2013. június 22.

6. Ceglédi Laska- és Borfesztivál

Helyszín: Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő
Kezdési időpont: 09:00

Cegléd első nyárindító fesztiválja 2013. június 21-22-23-án lesz, mely egy igazi ízlelőbimbókat kényeztető rendezvénynek ígérkezik. A korábbi években Czigle Fesztivál nevet viselő programsorozatot hatodik éve Bor-és Laskafesztivál néven szervezik meg.


Szerencsére csak a név változott! A fellépők lelkesedése, a főzőmesterek szakértelme, az oda látogatók derűje és kíváncsisága a régi maradt. Minden évben közel 40 főzőhelyen mérik össze a szakácsok és amatőr mesterek a tudásukat. Ezt a főzőverseny évekkel ezelőtt Cegléd étkezési hagyományának életben tartására hozták létre.


A helyszínen ceglédi, Cegléd környéki és az ország több tájegységének híres-neves borászai teszi közszemlére arany, ezüst és országos hírű boraikat, sőt a kilátogatók egy tucat pálinkafőzde nedűit is megízlelhetik majd.


Legyen az bor- vagy laskakóstolás, egy kellemes sörözés a szaletli alatt, népdal vagy táncbemutató, délutáni gyerekműsor vagy éjszakai utcabál, bármire is van igénye, ezen a fesztiválon megtalálja, és egészen biztos, hogy kellemes emlékekkel tér majd haza.


A részletes programról a rendezvény honlapján tájékozódhat.

Gasztro Piknik és Night Market - Hamburger Day

Helyszín: Budapest, Millenáris Park
Kezdési időpont: 09:00

9 héten át tartó piknikre hívjuk Önöket, a budai Millenárisra. Június 22- augusztus 20. között. Minden héten, szombaton és vasárnap reggel 9-től őstermelői piacot tartunk, melyet hetente más-más tematikával egészítünk ki, de az estébe nyúló piknik mellett minden alkalommal lesz őstermelői és bolhapiac.


A piac téren kézműves gasztro termékek, őstermelők (méz, szörp, sajt, fűszer, olaj, lekvár, friss zöldségek, szárazárú) mellett zsűrizett kézműves termékek (fa, bőr, gyöngy, ékszer, textil), bolhapiac, használt cikkek kaphatnak helyet, egységes, 2m-es, fa szerkezetes installációkon. A piacra őstermelők jelentkezését várjuk. A bolha piacon magánszemélyeknek ingyenesen adunk standhelyet.


Állandó szórakozási lehetőséget nyújtanak a gyerekeknek az ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, kisvasút, hőlégballon, kosárhinta, aszfaltrajz verseny.


Hétköznap is üzemelő grillterasz, a Mangalica és Társai Húspatika üzemeltetésében (www.huspatika.hu)  és Fóti, Lehmann, Bors, Hopfanatic, kézműves magyar sörök várják a vendégeket minden esete 23 óráig.


Hamburger evő és készítő verseny. 100.000 Ft nyeremény annak, aki 8 perc alatt a legtöbb hamburgert bírja megenni. Műsorvezető : Csiszár Jenő.


Megjelenő éttermek: TGI Friday’s, Varieté Pub & Bár, Kandalló Pub, W35, Opus Jazz club, Burger Land, Burger House, Burger Land, Floridita, Hatker Café, Bölcső Pub & Bár, Tranzit Csepel, Dallas, Mangalica & Társai Húspatika.


Best of hamburger díjátadó, a megjelenő éttermek között két kategóriában, Classic BEEF azaz, minden ami marha, és Extra (csípős, több emeletes, halas, csirkés, sertés) kategóriákban. A Best of Hamburger éves vándordíj, melyet a győztes egy évig tulajdonol, és az elismerés plakettjét kihelyezheti az éttermében.


Zsűri: Bíró Lajos (Bock Bisztró), Litauszki Zsolt (21, És, Pierrot, Pest-Buda, Spíler), Bereznay Tamás (több sikeres szakácskönyv írója), Burger Blog.


További részletek: www.hamburgerday.hu , www.facebook.com/bestofhamburger


Jegyárak : A belépés díjtalan!

Lélek Ünnep

Helyszín: Uzsa, Kerekerdő
Kezdési időpont: 09:00

Szeretettel várnak mindenkit június 21-e reggeltől Magyarország egyedülálló spirituális fesztiváljára! A tavalyi első Lélek Ünnep sikerén fellelkesülve szerveztek idén is, sokkal gazdagabb programajánlattal, hogy három napig felhőtlenül lehess önmagad, hasonló nyitottságú emberekkel, mentesen minden ideológiától. A tánc, zene és a mozgáson keresztül kapcsolódhatsz önmagadhoz, másokhoz és a mesés természeti környezethez.


Jegyárak


Péntek + szombat+ vasárnap: 9000 Ft
Csak péntek: 2500 Ft
Csak szombat: 4500 Ft
Csak vasárnap: 3500 Ft


Részletek a rendezvény honlapján.

IX. Tihanyi Levendula Fesztivál

Helyszín: Tihany, Németh László Művelődési Ház
Kezdési időpont: 09:30

A Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel vár mindenkit a IX. Levendula Fesztiválra, mely 2013. június 21-22-23-án kerül megrendezésre.


2013. június 21. péntek


17.00: Kiállítás megnyitó az „Ősi Kovács Alkotóműhely” munkáiból a Németh László Művelődési Ház tetőtermében.


Kiállító festőművészek: Ősi Kovács Imre, Sándor Szilvia, Pandur Renáta, Kiss Miléna.


19.00: A Levendula Ház Látogatóközpont „Levendula Hetek” nyitóprogramja. Helyszín: Levendula Ház.


„Csillagok, csillagok” címmel Kövi Szabolcs fuvolaművész koncertje vetítéssel, Ladányi Tamás egyedülálló filmjével Magyarország csodálatos éjszakai arcáról. Jegyár: 900 HUF/db, amely magában foglalja a kiállítás megtekintését is.


A koncert látogatói vendégeink egy csésze levendula teára!


2013. június 22. szombat


Programok a Belső-tó partján


09.30: Nordic Walking túra Galambos László vezetésével


10.00: Rövid séta az Aranyházhoz


10.00: Kézműves műhelyek – Gyerekeknek kézműves játszóház a levendula jegyében


16.00: Solymászbemutató


17.00: A tihanyi Echo Citerabanda


17.30: A Tihanyi Asszonykórus műsora


18.00: Kirándulás az Öreglevendulásba


Programok a Mádl Ferenc téren


18.00: Ez a város – Debrecen bemutatja a Bürkös zenekar és barátai koncertjét.


Közreműködik:


Dezsőházi Tamás – hegedű


Kerezsi Antal – hegedű


Palazsnik László – brácsa, harmonika


Budai Antal – cimbalom


Nagy Barna – bőgő


Erdős Fruzsina – ének


Jantyik Zsolt – ének


Dánielfy Gergely – ének


20.00: Rakonczai Imre műsora


2013. június 23. vasárnap


Programok a Belső-tó partján


10.00: Nordic Walking túra Galambos László vezetésével


10.00: Kézműves műhelyek – Gyerekeknek kézműves játszóház a levendula jegyében


11.00: A vaga Banda óriásbábos műsora, Népmese jelmezes kalandpark, Cirkuszi iskola játszótér


14.00: Csizmazia Csönge mesekuckója a Levendula Ház udvarán


Programok Mádl Ferenc téren


16.00: Pásztortánc – pásztorzene – bourdon zene Berecz István, Dóra Áron és a Tallabille zenekar előadásában


Kísérőrendezvények


2013. június 22. szombat


14.00: Levendulás lekvárfőzés a Régi Idők Udvara Étteremben


A rendezvények ideje alatt a Tihanyi Levendulabolt előtt ehető virágok kóstolója és bemutatója, levendulakötés kicsiknek és nagyoknak, levendulás finomságok vására.


A túrákon a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei mutatják be a látnivalókat.

GOMBOLD ÚJRA!

Helyszín: Budapest, Millenáris B épület
Kezdési időpont: 10:00

Az idén először megrendezésre kerülő Central European Fashion Days, a Gombold újra! Közép-Európa pályázat záróeseménye nemzetközi platformként szolgálja a feltörekvő közép-európai tervezők bemutatkozását, elősegítve a régió kreatív iparának aktív együttműködését. A Design Terminál vallja: a regionális összefogással minden esély megvan arra, hogy Közép-Európa felkerüljön a nemzetközi divattérképre.


A Design Terminál, mint a magyar kreatív ipar fejlesztéséért felelős állami intézmény egyik feladata, hogy ösztönözze a kreatív iparban tevékenykedő fiatalok, így többek között a magyar divattervezők hazai kibontakozását, és felhívja a hazai és nemzetközi befektetők figyelmét a tehetségükben rejlő üzleti lehetőségekre. Akciói keretében olyan önálló kezdeményezéseket indított útjára, mint a Gombold újra! tehetségkutató divatpályázat, melyet számos további rendezvény, kiállítás, konferencia, vásár követett Magyarországon és külföldön egyaránt.


Jegyárak: 1000 Ft

Nagymarosi Gesztenyevirág Fesztivál

Helyszín: Nagymaros, Fő tér
Kezdési időpont: 10:00

A nagymarosi szelídgesztenye (Castanea sativa) páratlan virágzása a június- július különleges dísze, ezen alkalomból idén első alkalommal, de nem titkoltan hagyományt teremtő céllal kerül megrendezésre a Dunakanyar egyik legszebb fekvésű, természeti szépségekben és kultúrtörténeti emlékekben egyaránt bővelkedő, hangulatos kis városának nagyszabású családi hétvégéje: a nagymarosi Gesztenyevirág Fesztivál, 2013. június 22- 23- án.


A rendhagyó Gesztenyevirág Fesztivál mindkét napján színes programokkal, hatalmas koncertekkel, érdekes foglalkozásokkal illetve játékos vetélkedőkkel, kutyabemutatóval és sok- sok nézni, látni s kóstolnivalóval várják az odalátogatókat és kikapcsolódni vágyókat, egyszerre több helyszínen is!


Fantasztikus előadások kicsiknek és nagyoknak, minőségi családi szórakozás, sok szeretettel Nagymarostól: gesztenyés és nem gesztenyés témájú programok - bábszínház, jelmezverseny, arcfestő -, főző-, süti sütő- és horgászverseny, képzőművészeti és fotókiállítások, végül, de nem utolsó sorban Radics Gigi, Kállay Saunders András, Péter Szabó Szilvia, a NOX egykori énekesnője vár minden kedves érdeklődőt. A rendezvény keretein belül megemlékeznek a szervezők Kittenberger Kálmánról is.


A programok egyszerre több helyszínen - a Fő téren, a Magyar utcában (a Váci út és Rákóczi út közötti szakaszon) illetve a Duna parton - zajlanak majd.


Kirakodóvásár, gesztenyével megbolondított, íncsiklandó ételek és frissítő, lélekderítő italok bemutatója mindenki szívét-lelkét megérintik majd. Kicsik s nagyok egyaránt egy életre szóló élményt, útravalót kaphatnak a magyarság néphagyományait őrző játékok varázsából, ugyanis szombat délután (15:00- től 18:00- ig) népi, fa körhintát és játszóparkot vehetnek igénybe az érdeklődők, vasárnap délután (15:00- től 18:00- ig) pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az oda látogatók. A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják. A rendezvény teljes időtartama alatt biztosított a vendéglátás, étel- és italkiszolgálással.


Részletes program az esemény Facebook-oldalán.

Patcai Várjátékok és Középkori Családi Fesztivál

Helyszín: Patca, Katica Tanya
Kezdési időpont: 10:00

Közhírré tétetik, hogy az Úr 2013-ik esztendeje Szent Iván havának negyedik szombatján és vasárnapján, (június 22.-23.) pontban a nyári napfordulókor, immár hetedik alkalommal fog megesni az Patcai Várjátékok és Középkori Családi Fesztivál, az Somogyország kellős közepén, Kaposvár helyőrségétől 2 órai járóföldre, az Katica Tanyán.


Az összegyűlt pórnépet szórakoztatá az megannyi lovag, harcos és csepűrágó, bábos, tűzokádó, meg hírös muzsikus! Kiderül mi az a heraldika, az nemesi címerek, és a középkor megannyi fortélya.


Árpád fejedelem, Szent István, Károly Róbert és Mátyás királyunk seregei élednek újra, bemutatva az nagyszerű fegyverforgatási tudományukat. Tolvajok deresre húzatnak, gazfickók kalodát kapnak, boszorkányok az inkvizítorok által megégettetnek. A várostrom során pedig Isten segítse az szegény várnépét, akit megtámada az lator ellenség.


A bátor érdeklődők okosodhatnak és két kezeikkel tapasztalhatják meg az középkor szokásait, az fegyverforgatás fortélyait, s az aprónépek szórakozásait a számítógép, playstation és egyép ördögi szerkezetek előtti korokból. Félelmetes hajítógépek mutatják meg, hogyan repül a 10 kilós kő 120 újkori méterre.


Lészen táncművészeti okítás is, az táncoslábú nemes és nemtelen embernek, fehérnépnek és aprófajzatnak.


Program:


Június 22. szombat - Középkori Lovagiasságok


10.00 órától Egy középkori vár mindennapjai


11.00-19.00 Lovagrendi és hajítógép bemutatók, középkori interaktív játékok, ruhák próbája


19.00-20.30 Várostrom, középkori táncház


20.30-22.00 Csík zenekar koncertje


Június 23. vasárnap - Középkori Családi Fesztivál


10.00 órától A középkor mindennapjai testközelből, kicsiknek és nagyoknak


Egész nap Középkori ruhák próbája, korabeli játékok, gólyalábasok, mutatványosok


11.00-12.00 Kolompos Együttes koncertje


11.00-17.00 Középkori játszóház, mesemondók, udvari bolond képző és tündériskola


Mindkét napon a kalandpark szolgáltatásai:


40 féle háziállat, labirintus, drótkötélpályák és -lecsúszók, csónak, vízibicikli, kézi komp, pontonhíd, gokartpályák, csúszdapark, beltéri játszóház, stb.


Jegyárak


Felnőtt: napijegy 1450 Ft


Gyerek: napijegy 1490 Ft


Diák: napijegy 1490 FtNyugdíjas: napijegy 990 Ft


Bérlet: 2 napra 2290 Ft

Adrenalin Szfeszt

Helyszín: Győr, ETO Park
Kezdési időpont: 10:00

Központi elhelyezkedés, nagyobb terület, nagyobb party! - ígérik az Adrenalin Szfeszt szervezői, akik már gőzerővel készülnek az idén első alkalommal Győrben szervezett fesztiválra.


Egyre több a színvonalas fesztivál országszerte, ezekből viszont kevés az, amelyik egyszerre kínál minden korosztálynak igényes programokat, a legnépszerűbb hazai együttesek koncertjeit, és színvonalas gasztronómiai kínálatot. Ezért döntöttek már évekkel ezelőtt a szervezők úgy, hogy az Szfeszten legyen mindez egyszerre megtalálható. Az új helyszín adottságait kihasználva idén ezt a koncepciót még tovább fejlesztették, bor-és pálinkaházak kínálatával, egy második, kis színpad üzemeltetésével, illetve a gyermek játszópark szélesítésével még sokszínűbbé tették a rendezvényt.


A zenei kínálat színvonala is a megszokott: lesz Magna Cum Laude, Hooligans, Irigy Hónaljmirigy, Majka és Curtis, The Carbonfools, Aurora, Kárpátia, Neoton Família, Dj Dominique, Bárány Attila, Király Viktor, Radics Gigi, Gyurcsik Tibi, Vastag Csaba, Rubint Réka és Schobert Norbert, színes gyermekprogramok, és még nagyon sokan mások! A fesztivál háziasszonyának szerepét pedig az elbűvölő Dukai Regina látja el


Mindez négy napig tart, és nagyon kedvező elővételi akcióval lesznek hozzáférhetőek a jegyek: Kisalföld Hűségkártyával és Győr+ kuponnal mindössze 4000 Ft-ért vásárolható meg a fesztiválbérlet, mely az összes napra érvényes!


Gyermekprogramok:


Praktiker Családi Park
Játszósarok kézműves foglalkozással és arcfestéssel
Családi Csocsó Bajnokság
Bringapálya
Pihenő sarok a szülők számára


Jegyárak


Napijegy a helyszínen: 3000 Ft.
Bérlet a helyszínen: 8000 Ft.

Múzeumok éjszakája

Helyszín: Országszerte
Kezdési időpont: 18:00

2003-ban kezdődött, azóta évről évre megrendezik a nagy sikerű Múzeumok Éjszakája című kulturális programot. A rendezvény időtartama alatt rendhagyó nyitvatartási időben várják az érdeklődőket a részt vevő múzeumok. Ilyenkor szó szerint más megvilágításba kerülnek az egyes tárlatok. A kulturális esemény ebben az esztendőben 2013. június 22-én várja a késői látogatókat.


Az elmúlt tíz év gyakorlatához hasonlóan 2013-ban is érdekes, látványos programokkal találkozhatunk a múzeumlátogatások során. A Múzeumok Éjszakája az egész országra kiterjedő program, így országszerte több város kiállításait, múzeumait kereshetik fel az este, éjszaka során. A rendezvény további különlegessége, hogy egy belépőjegy megvásárlásával az összes részt vevő múzeum látogatható.


Jegyárak


Felnőtt: 1500 Ft


Gyerek: 600 Ft


Részletes információ a rendezvény honlapján.

Mark Knopfler, a Dire Straits egykori gitárosának koncertje

Helyszín: Budapest Sportaréna
Kezdési időpont: 20:00

Három év után ismét Budapesten koncertezik Mark Knopfler: a Dire Straits egykori gitárosa, énekese szombaton lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Az ötszörös Grammy-díjas, 63 éves gitáros áprilisban indult európai turnéja keretében lép fel a magyar fővárosban, három évvel legutóbbi itteni koncertje után.

A turné Knopfler tavaly szeptemberben megjelent, sorrendben nyolcadik szólóalbumát, a Privateering-et népszerűsíti. A lemez húsz új dalt tartalmaz, és a zenész első dupla albuma 35 éves pályafutása során.

A zenész a régi Dire Straits-slágerek közül is jó néhányat elő fog adni a turné állomásain. "Nyilvánvalóan egy kicsit másképpen játszom őket, mint akkor, így marad értelme számomra és így tudnak életben maradni a koncerteken is. De vannak olyan dolgok, mint például az ujjgyakorlat a Sultans of Swing végén, amit mindig ugyanúgy kell csinálni, különben az embereknek nem lesz kerek a világ" - mondta korábban.

Az apai ágon magyar zsidó származású, a skóciai Glasgow-ban született Mark Knopfler 1977-ben alakította meg Londonban a következő évtized zenéjét aztán alapvetően meghatározó Dire Straits-et (jelentése magyarul: a tönk szélén), amely country-s, blues-os ízű zenéjével rendkívül gyorsan sikeres lett, elsősorban Knopfler elképesztő (ujjal pengető) gitártechnikájának és inkább beszélő, mint éneklő hangjának köszönhetően. A csapat 1995-ig létezett, és olyan fontos albumokat készített, mint a Making Movies (1980), a Love Over Gold (1982) vagy a Brothers In Arms (1985). Néhány örökzöld a csapattól: Twisting by the Pool, Money For Nothing, Romeo and Juliet, Walk of Life.

A gitáros már a Dire Straits idején, 1983-tól megjelentetett szólólemezeket, ezek mind filmek zenéi voltak (Local Hero, The Princess Bride). Első "igazi" stúdióalbuma már a Dire Straits feloszlása után, 1996-ban jelent meg Golden Heart címmel és azóta rendszeresen jelentkezik lemezekkel. Dolgozott együtt többek között Chet Atkinsszel, Van Morrisonnal és Emmylou Harrisszel, valamint tagja volt a Notting Hillbillies nevű country szupercsapatnak.

A Rolling Stone magazin a 27. helyre sorolta minden idők 100 legjobb gitárosának listáján. Több mint 120 millió albumot adott el a Dire Straits korai éveitől mostanáig. Producerként közreműködött Bob Dylan és Randy Newman albumain.


Jegyár: 9900 - 15 900 Ft

Programnaptár

vissza most előre
2013. június
H K Sz Cs P Sz V
2728293031
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1234567
Pirula Trend