A kakaó flavonoidjai fokozhatják az agy oxigénellátását
Jobb eredményeket mutattak a gondolkodást igénylő, bonyolult feladatok megoldásában azok a résztvevők, akik előtte kakaóflavonoidokat fogyasztottak - derült ki az Illinois-i Egyetem honlapján megjelent kutatásból.
A kutatók olyan felnőtteket kértek fel, akik nem dohányoztak, nem volt tudomásuk agyi, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségükről. Mintegy két órával a kakaó fogyasztása után a résztvevők 5 százalék szén-dioxidot, vagyis a normális érték körülbelül százszorosát tartalmazó levegőt lélegeztek be, amivel azt szokták vizsgálni, hogyan reagál az agy érrendszere erre a kihívásra. A szervezet erre jellemzően úgy válaszol, hogy növeli az agy vérellátását, ami több oxigént jelent, és lehetővé teszi, hogy az agy több szén-dioxidtól tisztuljon meg - mondta el Gabriele Gratton, az egyetem professzora.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

