Kibékíthetetlen ellentét az oltottak és oltatlanok között
Bizonytalanság jellemzi az emberek életét lassan két éve, mióta a koronavírus világszintű járvánnyá nőtte ki magát. Rémült és türelmetlen várakozás járta át az embereket, hogy legyen valami megoldás a helyzetre. Lett. Jöttek az oltások, velük pedig az újabb kételyek: ,,oltatni vagy nem oltatni”? Milyen egyszerű kérdés, mégis barátságokat, családokat zilál szét az erre adott válasz. Jelen írás célja kifejezetten az, hogy az ellenségeskedés lehetséges lélektani magyarázatába nyújtson bepillantást, nem az oltás beadatása mellett vagy elleni érvelés.
Csoporttagnak lenni jó
Ha jellemezni kell magunkat, szinte biztos, hogy valamilyen csoport tagjaként tesszük meg: nő/férfi, városi/falusi, fradi/újpest drukker, katolikus/református. Oltott vagy oltatlan. Amikor felismerjük önmagunk és a csoport más tagjai közti hasonlóságot, csatlakozunk a csoporthoz. Szándékunk szerint ezzel fejezzük ki, hogy valamilyen értékrend mellett elköteleződtünk. Jó érzés azt tudni, hogy társaink hozzánk hasonlóan gondolkodnak: ettől növekszik az önbizalmunk és hisszük, hogy számíthatunk a többiektől védelemre. Erősödik az identitásunk, hiszen azzal, hogy csoporttagságom is alátámasztja milyen vagyok, az is egyértelművé válik, milyen nem vagyok. Máris kész a kibékíthetetlen ellentét, oltást pártolók és elutasítók között.
Az is ismert szociálpszichológiai jelenség, hogy a bizonytalan helyzetből fakadó félelem növekedésével egyenes arányos módon növekszik a ,,másik felekezet” iránti harag. Márpedig kiszámíthatatlanság mostanában akad bőven.
Folytathatjuk a sor az úgynevezett kognitív torzításokkal. Vagyis: kockázatos helyzetben az agy elkezdi leegyszerűsíteni a helyzetet. Bár ezek az ,,egyszerűsítések” elengedhetetlenek a gyors döntéshozatalhoz, ám a beáramló információt erősen ferdítik, ezért nem feltétlenül vezetnek racionális és helyes döntéshez. Mire gondolhatunk? Például mintha megfeledkeznénk arról, hogy barátunk, rokonunk több pusztán az oltáshoz való viszonyánál. Szomorú, de úgy tűnik: a családi-baráti kapcsolatok felbomlására nagyobb hatással van az oltással kapcsolatos attitűd, mint a politikai vagy más értékrendbeli különbözőség. Vagy: csak olyan információkat keresünk, melyek a mi csoportunk nézőpontját támasztják alá. Ebbe a hibába talán a legkönnyebb belecsúszni, hiszen már az interneten beütött keresőszavak is determinálják, hogy milyen cikkeket találunk majd ott. Ez pedig megingathatatlanná teszi választott csoportunk értékrendje melletti elköteleződésünket.
A helyzet miatti iszonyatos belső feszültséget többféle, úgynevezett elhárító mechanizmussal is igyekszünk magunkban feloldani. Nagyon leegyszerűsítve ezek arra jók, hogy megvédjük elménket a teljes összeomlástól. Ilyen például a tagadás: ,, ilyen nincs, nem is létezik”. Ugyanis ha szembe kellene nézni a valósággal, elviselhetetlen félelem járna át minket. De maradjunk a ,,másokkal” szembeni direktebb ellenségeskedésnél: ez a projekció. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy az önmagunkban megtapasztalt tehetetlenséget és dühöt másokra vetítjük ki, például ,,mások bántani akarnak.” Egyéni meggyőződését pedig mindenki megkérdőjelezhetetlen igazságként osztja meg szerettei, kollégái körében.
A koronavírus-járvány okozta egészségügyi-gazdasági-társadalmi krízis lelki vészreakciók sorát indítja be mindenkiben. Nehéz azonban arra emlékeztetni magunkat, hogy ezek a viselkedésbeli túlkapások ahhoz szükségesek, hogy családtagunk, barátunk, munkatársunk meg tudjon küzdeni a szorongásával. Meg kell jegyezni, hogy bármily meglepő, a két csapatnak mégiscsak van metszéspontja. Mindkét tábor úgy érzi, hogy az élet és egészség védelme érdekében gondolkodik úgy, ahogy, ezért foggal-körömmel ragaszkodnak a csoportjuk által képviselt igazsághoz. Gondoljuk meg, megéri-e emiatt sutba dobni kapcsolatainkat?
Katona Katalin
okleveles pszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13@ gmail.com
+36-70-317-15-90
A cikk a februári Patika Tükörben jelent meg, keresse minden hónapban a gyógyszertárakan!
Kapcsolódó írások
