Sok történet szól a testvérekről. Általában az a tanulsága ezeknek, hogy a testvérkapcsolatnál erősebb, stabilabb, biztonságosabb kötődés nem is létezik talán. No de ott van mindjárt Káin és Ábel története, ami azért megkérdőjelezi ezt az idilli képet. Ezen elrettentő és tragikus bibliai történet átütő ereje miatt-e vagy sem, de a szülők már-már realitást vesztve igyekeznek jó testvérré nevelni a gyermekeiket. Mégis azzal kell szembesülnünk, hogy könyvek ide, tanfolyamok oda, gyakran találkozunk testvérviszállyal, elhidegült rokoni szálakkal. Vajon hol rontjuk el? Egyáltalán mi, szülők rontjuk el vagy külső tényezők hatnak erre?

Mire jó, ha van testvérünk?

Kezdjük a kellemes tényekkel. A kutatások alapján a harmonikus testvérkapcsolatokban megélt közvetlenség és melegség megtartó erővel bír, és akiknek ilyen kapcsolódásban volt részük, azok magasabb önértékeléssel rendelkeznek, ritkábbak az életviteli problémák és kevésbé érzik magukat magányosnak. Megtanít minket ez a kapcsolat arra, hogyan osszuk meg másokkal a figyelmet, a szeretetet, a teret és persze a tárgyakat.

Elsajátíthatjuk az egyezkedés képességét és az olyan önérvényesítési technikákat, melyek nem valakinek a kárára történnek. Testvérünkkel megtanulhatjuk, hogyan kell az egy szinten állókkal együttműködni egészséges versenyben. A jó testvérkapcsolat segíti a stresszel való megküzdést, az egészséges érzelemszabályozást és a proszociális viselkedés erősödését.

Nincs két testvér, aki ugyanabban a családban nőne fel

De akkor hol csúszik el ez a fentebb leírt, utópisztikusan szép kapcsolat? Már ott, hogy az egyforma szülői bánásmódra – amit a féltékenység kiküszöbölésének legfőbb eszközeként tartunk számon - csupán törekedni lehet. Gondoljunk csak bele: nem lehet ugyanúgy bánni eltérő korú, nemű, képességű gyerekekkel. Egy 1987-es kutatás is rámutatott, hogy az azonos családból származó és (elvileg) ugyanolyan körülmények között felnövő testvérek inkább különböznek egymástól, mintsem hasonlítanának. Hiába a közös genetikai örökség: a gyerekek eltérő képességei, temperamentuma magával hozza, hogy különbözőképpen reagálnak ugyanarra a nevelési stílusra, családi dinamikára.

Fogadjuk hát el egyéniségüket és külön-külön entitásként neveljük, szeressük őket! Különbözőségük miatt természetes érzés lehet az is, hogyha egyik gyermekünkkel könnyebbnek érezzük a kapcsolódást. Ezzel egészen addig nincs probléma, amíg a ,,nehezebb” gyerekkel szemben nem valami saját sérelmünk miatt tartunk távolságot pl. gyűlölt rokonunkra emlékeztet vagy épp saját hiányosságainkat látjuk benne. Ezzel szülőként nekünk van dolgunk és érdemes terápiás körülmények közt rendezni!

Számít-e a születési sorrend?

Ha nem komplikálná a testvérek helyzetét eléggé az eltérő személyiségjegyek tömkelege és a szülők ehhez való viszonyulása, akkor hozzuk be még szempontként a születési sorrendet is. Alfred Adler pszichiáter az 1920-as években megfigyeléseire alapozva arra a következtetésre jutott, hogy a születési sorrend igen nagy hatással van az egyéni fejlődésre. Természetesen a testvérsorrend hatása nem kötelező érvényű, de szülőként érdemes tisztában lenni néhány általános megállapítással, hogy ezeket a szinte tudattalan működéseket kiküszöböljük.

Az elsőszülöttek rendszerint nagyon kötelességtudók, teljesítményorientáltak, önállóak, ezek miatt pedig gyakran bűntudatot, szorongást élnek meg. Célszerű kerülni, hogy példaként állítsuk a kisebbek elé, mert emiatt kialakulhat bennük a ,,legjobbnak kell lennem” érzés.

A másodszülöttekben van ugyan egy szinte veleszületett vágy a nagyobb testvérrel való rivalizására, de ugyanakkor fel is néznek rájuk.

A középső gyermekek jó szociális készséggel rendelkeznek, könnyen ismerkednek. Az elsőszülöttekhez képest lázadóbbak, magabiztosabbak.

Az utoljára születettek gyakran a család kedvencei, az ,,örök kisbabák”. Emiatt sűrűn érzik úgy, hogy nem veszik őket komolyan.

Cifrázza a helyzetet, ha mozaikcsaládról van szó. Újraházasodás során nem lehet megúszni, hogy a gyerekek versenyezzenek egymással és kialakítsák a hierarchiát egymás között.

Ha testileg vagy mentálisan sérült gyermek is él a családban, akkor az a pszichológiai értelemben vett születési sorrendre is kihat, mert a sérült gyermek mindig a legkisebb pozíciójában marad, a többiek ehhez képest sorolják be magukat.

Ha gyermekhalál következett be a családban, akkor az elhunyt gyermek dicsőítése olyan méreteket ölthet, ahol  a többi testvér nem fog tudni megfelelni ennek az eszményképnek.

Jó, de akkor mit csináljunk?

A legfontosabb, hogy a gyerekeinkre önálló egyéniségekként tekintsünk és ne egymáshoz képest vizsgáljuk sikerüket, kudarcukat, hanem egyénileg rájuk vonatkoztatva. Ha a családban valaki hajlamos egymáshoz hasonlítgatni őket, arra is bátran szóljunk rá, hogy tartózkodjon ettől! Igyekezzünk olyan külön időt biztosítani a gyerekeknek, amelyre ők vágynak valójában. Azaz ne kényszerítsük őket állandóan arra a foglalkozásra (sport, hobbi, szabadidő), amire a többiek vágynak. Nem kell erőltetni a közös játékot sem. Ha valaki egyedüllétre vágyik, hadd élje meg azt is!

És persze fontos, hogy külön-külön is töltsünk velük időt, amikor nyugodtan beszélhetnek a csak őket érdeklő dolgokról. Egy-egy veszekedést szemléljünk reálisan, nem kell mindig és azonnal beavatkozni: nem igaz, hogy a jó testvérek nem vitáznak. Saját koruknak és érettségüknek megfelelő feladatot kapjon otthon mindenki és ezért járjon elismerés is nekik. Végül pedig gondoljuk át, hogy mi magunk milyen mintát adunk egyéni és párkapcsolati szinten is pl. konfliktuskezelésről, önérvényesítésről, önállóságról, testvérkapcsolatról.

Ha felfedezzük magunkban az ezzel kapcsolatos hiányosságokat, akkor azokkal egyéni vagy párterápiás üléseken érdemes foglalkozni, hiszen a gyerekek és a köztük lévő konfliktusok gyakran ezeket tükrözik vissza.

Felnőtt testvérek

És ha már a felnőtt mintáknál tartunk. Érdemes felidézni az előző generációk testvéri viszonyait. Van ezekben ismétlődés, azonosság? Hogyan vagyunk mi a testvérünkkel? Ha úgy érezzük, van mit rendezni ezen a téren, gondoljuk át, hogy a köztünk lévő eltávolodás, feszültség miből ered? Milyen gyerekkori féltékenység, harag, csalódottság akadályozza, hogy a jelenben kapcsolódni tudjunk egymáshoz?
Ha beszélgetést kezdeményezünk erről, érdemes megosztani a testvérünkkel, hogy miként éltük meg ezeket a múltbeli történéseket. Egyértelműsítsük, hogy megnyílásunk célja nem a sérelmek felhánytorgatása, hanem a kapcsolat rendezése, ezért kíváncsiak vagyunk, ő miként élte meg ugyanezeket. Gyógyító hatása lehet egy ilyen beszélgetésnek.

Kiemelendő, hogy egy ilyen diskurzus csak a testvérekre tartozik, kerüljük, hogy szülőket vagy másokat bevonjunk. Azt is el kell fogadnunk, ha a testvér nem partner a kapcsolatépítésben. Már a felismerések is sokat segíthetnek abban, hogy utódaink ne kövessék el a mi hibáinkat, illetve mi magunk is jobban segíthessük őket a testvérkapcsolat alakításában.

Tesa, Tesó, Bro

Felnőttként praktikusnak tűnik az a megoldás, hogy a testvéri kapcsolat elhidegülése esetén egy barátot nevezzünk ki testvérünkké. Azon az elváráson alapul ez, hogy a barát majd egy tökéletes és ideális kapcsolódást testesít meg, de ez általában csalódáshoz vezet. A jóval lazábban kötődő, könnyen és szinte következmények nélkül lecserélhető barátokkal nem helyettesíthető a teljesen másfajta érzelmi erőforrást nyújtó testvéri kötelék.
Teendők a harmonikus testvérkapcsolatért

Vissza az elejére: akkor milyen hozzáállást képviseljünk szülőként? Érdemes félretenni a túlzott szülői védelmet, a bűntudatot, ne akarjunk mindent megoldani helyettük és ne akarjuk mindentől megóvni gyerekeinket, főleg szerető testvérétől ne! Ezzel a magatartással lehetőséget adunk a gyermekeinknek, hogy kiépíthessék a saját kapcsolatukat, és így egy önszabályozó viszony alakulhasson ki közöttük. Felnőttként viszont már mi magunk kell, hogy tegyünk testvérkapcsolatainkért. A testvérünk ott van a múltunkban. Célunk az lehet, hogy megtartsuk vagy ha kell, behozzuk őt a jelenünkbe.

Katona Katalin
szexuálpszichológiai szakpszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13(at)gmail(dot)com
+36-70-317-15-90

A cikk a Patika Tükörben jelent meg, keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!