Életmódváltás és tudatosság

Életmódváltás és tudatosság

Az elhízás a 21. század egyik legnagyobb közegészségügyi problémája, ezt Európában járványnak tekintik.

Bár a túlsúly kialakulásának hátterében számos ok állhat, mint pl. genetikai, hormonális, pszichológiai, szociokulturális gazdasági vagy környezeti tényezők, melyeket az egyén nem tud befolyásolni, mégis az egyik leggyakoribb ok a mozgásszegény életstílus és a túlzott kalóriabevitel.

Éppen ezért kiemelkedően fontos az egészséges életmód kialakítása már gyerekkorban is. A gyermekkori elhízás a túlsúlyos felnőttkor előszobája lehet, hiszen az ekkor tanult viselkedésformák a későbbi életszakaszokat is nagyban meghatározzák. Ma Magyarországon három éves kor felett a túlsúlyosak aránya az életkorral együtt növekszik.

Életmódváltás és tudatosság

Mit tehetünk a szövődmények megelőzéséért?

A túlsúlynak és az elhízásnak az általános egészségre is közvetlen negatív hatása van, a jelenlegi járványhelyzetben például majdnem kétszer akkora eséllyel kerültek kórházba az elhízottak, mint a normál testsúlyú fertőzöttek. Továbbá az elhízás számos hosszú távú problémához is vezethet: a szív-érrendszeri megbetegedések, a vesebetegség, a reumatológiai betegségek vagy a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is növelheti.

A túlsúly és az elhízás számos, egész életünket meghatározó egészségügyi probléma és több krónikus megbetegedés hátterében áll, de életmódváltással, és némi tudatossággal sokat tehetünk azért, hogy a plusz kilók ne nehezítsék meg mindennapjainkat.

Növekszik a cukorbetegek száma

Magyarországon több mint 700 ezer diagnosztizált, 2-es típusú cukorbeteg él, így hazánkban kb. másfél-kétmillió ember érintett a kérdésben. A diagnosztizált betegek 96%-a 2-es típusú diabéteszben szenved, ennek kialakulása az 1-es típusú cukorbetegséggel szemben megelőzhető, vagy befolyásolható az egészséges testsúly elérésével és megtartásával, rendszeres közepes intenzitású testmozgással, napi 3-5 adag gyümölcs és zöldség, valamint csökkentett cukormennyiséget tartalmazó étrend kialakításával, és a dohányzás elkerülésével.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek