A prosztata megnagyobbodás vizeletpangáshoz vezethet

A prosztata megnagyobbodás vizeletpangáshoz vezethet

50 év felett a férfiak közel fele tapasztalhatja a prosztata megnagyobbodás tüneteit, és éppen a gyakoriság miatt sokan legyintenek is rá, mondván, ez a kor velejárója. Holott ez a jelenség kezeletlenül további panaszokhoz vezethet. Dr. Rákász István, urológus elmondta, miért kell már a legkisebb vizelési- és egyéb tünetet is kivizsgálni.

A nagyobb mértékű megnagyobbodás kezelést igényel

A prosztata vagy dülmirigy a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy. Ennek váladéka képezi a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A prosztata bizonyos mértékű növekedése a korral előforduló hormonális változások miatt természetesnek tekinthető, bár ez optimális esetben nem okoz gondot.

A nagyobb mértékű prosztata megnagyobbodás azonban már beszűkítheti a rajta áthaladó húgycsövet. Ha pedig a húgycső összenyomódik, az fokozatosan elzárja a vizelet útját, és a húgyhólyag izomzatának egyre nagyobb erő szükséges, hogy átpréselje a vizeletet. Az erőltetés következtében az izomzat megvastagodhat, a hólyag falában hegesedés alakulhat ki és egyre kevésbé lesz képes préselni. Végső során ez a folyamat a vizelet pangását eredményezheti, sőt, később vesefunkció csökkenéshez, valamint fertőzött vizelet kialakulásához, kőképződéshez vezethet.

Milyen vizsgálatok lehetnek szükségesek?

Fizikális vizsgálat :Az urológus síkosított gumikesztyűben a végbélnyíláson keresztül megtapintja a tömör prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kiprésel. Ezt később a laboratóriumban elemzik, hogy felfedezhetők legyenek az esetleges gyulladást okozó kórokozók.

Laborvizsgálat: Alapvetőnek tekinthető a vérvizsgálat, amely során elsősorban a PSA szintet (prosztata tumor specifikus antigén) elemzik. Mivel ez az érték a jóindulatú megnagyobbodás esetén is megemelkedhet, a nagyobb szám további ellenőrzést tesz szükségessé.

Ultrahang vizsgálat: A gyors, fájdalommentes vizsgálat telt húgyhólyag mellett hason át vagy a végbélen keresztül is történhet. Hátránya, hogy ennek alapján nem derül ki, jó- vagy rosszindulatú-e a felfedezett képlet. Tehát szükség lehet további vizsgálatokra.

Számítógépes vizeletáramlás vizsgálat : Az úgynevezett uroflow vizsgálattal a vizeletürítés minőségét és mennyiségét lehet mérni az idő függvényében. Számítógép segítségével egy görbe rajzolódik ki, amiből a vizelés erősségére, esetleges akadályoztatására is lehet következtetni.

Dr. Rákász István
az Urológiai Központ szakorvosa

A prosztata megnagyobbodás vizeletpangáshoz vezethet

A prosztata megnagyobbodás tünetei

Panaszmentesség esetén 50 és 60 év között  kétévenként ajánlott a prosztata-szűrés. Egyenes ágon (apa, testvér) előforduló prosztata rosszindulatú elváltozása esetén tanácsos a kivizsgálást 45 éves korban elkezdeni.

Ha vizeletürítési problémák lépnek fel, mindenképpen szükséges az urológiai vizsgálat. A jellegzetes tünetek, amelyekkel orvoshoz kell fordulni:

- gyakori, sürgető vizelési ingerek,
- többszöri éjszakai ébredés, vizelési inger miatt,
- vizeletürítési nehézség, esetleg vizeletelakadás,
- szakaszossá váló vizelés,
- utócsepegés,
- akut gyulladás esetén előfordulhat láz, hidegrázás, gát- és deréktáji, herékbe sugárzó fájdalom.

A húgycső fájdalom leggyakoribb okai

Húgyúti fertőzés
Ez az a betegség, amit sokan felfázásnak hívnak, holott a húgyúti fertőzést (vagy cisztitiszt) baktériumok okozzák. Ezek ugyan normálisan is jelen vannak a vastagbélben, de a húgyutakba kerülve és elszaporodva már kórokozókká válhatnak. Az esetek döntő többségében az Echerichia coli vagy röviden E. coli okozza a fertőzést.

Húgycső gyulladás
Konkrétan a húgycső gyulladását okozhatja vírus és a baktérium is. Két fő típusa közül az egyiket gonococcus okozza (ez okozza a gonorrhea-t is), míg a másik típus, a nem gonococcus okozta gyulladás többnyire a chlamydia következménye.

Húgycső szűkület
A húgycső jellemzően fertőzés miatti szöveti  sérülés következtében szűkülhet be, ezért pedig előfordulhat, hogy vizelet marad vissza a hólyagban. Vagyis a vizelés nem csak fájhat, de csökkenhet is a vizelet mennyisége és esetleg vér is kimutatható belőle.

Hólyagfájdalom szindróma
A gyulladás és irritáció miatt kialakuló tünetegyüttes nem fertőzés eredménye, tehát meg kell keresni, mi irritálhatja a területet. Ez lehet többek közt valamilyen tisztálkodó szer, óvszer, spermicid anyagok, szexuális aktus, sérülés.

Elzáródásos vizelet rendellenesség
Az obstruktívuropathiának nevezett probléma annyit jelent, hogy a vesemedencétől a húgycsőig valami akadályozza a vizelet útját. Ez lehet például vesekő, a hólyagban elhelyezkedő kő vagy daganat, a prosztata megnagyobbodása, vagy a húgyutakat elszorító külső elváltozások.

Vesekő
A kisebb kövek eltávozása sokszor szinte észrevétlen történik, de a nagyobb kövek komoly fájdalmat okozhatnak nem csak vizeléskor és a húgycsőben, de a derékban, a hasban is.

Kapcsolódó írások