Így hat az óraátállítás a szervezetünkre

Így hat az óraátállítás a szervezetünkre

Idén a tavaszi óraátállítás, vagyis a nyári időszámítás kezdete március 29-én lesz. Az óraátállítás bevezetésének hátterében energiamegtakarítás áll: mivel a nyári időszámítás alatt később sötétedik, így csak később van szükség arra, hogy felkapcsoljuk a villanyt.

„Az óraátállítás többet jelent annál, hogy egy órával többet vagy kevesebbet alszunk. Ez szervezetünket megviseli, néhány napig, sőt akár egy-két hétig is hatással lehet a pihenésünkre, alvásunkra vagy a munkánkra, ezáltal a teljesítményünkre is. A szervezetünk napi működése a belső óránk szabályos menetrendjéhez, a sötétség és a világosság váltakozásához kapcsolódó úgynevezett cirkadián ritmushoz igazodik. Ha ez a ritmus bármilyen okból felborul, az hatással van a szervezetünk működésére. Az egy órányi alváshiány miatt ébredéskor az alvást segítő melatonin hormon szintje még olyan magas, mint ahogy az alváskor lenni szokott. Ezzel szemben azonban a cukorszintet szabályozó glükokortikoid szintje, valamint az ébrenléti aktivitást és éberséget elősegítő orexin nevű ingerületátvivő anyag alacsony, ezért szétszórtnak, dekoncentráltnak érezhetjük magunkat” – mondta Dr. Várdi Katalin, a Budai Egészségközpont pulmanológus, szomnológus szakorvosa.

Így hat az óraátállítás a szervezetünkre

Hogyan tehetjük zökkenőmentessé az átállást?

Fáradtság esetén iktassunk be pihenőt, ezzel elkerülhetők az ilyenkor gyakori háztartási vagy közlekedési balesetek. Vegyünk esténként egy forró fürdőt, készítsünk egy ízletes citromfű teát, amely megnyugtat lefekvés előtt. Az esti séta segíthet levezetni a feszültséget és ráhangolódni a pihenésre. Mozogjunk többet, bármilyen aktivitás segíti a szerotonin hormon termelődését.

„Az átállás jobban megviselheti a gyermekeket, az idős embereket, és azokat, akik alvászavarban szervednek. Vannak, akiknél szükség lehet gyógyszerekre is a hangulatváltozás, illetve az alvásproblémák miatt, ám ha tudjuk, hogy minket komolyabban megvisel ez az időszak, készüljünk fel előre, már napokkal az óraátállítás előtt fokozatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a változásra” – tette hozzá a doktornő.

Milyen panaszokat okozhat?

Rossz közérzet, fejfájás, fáradtság, ingerlékenység, lehangoltság, koncentrációzavar, szórakozottság, emésztési zavarok, étvágytalanság, álmatlanság, szívbántalmak.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek