Zongorista, zeneszerző, hangszerelő és zenei rendező, emellett feleség, anya és nagybetűs nő. Szentpéteri Csilla zongoraművész vibráló és érzékeny személyiség, mesterien ötvözi a klasszikus zenét a modern műfajokkal. Nem mellesleg, öröm vele beszélgetni!

-  Olvasom a posztjaidban, hogy a pandémia miatt sok a koncert lemondás. Egy olyan elfoglalt művésznek, nehéz lehet ez a lassan két éve tartó bizonytalanság. Hogyan élted meg a karanténról szóló bejelentést?

-   Aznap, mikor bejelentették a pandémiát, éppen egy fergeteges zenekari próbáról igyekeztem a Blaha Lujza téren lévő hangszerüzletbe egy új digitális hangszert vásárolni. Az üzlet előtt van egy öreg pianínó, és akárhányszor elmegyek mellette, meg kell állnom és játszanom valamit. Most is ezt tettem, de mivel már hetek óta hallottunk a járványról, azonnal elővettem a fertőtlenítőszert és áttöröltem a zongora billentyűit. Elkezdtem játszani egy átiratomat latin stílusban, és hirtelen mindenféle náció ott termett, néhányan szemig beburkolva maszkban. Hatalmas taps volt, aztán a pénztárnál hallottam a bejelentést, hogy karantén lesz. Azonnal a szüleim jutottak eszembe, apukám Makón, anyukám Budapesten, és hátra volt nyárig kb. 20 koncertünk leszervezve… Kattogott az agyam azonnal.

-  Hogyan, mivel töltötted meg a heteket, hónapokat?

-  Kezdetben volt, hogy délig nem keltem fel, úgy ki voltam merülve az elmúlt 25 évben. Aztán próbáltam napirendet kialakítani, de valahogy nem volt ínyemre. Hagytam magam azt tenni, amihez kedvem volt. Rengeteget olvastam, filmeket néztünk, zenét hallgattam, Kristóffal nagyokat kanasztáztunk. Rátaláltam a nordic walkingra, mindennap megtettem tízezer lépést az utcánk végében kezdődő völgyben. Isteni volt! Naponta főztem, sokszor meccs közben szóltak a fiúk, hogy anyaaaa, van kedved palacsintát sütni? Este 9 óra körül…. Persze kisfiam, hogyne! De élveztem, jó volt, órákat töltöttünk a teraszunkon, ott ebédeltünk rendszeresen. Szüleimmel mindennap beszéltünk, reméltük, hogy kibírják egyedül.

-  Nemcsak előadóművész, de zeneszerző is vagy, repertoárodban átirataid, komolyzenei alapokra épülő dalaid mellett saját szerzeményeid is elhangoznak. Mikor jött ez az érzés, hogy hozzá kell nyúlnod a régi művekhez, modern hangzásvilágba építeni?

-  Az ezredforduló idején kezdtem felépíteni sajátos hangzásvilágú „Zongorabolygómat”, melynek szellemi atyja a férjem volt, aki kiváló fotós, grafikus, a színpadi látványt is ő tervezi, ő készíti a zenére komponált filmeket, melyeket LED falakon vetítünk a koncerteken. A randevúink alatt rengeteget beszélgettünk a pályámról, akkor még abszolút klasszikus zenében tevékenykedtem. Egyszer azt mondta nekem, hogy ő úgy érzi, hatalmas kettősség van bennem, egyrészt a régi értékek ápolása, másrészt ahogy megérintenek azok a zenék, melyeket hallgattunk nála. Sting, Santana, Mark Knopfler, Pink Floyd, Diana Krall, Sade, stb. Miért nem próbálok valami egyedi, saját zenei világot teremteni zenéimmel? Két évig agyaltam, és dolgoztam ezen a projekten úgy, hogy közben 1999-ben megszületett Kristófunk. Óriási löket volt számomra, megtáltosodtam, ömlött belőlem a rengeteg ötlet. Tápláltam magamból, alkottam, fürdettem, alkottam, becéztem, alkottam. Aztán 2000-ben “sokkoltam” üZENEt” című első fúziós lemezemmel a közönséget, előttem itthon senki nem csinált ilyen zenei anyagot, ahol pl. Vivaldi rockgitárt ragadott a kezébe, Mozart jazz rajongóvá vált, Liszt Ferenc pedig elutazott a latin zenék világába. Azóta persze sokan elirigyelték. 2004-ben zenekart alapítottam. Az átirataimat 90 százalékban én készítem, az első hangtól az utolsóig megtervezem, feljátszom, aztán jönnek a zenésztársaim és hozzáteszik a saját improvizációjukat. Amikor élőben megszólalnak zenéim, saját szerzeményeim, és látom, ahogy beleélik magukat, tetszik nekik, olyankor kenguru ugrásokra lennék képes, felfelé.

-  Egy jól felépített rendszert, tudatosságot, precizitást látok a karriered mögött. Ez a fajta menedzselés a te igényeidet tükrözi, vagy kikéred zenésztársak, kollégák tanácsát?

-  Rendszerint tudom, hogy mit szeretnék, és azt is, hogy ezt csakis a legmagasabb színvonalon. Nekünk a férjemmel az összes konfliktusunk a közös munkából ered, én dinamikusabb, olaszos mentalitású vagyok, azonnal intézkedős, ő inkább megfontoltabb, skandináv. Nekem nehéz a visszalassulás, neki a felgyorsulás. Mindkettőnknek legnagyobb ellensége a túlzott maximalizmus, nem elég a 90 százalék. Jó lenne egy olyan menedzsment, ahol ilyen szinten lehetne dolgozni, de rosszak a tapasztalataim, mindent a pénz befolyásol, beletenni energiát, szellemiséget, ötleteket? No, azt nem. Zenésztársaim nem szólnak bele a tervekbe, mert úgy érzik, hogy mire nekik tálalom a helyzetet, az már megformált, eldöntött, jól felépített projekt. Mindent magam intézek a szervezéstől a próbákon át, a szállás lefoglalásáig stb. Napi 16 órában dolgozom, ezer file van nyitva a fejemben, lefekvéskor magamra parancsolok, hogy: Csilla, zárásidő van, húzd ki magad a konnektorból!

-  A zongora az egyik olyan hangszer, amelynek megszólaltatásával széles skálán mozgó érzelmek közvetíthetők, elementáris erőket tud megmozgatni. Mi ad inspirációt ezeknek a megéléséhez?

-  A pandémia alatt elhatároztam, hogy alkotni fogok, mindennap írok, de ebből nem lett semmi. Blokkolt ez az egész káosz, hogy nem tudtuk, mi lesz, mikor indulhatunk újra turnéra, egyáltalán életben maradunk-e! Letargikus, dekadens foszlányok gurultak ki ujjaim közül, aztán mindet félredobtam, nem lehet egy új lemezt ilyenekkel megtölteni, nekem, aki, ha megyek az utcán, sokan flúgosnak tekintenek, mert mindig mosolygok. Aztán megszületett új számom a Varázsszőnyeg, amiben a gitárokon és a különleges arrange-okon túl fenséges, ízes hegedűszólók vannak, és Kovács Ferenc (Öcsi a zenekarból) azt mondta, hogy te Csilla, ez a világ legszebb dallama! A koncertjeimben talán az a legvonzóbb, hogy millió hangulat, szín, stílus, műfaj jelenik meg. Hatalmas zenei kalandozós, lendületes, temperamentumos, szenvedélyes.

-  A karriered töretlen, a világ nagy színpadain léptél fel, és folyamatosan megleped a közönséget valami újdonsággal. Mi volt a legemlékezetesebb koncertélményed?

-  Most mondhatnám, hogy azok, ahol több perces álló vastapssal jutalmaznak. Ausztráliában egy szilveszteri eseményen egyszer csak megjelent egy harmonikás és énekes, elém toltak egy csomó kottát, hogy ezeket is játsszuk. Reggelig nem hagytak békén, egy hétig izomlázam volt. A Szigligeti várban csodálatos látvány játék közben látni a balatoni naplementét, az Aggteleki Cseppkőbarlangban izgalmas zöldséges kesztyűben muzsikálni megfagyásig, vagy fent a szőlőhegy tetején izgulni, hogy a zongorát fel tudják-e hozni. Körbehajóztuk a Balatont a zenekarral, elképesztő élmény volt, mint ahogy Brighton mellett egy meseszép kastélyban esküvői ajándékként koncertet adni az ifjú párnak. Millió ilyen van, hihetetlen, mennyi helyen felléptünk már!

-   Számos albumod jelent meg, amelyeken sok saját szerzemény is található. Ezekben kiélheted, megmutathatod a benned rejlő érzelmek erejét. A fotókon viszont egy csinos, kedves, mosolygó hölgyet látunk. Olyan, mintha két embert látnék.

- Nem azt érzem, hogy két ember lennék, inkább azt, hogy a zenében ezer arcomat megmutathatom, mindent, ami bennem rejlik, hiszen a gondolataimat, vágyaimat, filozófiámat a hétköznapokban szűk családomon kívül hogyan jelenítsem meg? A koncert az a platform, ahol kerek egészet kapnak belőlem. A temperamentumos, mediterrán művészt, a gondolkodó embert, az Úr és Lucifer harcát figyelőt a XXI. században, a poénos anekdotázóst, az óceán mélyén delfinné válót, a szenvedélyes utazót, a latin táncokat imádó nőt.

-   Ha már nőiességről beszéltünk, mi az, ami fontos számodra ahhoz, hogy jól érezd magad a mindennapokban? Milyen impulzusok kellenek a pihenéshez, újraépítéshez?

- Imádok finomakat enni, de mértéktartó vagyok. Repertoáron zöldség, gyümölcs, a húst jó ideje heti egyre csökkentettem. Miután sokat ülök, tudatosan igyekszem napi 10 000 lépést megtenni. Nekem az abszolút kikapcsolódás, feltöltődés az utazás, az autóvezetés és a vitorlázás. Imádok egyedül is jönni-menni, ilyenkor nem kell alkalmazkodnom senkihez, felfedező típus vagyok, kalandvágyó. Nincs veszélyérzetem, néha egészen elképesztő dolgokat csinálok, aztán tudatosul bennem, hogy rosszul is végződhetett volna.

-   Biztos vagyok benne, hogy van forgatókönyved a jövőre nézve is.

-  Nagyon sok koncert vár ránk. Készülök az új lemezzel is, és újra indul a Láttad-e már a zenét? ifjúsági interaktív koncertsorozatunk. Jubileumi koncerttel is jövünk jövőre!

-   Lassan itt az ünnep, hogyan tervezitek?

-  Két éve együtt díszítjük a fát, most már nem mondhatjuk Kristófnak, hogy az angyalkák hozzák. Nem veszünk részt eszeveszett karácsonyi vásárlásban, apróságokkal kedveskedünk egymásnak. Jó lenne, ha együtt lehetnénk az ünnepi asztalnál, ahol az első fogás tálalása után egy perccel csend lesz, akkor tudom, hogy megint 9 és fél pontosat főztem. Csak azért nem kapok tízet, mert akkor nincs hova fejlődnöm, mondta egyszer a kiscsaládom. Jó fejek, nem?! Áldás, Békesség mindenkinek!

Az interjú a Patika Tükör decemberi számában jelent meg!