Néha jobb félni, mint megijedni

Néha jobb félni, mint megijedni

Az ünnepek alatt és a téli időszakban több a baleset, a rohanásban, kapkodásban figyelmetlenebbek az emberek. Ha feltesszük a kérdést, mi a legrosszabb, legnehezebb egy váratlanul bekövetkezett sérülésben, nagyon sokféle választ kapunk: fájdalom, félelem, bizonytalanság a segítségkérésben, a tehetetlenség vagy éppen a tervezett programok lemondása.

Tény, hogy az emberre sokkolóan hat, ha őt magát vagy közvetlen közelében családtagot, munkatársat hirtelen baleset éri. Ha nagyobb a sérülés, az első gondolat a mentő kihívása, azonban sokszor ennek szükségessége vagy nem egyértelmű, vagy csak néhány óra elteltével derül ki, hogy komolyabb a sérülés, és mégis szükség van orvosi segítségre.

Néha jobb félni, mint megijedni

Fel lehet-e készülni a váratlan egészségügyi helyzetekre?

Természetesen a válasz igen, mégpedig nagyon egyszerűen, összegyűjtjük azokat az általános információkat, amire vészhelyzetben szükségünk lehet. Ez nyilván azzal kezdődik, hogy ismerem a mentők hívószámát, tudom, hogy lakóhelyemen hol van a körzeti orvosi rendelő.

Nem árt akkor sem néhány dologra felkészülni, ha már eljutottunk a sürgősségire. Nyilván nagyon sok történetet hallunk ismerősöktől, amelyek lehetnek pozitívak és negatívak, azonban mindegyike tartalmaz egyfajta szubjektivitást.
Nem mindegy, hogy a beteg milyen elvárásokkal érkezik meg a sürgősségire, lelkileg hogy viseli az ott zajló vizsgálatokat, milyen reakciót vált ki belőle a fájdalom és a bizonytalanság. Valaki türelmesen és optimistán fogadja az egészségügyi intézményben zajló eseményeket, míg mások a leggyorsabb és minden szempontból színvonalas orvosi beavatkozást is negatív élményként élnek meg. Ezért is érdemes olyan forrásból is tájékozódni, amely objektíven, tényszerűen ismerteti a sürgősségin zajló protokoll elvásárokat. A surgossegi.info oldalon pillanatok alatt kideríthető, hogy adott sérüléssel melyik intézménybe kell menni.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan kérdést és választ, amely a legszükségesebb információkat tartalmazza, ha ügyeletre kell mennünk.

A traumatológián jellemzően nem végzünk 10 perc alatt...

Sokan kétségbe esnek, hogy miért nem látják el őket órákkal az érkezésük után sem.  Általában arra gondolnak, hogy az orvosok elfeledkeztek róluk, de ez nincs így! Az ellátást ugyanis egy nemzetközi osztályozás alapján rangsorolják, mely szerint kritikus helyzetben azonnal, életveszélyes állapotú betegnél 15 percen belül, sürgős esetben 30 percen belül, sürgető esetben 60 percen belül, halasztható esetben 120 percen belül kell megkezdeni. Ennek ismeretében nyugodtak lehetünk, ha megváratnak minket, mert az azt jelenti nincs nagy baj.

Hogyan tehetjük stresszmentesebbé az ott eltöltött időt?

A hosszú várakozásra viszont készülni kell, gyerekeknek kedvenc otthoni játékkal vagy könyvvel, akár társasjátékkal, de a felnőtteknek is érdemes magukkal vinni valamit, ami leköti őket. Így gyorsabban repül az idő, és enyhíthetjük a ránk nehezedő stresszt is, nem görcsbe állt gyomorral kell végigvárnunk - egyes esetekben akár néhány órát - míg sorra kerülünk.

Mit tehetünk, hogy gördülékenyebben jussunk ellátáshoz?

Gondoljuk át, hogy milyen iratokat, dokumentumokat vigyünk magunkkal, ebben is segít a surgosseg.info weboldal. Ha kisgyerek van a családban, akár előre olvashatunk olyan meséket, amiben a főszereplő orvoshoz megy, hogy megismerjük kicsit ezt a félelmet keltő helyzetet, így pedig már nem is lesz olyan ijesztő. Ha netán tényleg ügyeletre kell menni, beszélhetünk útközben arról, mi fog történni, hogy csökkentsük az izgalmakat.”

Hogyan ne terheljük feleslegesen az egészségügyi ellátást?

Sokan nem tudják, hogy kisebb fokú égési sérülésekkel fordulhatunk a gyógyszertárhoz is, ott ugyanis nem bolti eladók, hanem képzett egészségügyi szakemberek szolgálnak ki bennünket, így nemcsak gyógyszerekkel kapcsolatos tájékoztatást kérhetünk, de meg is tudnak tanítani a seb ellátására, kötözésére.
Rengetegen rohannak például 72 órás esemény utáni fogamzásgátló tablettáért a nőgyógyászati ügyeletre, pedig megvárhatnák a másnap reggelt, a tabletta ugyanolyan hatásfokkal segítene.

Ha ezeket a feleslegesen befáradó betegeket ki tudnánk szűrni, sokat segíthetnénk az orvosok munkáját, és mi magunk jobb egészségügyi ellátást kaphatnánk, ha tényleg a sürgősségi osztályra tartozó problémánk van.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek