Be kell tartani a fogadalmakat?

Be kell tartani a fogadalmakat?

Az újév első napjai sokak számára fogadalmakkal indulnak, aztán majd kiderül, hogy mennyire sikerül ezeket betartani. Három ismert művészt faggattunk arról, hogy ők vajon hogy állnak ehhez a témához.

Sárközi Anita énekesnő az év végén jelentette meg a legújabb albumát, és amint lehet, újra színpadra áll, hogy a közönségnek élőben is megmutassa az új dalokat.

Tavaly volt időm újra elmerülni a nyelvtanulásban. A testvérem Angliában él, ha tehetem, gyakran meglátogatom, de hiába van nyelvvizsgám, sokat felejtettem. Elkezdtem újra leckéket venni egy remek nyelvtanárral, és nagyon élvezem, hogy fejlődök. Ezt szeretném az idén is folytatni, még inkább tökéletesíteni az angolomat. Azt is megfogadom, hogy ebben az évben is nagyon odafigyelek az egészségemre, a táplálkozásomra, és alig várom, hogy újra mehessek futni a szabadba!

Be kell tartani a fogadalmakat?

Rezes Judit, a Katona József Színház színésznője tavasszal újra látható lesz a mozikban, Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjében.

Nem jellemző rám, hogy újévi fogadalmakat tegyek. Hirtelen nem is emlékszem, hogy valaha tettem volna ilyet. Nálam valamiért úgy jött ki eddig, hogy a fogadalmaim sosem az év első napjaihoz kötődtek. Korábban nem voltam nagy konyhaművész, de mostanában gyakrabban sürgök-forgok az edények körül, és igyekszem fejleszteni ezt a tudásomat is. Nagyon jó úton haladok, és a gyerekeim is szeretik a főztömet. Azt megfogadom, hogy idén is megtanulok néhány új receptet.

Be kell tartani a fogadalmakat?

Haagen Imre hamar belopta magát a tévénézők szívébe a Drága örökösök című sorozattal. Bár Ökörapátitól elbúcsúzott, de az is meglehet, hogy a színész idén is felbukkan a képernyőn.

Nem vagyok egy fogadalmakat tevő típus, de az idei év egyszerre több fogadalommal is indult számomra. 2021-ben három fontos dolog lebeg a szemem előtt. Mivel az egész életem a bizonyítéka annak, hogy az ember igenis álmodhat nagyokat, mindenekelőtt jobbá akarom tenni a világot. A második, a reális céljaim melletti feltétlen kitartás. A harmadik pedig az, hogy - bár erős az akaratom -, még véletlenül se tegyek kárt mások lelkében.

Be kell tartani a fogadalmakat?

A cikk a Patika Tükör januári számában jelent meg! Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek