A túlsúlyos nőknél nagyobb a mellrák esélye

A túlsúlyos nőknél nagyobb a mellrák esélye

A túlsúlyos nőknél nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják a mell nagyobb daganatát egy svéd kutatás szerint Az eredményeket, amelyeket az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján mutatták be, a BBC hírportálja ismertette.

 

A svéd Karolinska Intézet 2012 nő adatait vizsgálta meg, akiknél 2001 és 2008 között állapítottak meg mellrákot. A nők másfél-kétévente vesznek részt mammográfiás szűrésen Svédországban. A tanulmány készítői azt vizsgálták, milyen méretű volt a tumor a diagnózis felállításakor, valamint megnézték a páciensek testtömegindexét (BMI, a testtömeget és a testmagasságot összevető mérőszám).

Azt találták, hogy a túlsúlyos nőknek nagyobb valószínűséggel volt kiterjedtebb a melldaganata, amikor mammográfiával vagy a két szűrés között diagnosztizálták. "Lehet, hogy azért, mert a túlsúlyos nőknek nagyobb a melle, így nehezebb megtalálni a tumort, de az is lehet, hogy azért, mert a daganatuk gyorsabban nőtt" - mondta Fredrik Strand, a tanulmány vezető szerzője a BBC-nek. Nagyobb daganat diagnózisakor általában rosszabbak a kilátások. Az eredmények Strand szerint arra utalnak, hogy az orvosnak figyelembe kell vennie a páciens testtömegindexét is, amikor a szűrések gyakoriságát mérlegeli.

Magyarországon évente körülbelül 5-6000 új emlőrákos beteget fedeznek fel, és nagyjából 2000 nő hal bele a betegségbe. Az emlőrák ezzel a magyar nők leggyakrabban előforduló daganata. Összehasonlításul: méhnyakrákban évente nagyjából 1100-an betegszenek meg és 4-500 nő hal meg emiatt.

A túlsúlyos nőknél nagyobb a mellrák esélye

Az emlőrák kezelése általában annál hatékonyabb, minél korábban ismerik fel a daganatot. A korai emlőrákok esetén nagyjából 80%-os 5-éves túlélés biztosítható, a betegség ilyenkor tehát már nagyrészt meggyógyítható. A késői stádiumú, áttétes emlőrákok esetében ez az arány mindössze 15% körüli. Ez sem kevés azonban, hiszen az érintettek egy része - a korábbi évtizedekkel ellentétben - ma már sokszor hosszú ideig, jó életminőségben élhet együtt a betegséggel.

A legfontosabb természetesen a megelőzés marad, hiszen a mammográfia nem megelőzi, csak időben felismeri a már kialakult betegséget. A hatékony megelőzést egyaránt elősegíthetjük a megfelelő étrenddel és a mozgásban gazdag életmód kialakításával.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek