Zavaró éjszakai vizelési ingerek

Zavaró éjszakai vizelési ingerek

Az éjszakai alvást nem ritkán a vizelési inger zavarja meg. Hatvan éves kor felett egyre gyakoribbá válik a nocturia nevű jelenség, ami az éjjelente legalább kétszer jelentkező ingerre utal, és amelynek kezelési lehetőségeiről az Urológiai Központ orvosa beszélt.

Miért ébredhetünk éjjel vizelési ingerre?

Az öregedés az egyik legjelentősebb oka az éjszakai vizelési ingernek. Ugyanis ahogy idősödünk, a szervezetünk egyre kevesebb antidiuretikus hormont termel, ami segít visszatartani a vizeletet, így az inger alvás közben is jelentkezhet. Emellett a húgyhólyag izmai is gyengülnek idővel, ami szintén megnehezíti a vizelet visszatartását.

Az idősödés mellett természetesen más rizikófaktorokkal is számolni kell, mint például a krónikus húgyúti fertőzés, a hólyagban lévő bakteriális fertőzés, bizonyos gyógyszerek (vízhajtók) esti szedése és olyan tényezők is, mint a koffein és alkoholtartalmú italok fogyasztása. Nők esetében az is felmerülhet, hogy a terhesség, szülés miatt meggyengült hólyag és medencefenéki izmok miatt jelentkezik az éjszakai vizelési inger.

A kivizsgálás ugyanakkor azért fontos, mert egyes esetekben bizonyos betegségek tünete lehet az éjjeli inger, mint például krónikus veseelégtelenség, prosztata megnagyobbodás, pangásos szívelégtelenség, cukorbetegség, illetve olyan alvászavarok, mint az inszomnia, a nyugtalan láb szindróma vagy az éjszakai légzéskimaradás.

Zavaró éjszakai vizelési ingerek

Fel kell állítani a pontos diagnózist

A legtöbb ember 6-8 órát képes aludni anélkül, hogy fel kellene kelnie pisilni. Az éjjeli vizelési inger ezzel szemben többszöri felébredésre kényszerít, ami súlyosabb esetben akár 5-8 felkelést is jelenthet. Ilyenkor meghúzódhat a háttérben a túlműködő hólyag, de az is előfordulhat, hogy már kevés vizelet termelődése is kiváltja a sürgető ingert.

Természetesen minél gyakoribb az ébredés, annál rosszabb minőségű az alvás, és ez nyilvánvalóan rányomja a bélyegét a nappalokra is. (Ugyanakkor a nocturia nevű betegséget nem szabad összekeverni a sokszor kapcsolódó állapottal, az ágybavizeléssel- enuresis -, amikor a páciens nem tudja kontrollálni a vizelési ingert. )

„A diagnózis a tünetek és a vizsgálatok alapján állítható fel” – mondja dr. Rákász István urológus. „Tisztáznunk kell tehát, éjjelente milyen gyakran ébred a beteg, mióta áll fenn a probléma, milyen tevékenységeket végez lefekvés előtt, mikor és mennyit iszik, milyen gyógyszereket szed. Természetesen a vér- és vizeletvizsgálat is elengedhetetlen, hiszen az eredményekből már következtethetünk a vese állapotára, az esetlegesen jelenlévő kórokozókra. Gyakran végzünk kismedencei ultrahangot is, hogy megállapíthassuk egyebek közt, marad-e vizelet a hólyagban ürítés után. Amennyiben más szervi betegség gyanúja merül fel, szükség lehet további vizsgálatokra.”

Hogyan lehet enyhíteni, gyógyítani a panaszt?

A szakorvos szerint a legfontosabb törekvés a kiváltó ok kezelése. Előfordulhat, hogy csupán rossz szokások okozzák az éjjeli vizelési ingert, ilyenkor elég lehet visszafogni az esti folyadékbevitelt, különös tekintettel a kávéra, alkoholra. Más esetekben szükség lehet például napközben a kompressziós harisnya viselésére, ami elősegíti a folyadék-keringést, így csökkentheti az éjszakai vizelés gyakoriságát.

„Előfordulhat, hogy olyan gyógyszert kell elrendelnünk, ami nem az okot, hanem a tünetet csökkenti – ez nyilván csak addig hat, amíg a páciens szedi azt. Az antikolinerg gyógyszerek például ellazíthatják a hólyag izomgörcseit, így ritkábban jelentkezik a vizelési igény. Az is előfordulhat, hogy vízhajtót rendelünk el napközbeni szedésre, amivel csökkenthető az éjszakai vizelet mennyisége. A segítség tehát elérhető, mindenképpen érdemes orvosi segítséget kérni a zavaró problémára.„

Kapcsolódó írások