Migrén: reggel vagy este fáj a feje?

Migrén: reggel vagy este fáj a feje?

Először figyelték meg reggeli és esti migrénesek agyműködését különböző érzelmek feldolgozása közben. A betegség hátterének feltárása azért fontos, mert célzottabb gyógymódok alkalmazását teszi lehetővé és segít meghatározni, mi okozza a rohamokat.

A migrén világszinten a lakosság durván 10 százalékát érinti. A károsodott egészségben leélt életévek tekintetében a második leggyakoribb betegség, a fiatal, produktív nők esetében pedig az első. A Semmelweis Egyetem kutatói most új megközelítésben vizsgálták a lüktető, görcsös fejfájással járó kórkép kialakulását. A betegeket a roham indulása alapján csoportokba osztották.

A megkérdezettek harmada reggeli, 40 százaléka késő délutáni/esti rohamról számolt be, harmaduk nem kötötte napszakhoz a migrén kezdetét. Ezután azt vizsgálták, hogyan reagálnak az egyes csoportok különböző érzelmekre.

Arcérzelem teszt alkalmazása

“Korábbi vizsgálatainkból tudtuk, hogy a migrénesek másképp dolgozzák fel az érzelmeket, mint az egészséges emberek. Ezúttal az egyes migrénes alcsoportok közötti különbségekre voltunk kíváncsiak” – mondta dr. Juhász Gabriella, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének docense. Ennek mérésére két vizsgálat keretében arcérzelem tesztet alkalmaztak; eltérő arckifejezéseket ábrázoló képeket mutattak a pácienseknek, miközben funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) képeket készítettek a résztvevők agyműködéséről.

Migrén: reggel vagy este fáj a feje?

Mindkét vizsgálat során a félelem váltott ki eltérő választ, azonban eltérő csoportokban. Az első vizsgálatnál az esti csoport mutatott fokozott agyi aktivitást a reggeli csoporthoz képest, míg a másodiknál a reggeli csoportnál jegyeztek fel megemelkedett agyi reakciót a vegyes csoporttal szemben.

Arcérzelem teszt alkalmazása

A migrénnek sokféle (környezeti, biológiai, hormonális) oka lehet, melyek egy része a bioritmussal is összefügg. A reggeli rohamokért az alvás minősége és mennyisége, valamint az ébredés környékén felmerülő hormonális változások, az esti migrénért inkább külső tényezők lehetnek felelősek, például munkahelyi stressz.

Mivel ennyire heterogén betegség, a páciensek csupán egy csoportja reagál a kezelésre. Ha sikerül feltárni, milyen okok állnak a háttérben, például, hogy a nap mely szakában, milyen biológiai folyamat okoz rohamot, azzal a célzott kezelést segítenénk – tette hozzá dr. Juhász Gabriella.

A hatékony kezelés szempontjából az idő is fontos tényező. Aki időben felismeri a migrénre utaló jeleket, kivédheti vagy csökkentheti a roham erősségét. Már rendelkezésre állnak lassú felszívódású gyógyszerek, melyekkel a reggeli rohamok megelőzhetők, ám ezeket legkésőbb lefekvéskor be kell venni, s nem mindenki tudja beazonosítani, mikor indul a migrén.

A reggeli migrén esetében érdemes megvizsgálni, nem áll-e valamilyen alvási probléma a háttérben. A délutáni, esti migrénesek pedig a stressz csökkentésével vagy stresszkezelési technikák alkalmazásával léphetnek fel hatékonyan a betegség ellen, javasolja a szakértő.

Ételek a migrén csökkentésére

Léteznek olyan táplálékok ugyanis, melyek csökkenthetik a migrén kialakulásának esélyét és a kellemetlen tüneteket is.

Az egyik ilyen táplálék a lazac, számos értékes tápanyagot tartalmaz ugyanis, amelyek nagyon hasznosak lehetnek migrén esetén. A lazac gazdag gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkező omega-3 zsírsavakban, amelyek segítenek a migrénhez kapcsolódó gyulladás csökkentésében.

A magnéziumhiányt is összefüggésbe hozták a migrén kialakulásával. A lazac ebben a tápanyagban is rendkívül gazdag, ezen kívül koenzim-Q10-et és D-vitamint is tartalmaz. Mindkét tápanyaggal kapcsolatban bebizonyosodott, hogy csökkentik a migrén kialakulását és a gyakoriságát.

A spenót nagy mennyiségben tartalmaz B2-vitamint, amelynek szerepe lehet a migrén megelőzésében. A shiitake gomba pedig D-vitaminban rendkívül gazdag, ez szintén csökkenti a gyulladást, ami nagy szerepet játszik a migrén kialakulásában. A D-vitamin hiánya is hozzájárulhat a migrénhez, érdemes ezért a gombát is beilleszteni az étrendünkbe, hiszen gazdag forrása ennek a vitaminnak.

A mandula szintén bővelkedik magnéziumban, amelynek nagy szerepe van az izmok ellazításában és a migrén megelőzésében. De a chiamag is gazdag forrása az omega-3 zsírsavaknak, amelyek segítenek a gyulladás elleni küzdelemben, ráadásul sok magnéziumot is tartalmaz, amely szintén jó fegyver, ha szeretnénk leküzdeni a migrént vagy megelőzni a kialakulását.

A tojás szintén nagyon sok B2-vitamint tartalmaz. A migrénben szenvedő betegek gyakran szenvednek ennek a vitaminnak a hiányától. A tojás ezen kívül D-vitamint és alapvető zsírokat is tartalmaz, amelyek szintén segíthetnek a migrén kialakulásának megelőzésében.

A gránátalma gazdag forrása az antioxidánsoknak és melatonint is tartalmaz. A szervezetünkben pótolt melatonin szintén segíthet a migrén megelőzésében és a jobb alvást is biztosíthatja.

 

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek