A megcsalás lélektana
Az általam vezetett konzultációkon is gyakori téma, hogy vajon mi a megcsalás? Széles spektrumon mozog a megítélése: vannak, akik szerint a ,,csak szex és semmi érzelem” nem számít hűtlenségnek, vannak, akik az apró udvarlásokat, flörtöket nem tekintik megcsalásnak, ellenben előfordulnak olyanok, akik szerint a felnőtt filmek nézése is annak számít.
Szakemberként is azt mondhatom: hűtlenség az, amit az adott pár tagjai kölcsönösen annak neveznek. Talán pont azért, mert nincs erre egységes definíció, minél előbb tisztázni kell a kapcsolatban az erre vonatkozó határokat, ki kell gyomlálni a szélsőséges elképzeléseket és igyekezni kell kölcsönösen tiszteletben tartani ezeket az íratlan szabályokat.
A megcsalás fajtái
Rendben, egységes fogalom nem létezik a megcsalásra. De azért van pár alternatíva, amit annak érezhetnek a partnerek. Ismeretes a mikromegcsalás jelensége. Nem azért mikro, mert csak rövid ideig tart vagy mert csak kicsit érzik tőle kellemetlenül magukat az érintettek. Ezekben a kapcsolatokban nincs testiség, sokkal inkább szól olyan üzenetváltásokról, flörtölésekről, melyet a párjuk előtt gondosan eltitkolnak. Hogy ez káros lesz-e a kapcsolatra, az attól függ, milyen kereteket fektettek le előzetesen. Ha ezek alapján a kacérkodás, udvarolgatás kiszorul a megcsalás fogalmából, akkor azon gondolkodjunk el, miért kell ezt eltitkolni? Az ugyanis már a bizalom kárára mehet.
Aztán létezik a virtuális megcsalás. Fő ismertetőjegye, hogy élőben nem találkoznak a felek, minden kontakt az online térben folyik. Chatelnek (általában szexuálisan túlfűtött tartalmú), képeket küldözgetnek egymásnak (általában saját magukról készített erotikus fotókat). De azt is érezheti a megcsalt fél tisztességtelennek, ha a párja a közösségi médiában szexuálisan provokatív személyeket követ vagy épp ,,néha felnéz a társkeresőre”. Mivel ezek titkot képeznek, megint csak a megcsalt fél biztonságérzetét sérthetik.
Az online térből kilépve, áldozva a testiség oltárán is, a következő alternatíva az egy éjszakás kaland. Ha kiderül, mindig fájdalmat és csalódottságot hoz magával. Ugyanakkor érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet egy 2012-es kutatás: a mai, az egyéni szexuális szabadságot hangsúlyozó kultúrában gyakran maguk a megcsalt felek mentegetik partnerüket, hogy ez ,,csak egy botlás” volt, maguk szolgálnak mentséggel a cselekményre. Hűtlenségüket vállalók körében végzett felmérés szerint a férfiak 44%-a csak szexuálisan csalta meg partnerét, míg a nőknél ugyanez a szám 11%. Egy kis matek után gyorsan rájövünk, hogy a megcsalások jelentősebb részében ezek szerint felbukkannak az érzések. Hoppá, ezt talán nem is akartuk tudni.
A végső fokozat pedig a viszony. Amikor már érzelmileg is bevonódik a megcsaló a külső kapcsolatba. Ez jelenti a legnagyobb veszélyt a tartós kapcsolatra, hiszen az érzelmek miatt komoly vonzereje és jelentősége lesz az új kapcsolatnak. Ugyanakkor egy kutatás szerint a viszonyoknak csupán 15%-a folytatódik később tartós párkapcsolatként. Ugyanis különösen nehéz helyzetben van a hűtlen fél, ha az eredeti kapcsolata egyébként jól működött, nem voltak nagy problémák. Ekkor kifejezetten nehéz választani, elhagyni az egyik partnert, megbontani a szerelmi háromszöget és véget vetni a játszmának.
A megcsalás okai, ha a hűtleneket kérdezzük
A teljesség igénye nélkül álljon itt pár mentség, melyekre a félrelépők hivatkoznak. A megcsalással erősíti a megcsaló fél az énképét (holott nem lehetséges a csökkent önértkelést pusztán ennyivel tartósan enyhíteni). Vagy: ezzel akarja provokálni a másik figyelmét (valójában ez csak a rossz kapcsolati-kötődési mintázatra utal). Esetleg szexuális változatosságra vágyik (ez leginkább a párkapcsolaton belüli kommunikációnak a hiányosságaira utal). A sort a végtelenségig folytathatnánk. Mégis, tudják mi a leggyakoribb ok, amit a klienseimtől hallok?
Hogy a kapcsolatukban megszűntek férfiként és nőként nézni egymásra. Papamacik és tyúkanyók üldögélnek otthon, tapossák a hétköznapi malomkereket és megfeledkeznek önmagukról és egymásról, mint szexuális vágyakkal rendelkező emberekről. A szeretők általában erre éreznek rá: ők a szexi, vicces, kívánatos és nagyon érdekes férfit vagy nőt látják meg bennünk és hozzák ki belőlünk.
A megcsalás okai a tudomány szerint
Az, hogy korunkban egy értékválság jelent meg a hűséggel kapcsolatban, igényelt már egyfajta magyarázatot a tudománytól is. Adtak is alternatívákat a gondolkodók, többet is, mint egyet.
1. A klasszikus értékekkel bíró házasságot ma már elavultnak tartják, a különféle együttélési formákban pedig kevésbé tűnik megkérdőjelezhetetlen kérdésnek a hűség.
2. Többféle erkölcsi normarendszer uralkodik a világban, ez pedig elbizonytalaníthatja az egyént abban, hogy mit tekint értéknek.
3. Nő az emberek élettartama, a hosszabb élet alatt pedig nő annak az esélye, hogy kísértésbe esik.
4. Jelenleg az egyéni boldogságkeresés központi kérdés, aminek a kulcsát az újabb és újabb kapcsolatban látják.
5. Fogyasztói társadalomban élünk és a partnerünk lecserélhetősége tényszerűnek tűnik.
6. Ma már az online és az offline tér is könnyen elérhető, több emberrel kerülünk kapcsolatba, akik csábítást jelenthetnek.
7. Esther Perel megközelítése szerint a külső kapcsolatba lépésnek az az oka, hogy annak az én-részüknek szeretnének így hátat fordítani, akivé párjuk mellett váltak. Tehát nem a másikra unnak rá, hanem ,,csak” annyit szeretnének, ha valaki végre a ,,régi, egyéni” énrészüket erősítené. Hogy érthetőbb legyen: gyakori példa, hogy a nő megszerzi magának a motoros, szabad lelkű fickót, aki mellett ő is igazán nőiesnek és szexinek érzi magát. Aztán addig simogatják, babusgatják, szelídítik egymást, míg önmagukat is unalmasnak nem találják. Elkezdenek vágyni a régi önmagukra, de a kapcsolatban valami miatt ezt már nem tudják, merik előhozni.
Miért fáj annyira?
A kötődés az egyik legalapvetőbb szükségletünk. Tartósan kötődni érzelmileg valakihez, egy kölcsönösségen alapuló érzelmet megélni, feltétlen bizalommal lenni a másik felé - a legtöbb ember számára ez ,,a minden”. Egy megcsalt kliensem így írta le az érzést: ,,a biztonságérzet totális elvesztése és a legmélyebb sérelem, amit csak megélhet ember”. Érthető is: ilyenkor sérül az énkép, elvész az önbizalom, a nőiességbe/férfiasságba vetett hit, magányosság, becsapottság, megalázottság járja át a becsapott felet.
Hogyan tovább?
Ha kiderül a megcsalás ténye, érdemes párterapeutával vagy egyéni tanácsadás keretében rendezni. Miért? Mert a hűtlen fél gyakran megkönnyebbül: lebukott/elmondta, bocsánatot kért, ő megtette, amit a társadalom megkövetel. Nosza, most a másiknál pattog a labda! Bocsásson meg és felejtsék már el ezt az egészet! Csakhogy, ahogy fentebb már írtam, a bizalomvesztésen nem lehet ilyen könnyen túllépni.
Továbbá a párkapcsolat hiányosságai továbbra sem oldódnak meg maguktól. Mérgező folyamatok indulhatnak be, tele rengeteg rossz érzéssel, melyekből nem tudnak szabadulni. Sőt, akár a kapcsolattól sem tudnak szabadulni: erőforráshiányból, érzelmi gátakból, kényelemből, családi vagy baráti hatásból fakadóan nem tudnak, akarnak ellene kilépni, de már csak bántani tudják egymást.
Miért marad(j)unk mégis hűségesek?
Egy felmérés szerint a hűség elsődleges oka még mindig az, hogy elégedettek a partnerek a párkapcsolatukkal. Mondjuk az már kicsit elgondolkodtatóbb, hogy második legnyomatékosabb okként azt hozták fel, hogy félnek, hogy a félrelépés miatt bűnösnek érzik majd magukat. A dobogó harmadik fokán pedig az áll, hogy aggódnak, hogy ha kiderül, akkor partnerük majd visszaadja a megcsalást.
De legyünk bizakodók: az elsődleges szempont még mindig ,,csak” annyi, hogy elégedettek vagyunk-e a párkapcsolatunkkal, azzal, ahogy abban önmagunkat látjuk. Bár nem reprezentatív kutatás, de a rendelőmben megfordulók is ezt jelezték vissza: ha nőként/férfiként tisztelik, becsülik, szeretik egymást, ha képesek érdeklődni és nyitottak maradni egymás iránt, az a hűséget és elköteleződésüket táplálja.
Katona Katalin
szexuálpszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13(at)gmail(dot)com
+36-70-317-15-90
A cikk a Patika Tükörben jelent meg, keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
Kapcsolódó írások

