védelemről” – mondta dr. Jeleni k Zsuzsanna infektológus, a Budai Egészségközpont munkatársa.

Amit a kullancs elleni védőoltásról tudni kell

Mit kell tudnunk a védőoltásról?

  • A védőoltás a vírusos agyvelőgyulladás ellen nyújt védelmet.
  • Legelőnyösebb, ha tél végén, kora tavasszal kezdjük el az oltást, így mire igazán beindul a kullancsszezon, kialakulhat a védettség.
  • Teljes védelmet akkor nyújt, ha betartjuk az oltási rendet és az emlékeztető oltásokról sem feledkezünk meg:
  • először 4 hét időközzel két, úgynevezett alapoltás szükséges,
  • ezt egy év, majd 3 év múlva emlékeztető oltás követi,
  • folytatáskén ötévente, 60 éves kor felett pedig ismét háromévente kell emlékeztető oltás.
  • Oltóanyagtól függően úgynevezett gyorsított oltási rend is létezik.
  • Egy éves kor felettiek a gyermekeknek készült dózissal olthatók.
  • A védőoltások gyógyszertárban, vényre vásárolhatók meg.
  • A kullancsok által terjesztette más betegségek megelőzésére egyéb óvintézkedéseket kell betartani.

„A kullancscsípést elkerülhetjük megfelelő ruházat viselésével és kullancsriasztó használatával, ám, ha ennek ellenére mégis találunk magunkban, minél előbb távolítsuk el. A csípés önmagában nem okoz bajt, a problémát a vérszívás során szervezetünkbe kerülő baktériumok és vírusok okozhatják. Egy szabadban töltött nap után alaposan nézzük át magunkat és gyermekünket. A kullancsok nyála érzéstelenítőt tartalmaz, ezért sokszor észre sem vesszük a csípést, vagy csak akkor, amikor már teleszívták magukat és az eredetileg néhány milliméteres méretük a többszörösére nőtt” – tette hozzá a doktornő.

Amit a kullancs elleni védőoltásról tudni kell

Hogyan távolítsuk el a kullancsot?

  • Soha se csavargassuk! A speciális kullancscsipesszel egyszerűen kiszedhetjük, de szükség esetén egy sima csipesz is megteszi.
  • Kerüljünk minden olyan megoldást, ami a kullancs fulladozásával, öklendezésével, vagy összenyomásával jár, mint például a krémezés, olajozás. Ilyenkor ugyanis megnöveljük a fertőzés kockázatát!
  • Ha a bőrünkben benne maradt a kullancs szájszerve (nem a feje), ne piszkáljuk. Szervezetünk rövid időn belül észrevétlenül kilöki magából.
  • A felületet fertőtlenítsük, főleg, ha vérző vagy hámhiányos a csípés helye, ám ez a kullancs által terjesztett fertőzések megakadályozására hatástalan.
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek