5 hiba, amit ne kövessünk el edzés után

5 hiba, amit ne kövessünk el edzés után

Azt mindannyian tudjuk, hogy egy körültekintően felépített edzésterv, a szabályosan végzett gyakorlatok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el az alakformálásban. Azonban sokszor egy-egy kimerítő edzés után vagy a mindennapos rohanásban számos olyan hibát követhetünk el, amik negatívan hathatnak az edzés utáni regenerációs időszakban, és ezzel a fejlődésünket is hátráltathatják. De pánikra semmi ok, egy kis odafigyeléssel könnyedén orvosolhatjuk ezeket, és kihozhatjuk magunkból a maximumot.

1. Elfeledkezünk a bemelegítésről és a nyújtásról

Habár számtalan oldalról hallhatjuk azt, hogy nagyon fontos, hogy megőrizzük az izmaink rugalmasságát, ennek ellenére a nagy sietségben hajlamosak vagyunk pont az edzések előtti bemelegítést vagy a mozgás végeztével a nyújtást elhagyni. Pedig ha tartósan szeretnénk fájdalommentesen sportolni, akkor érdemes rászánni az időt a felkészülésre és a levezetésre is. A rendszeres nyújtással pedig nem csupán a későbbi fájdalom előzhető meg, csökkenthető az izomláz és a sérülések esélye is. Tehát a nyújtásnak nagy szerepe van a megfelelő regenerációban, és segít, hogy az izmaink ne merevedjenek be. Így a vágyott alak is könnyebben elérhető lesz.

 5 hiba, amit ne kövessünk el edzés után

2. Az edzést követően azonnal leállunk

A második leggyakoribb hiba, amit gyakran elkövethetünk, hogy egy intenzív edzést követően egyből megállunk. A mozgás hatására növekszik a véráramlásunk, nő a vérnyomás, mivel a testünk igyekszik ellátni az izmokat, hogy bírják a terhelést. Ha hirtelen állunk meg a testmozgásban, az olyan mintha satuféket nyomnánk. Azaz feleslegesen terheljük meg a testünket, ami gyakran szédülés vagy émelygés formájában jelez vissza. A megoldás tehát a fokozatos leállás.

Ahhoz, hogy a legtöbbet ki tudjuk hozni az edzéseinkből, tegyünk hozzá a mozgásidőhöz legalább 5-10 percet, hogy az izmainknak lehetőséget adjunk arra, hogy levezethessék az edzés során keletkezett feszültséget, és stabilizálhassa a test a keringést.

3. Elfeledkezünk a kellő vízfogyasztásról

Egy egyórás, intenzív edzés hatására akár 1,4 liter folyadékot is elveszíthetünk az izzadással. Hogy a dehidratáltság ne befolyásolja negatívan a testünk egészségét és a teljesítményünket, fontos, hogy odafigyeljünk a kellő vízpótlásra. A mozgást követő hidratálás ugyanis segíti a gyorsabb regenerációt, csökkenti az izomláz mértékét és a test méregtelenítő folyamataira is jó hatással van. Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű vízfogyasztásra!

4. Elfelejtünk enni edzés után

Az izmaink az edzést követően a legéhesebbek, a fokozottabb vérkeringés hatására a tápanyagok emésztése gyorsabb és hatékonyabb is. „A mozgást követően kb. 30-60 percen belül fel kell töltenünk a glikogén raktárakat, el kell látnunk a sejteket a szükséges tápanyagokkal, nyomelemekkel. Érdemes erre a célra egy jól hasznosuló, tápanyagokban gazdag, komplex fehérje turmixot választani. Ha ezt kihagyjuk, kiéheztetjük a szervezetünket, és nem fog tudni kellően regenerálódni, az izmaink sem tudnak megfelelően fejlődni“ - jegyezte meg Gyöngyösi Szilvia, a MyEatrend márkanagykövete.

5. Kimarad a pihenőnap

Persze mindannyian szeretnénk azonnali eredményeket és gyors változást, de közben nem szabad megfeledkezni a regenerációs idő fontosságáról sem. Ha heti 5 napot teremben edzünk, vagy nagy intenzitású mozgást végzünk, a fennmaradó két napban érdemes pihenőidőt beiktatni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne mehetnénk el egy nagyot sétálni a friss levegőn, de fontos, hogy adjunk kellő időt a testnek regenerálódni az edzések mellett. A pihenőnapok ugyanis megakadályozzák, hogy csökkenjen a teljesítményünk, redukálják a sérülések esélyét, és az izomfáradtság korai beálltát is megakadályozzák.
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek