A hashártya daganatos betegek kezelése

A hashártya daganatos betegek kezelése

A Liv Duna Medical Centerben elérhetővé válik a hashártya-áttétes daganatok kezelésének legújabb módszere, a CRS+HIPEC kombinált eljárás, amelynek segítségével az összes daganatszövet eltávolítható a hasüregből.

Magyarországon évente közel tízezer új vastag- és végbélrákos beteget diagnosztizálnak, és ezek közül minden tizediknél alakul ki a hashártyán áttét. A petefészekrák esetében pedig a hashártya-érintettség szinte minden előrehaladott stádiumú esetben jelen van. Ezek a daganattípusok hosszú évtizedeken át gyakorlatilag gyógyíthatatlannak számítottak, mivel az áttétek a hasüreg belső felszínén, szervről szervre szóródva nehezen voltak elérhetők a hagyományos sebészeti vagy kemoterápiás módszerekkel.

Ezen változtatott alapjaiban a CRS+HIPEC, vagyis a citoreduktív sebészet és a hipertermiás intraperitoneális kemoterápia kombinációja, amely a daganateltávolító műtétet és a lokális, hővel kombinált kemoterápiát egyesíti. Az eljárás során a sebész a hasüregből eltávolítja az összes látható daganatos gócot, majd 42,5 Celsius-fokos, nagy koncentrációjú kemoterápiás oldattal 60-90 percen keresztül átöblíti a hasüreget. A melegített kemoterápia hatására a gyógyszermolekulák mélyebben jutnak a szövetekbe, és hatékonyabban pusztítják el a mikroszkopikus tumorsejteket - mindezt anélkül, hogy a szervezet egészét megterhelnék a vénás kezelésre jellemző mellékhatásokkal.

A hashártya daganatos betegek kezelése

„Ez az eljárás, amely hamarosan elérhető lesz a Liv Duna Medical Centerben, egyedülálló gyógyulási lehetőséget kínál azoknak, akiknek korábban nem tudtunk műtéti megoldást javasolni” - mondja Dr. Tóth Lajos Barna onkológiai sebész, aki a módszert elsőként honosította meg Magyarországon 2012-ben. Az elmúlt 13 évben mintegy 450 beavatkozást végzett, és betegei körében 70 százalék fölötti ötéves túlélést tapasztalt, ami nemzetközi összevetésben is kimagasló eredmény.

A betegkiválasztás kulcskérdés: életkor, a daganat kiindulási helye és a kiterjedés alapján dönt az orvosi csapat. „Nem univerzális megoldás, de sokaknak visszaadhatunk éveket - sőt, akár a teljes gyógyulás is elérhető” - teszi hozzá Dr. Tóth. „Arra biztatok minden érintettet, kérjen másodvéleményt és járjon utána a gyógyulási lehetőségeknek. Egy műtét sikere nem a páciens lakóhelyétől és a kórház földrajzi helyzetétől, hanem a sebész és csapatának tapasztalatától függ.”

Tavaly Dr. Tóth a beavatkozás laparoszkópos formáját is sikerrel végezte már el, tovább csökkentve a szervezet megterhelését és megkönnyítve a felépülést.

A CRS+HIPEC az onkológiai sebészet egyik legösszetettebb műtéti eljárása, amelyhez fejlett infrastruktúra és nagytudású szakembergárda szükséges. A Liv Duna Medical Centerben hamarosan speciális hipertermiás pumpa, korszerű műtéti eszközpark, valamint aneszteziológiai és intenzív terápiás háttér biztosítja a beavatkozás biztonságát. A műtétet követően dietetikusok, gyógytornászok és mentálhigiénés szakemberek segítik a felépülést, a páciensek többsége pedig átlagosan tíz nap után, önállóan térhet haza.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek