Újra tanulok boldognak lenni
Görbe Nóra művésznővel egy teázó kertjében beszéltünk meg találkozót, és amíg vártam, eszembe jutottak a Linda sorozat filmkockái - a robogós, papucsos, sárga esőkabátos, harcias rendőrlány. Azon gondolkodtam, vajon mennyit változott a nyolcvanas évek óta. Amikor megérkezett, mintha megállt volna az idő, ugyanazt a lányt láttam, akire emlékeztem, talán csak az elmúlt, nehéz évek keményítettek a vonásain.
Édesapád Görbe János, Kossuth-díjas, színművész volt, de téged mégsem a színészet vonzott, hiszen gyerekkorodban sokat sportoltál, és balettművésznek készültél. Mikor határoztad el, hogy a te utad mégis a prózai színpad felé visz?
A szüleim nagyon korán elváltak, így engem édesanyám nevelt. Nem voltam az a gyerek, aki öltözőkben és színházi büfékben tölti az éveit, meglehetősen távol éltem a rivaldától. A környezetünkben sem volt más színész édesapámon kívül, anyai ágon mindenki pedagógusi pályán dolgozott. Nagyapám például Szarvason az óvónőképzőben tanított, könyveket írt a pedagógiáról, pszichológiáról, anyu pedig tanítónő volt, később a fóti gyermekvárosban otthonvezető, majd Szobon igazgató lett. Valóban balerinának készültem, ez volt az álmom, de a balettintézeti felvételinél a sportorvosi vizsgálat megállapította, hogy a lábközépcsontjaim nem bírják majd a balettcipőt. Sokat sportoltam, kicsi gyerekként úszóversenyeken vettem részt, atletizáltam, népi táncoltam, majd ritmikus sportgimnasztikára jártam. Ez utóbbit a főiskolán is folytattam, ahol azt több más mozgással is kiegészíthettem, például akrobatikával. Ami talán hiányzott, hogy nem tanultunk színpadi és filmes verekedést, pedig ez egy színésznek hasznos tudás.
Akkor nem itt tanultad a harci mozdulatokat, amelyeket a legismertebb szerepedben a Lindában láthattak a nézők?
Nem, azokat jóval később tanultam meg. A diploma után Gát Györgynek ─ akkori élettársam és gyermekeim apja – pattant ki a fejéből a film ötlete és Linda alakja, ő lett a forgatókönyvírója és egyben a rendezője a produkciónak. Meglepődtem, amikor azt mondta, hogy nekem szánja a főszerepet, és közölte velem: te verekedni fogsz, méghozzá nagydarab férfiakkal. Először nem akartam hinni a fülemnek, megkérdeztem, hogy komolyan gondolja-e? „Persze – mondta ─, mert fel tudod emelni a lábaidat, és ez szépen mutat majd a filmen a különböző rúgások bemutatásakor.” Elképedtem, de nem az ötleten, hanem azon, hogy nekem majd bele kell rúgnom egy másik emberbe. Végül elkezdtem a felkészülést, a Marczibányi téri Taekwon-do egyesületbe jártam edzeni heti 4x4 órában.
A Linda sorozat talán az első film, amit akció műfajban forgattak Magyarországon. Emiatt is nagy sikert aratott, és számodra is meghozta a népszerűséget. Ezt hogyan élted meg?
Az első sikert és népszerűséget Bacsó Péter Áramütés című mozifilmjének a főszerepével tapasztaltam meg, hiszen az arcom kint volt a plakátokon. Tény viszont, hogy az úgynevezett self branding (személyes márka) felépítést a Lindának köszönhettem. Ez nem csak a film elkészítését jelentette, de kapcsolódott hozzá lemezek kiadása, koncertek, különböző egyéb fellépések, egy komplex egyéniséget épített a Linda köré.
Nem volt ez hátrány a karriered szempontjából, hogy ennyire beazonosítottak a rendőrlány szerepével?
Dehogynem! Sok olyan szereptől elvágott mint végzett színészt, amit nagyon szívesen eljátszottam volna. Más országokban nem probléma, ha egy színész átmegy egyik sorozatokból a másikba, vagy utána más szerepekben látjuk, de Magyarországon ez nem működik.
Hogyan fogadták a nézők ezt, a még akkor szokatlan műfajt?
Az első kritikák nagyon megosztóak voltak, aztán egyre jobb vélemények jöttek, ahogy telt az idő, az emberekben átalakult érdeklődéssé a kezdeti döbbenet. Ma már kultfilmként tartják számon, pedig ez csak egy szórakoztató sorozatnak készült. Visszanézve a filmet, a boldog békeidőket idézi, az emberek ifjúságát hozza vissza, a hidakon alig mentek még autók... Például nem voltak nyugati autók így az egyik fotósnak kintről behozott Opeljét állították be a jeleneteknél parkolni minden utcába, hogy ne csak Wartburg, Barkas, meg Trabant legyen a filmben.
Belecsöppentél a sztárságba, sokat szerepeltél a médiában, folyamatosan foglalkoztak a magánéleteddel. Szeretted ezt, vagy inkább nehéz időszak volt?
Zaklatott évek voltak… Az V. kerületben nem tudtam végigmenni az utcán úgy, hogy ne ismerjenek fel, ne szóljanak hozzám, ne csodálkozzanak rám, ez rendkívül zavart. A forgatás végén letettem volna ezt az ismertséget, mentem volna vásárolni a boltba, de nem lehetett. Ha csak tehettük, elutaztunk külföldre kikapcsolódni, bár ott is sokszor felismertek.
Több drámai szerepben is játszottál régen, Shakespeare, Spiró György … Most nem nagyon látni hasonló szerepekben.
Szerencsére a főiskolán – ahol dráma szakon végeztem - sok komoly szerepeket osztottak rám, de például Lady Machbetet is szívesen eljátszottam volna. A Madách Színházban voltam gyakorlaton, ott is legalább 8-10 darabban léptem színpadra. De ez a Linda előtti időszakban volt. Utána jöttek a lemezek, klipek, a mesesorozat, és csak erre volt időm, egyszerűen nem számíthattak rám a rendezők, színházvezetők. Koncerteztem több zenekarral, nyolc lemezem jelent meg, például Szikora Robi, Berkes Gábor, Bogdán Csaba, Bornai Tibor írt nekem dalokat.
(Teljes interjú a Patika Tükör augusztusi számában olvasható)
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
