Hirdetés
Veszélyben a gyerekem! - Kamaszok nyáron

Veszélyben a gyerekem! - Kamaszok nyáron

A feszített tempójú tanév, a szigorú időbeosztás, a napi munka hiánya ugyanolyan megterhelő lehet kamaszaink számára, mint maga az iskolai tanév. Az unatkozó kamasz ugyanis önmagának, és családjának is igen megterhelő lehet, könnyen napi konfliktusforrássá válhat; ha pedig programjai vannak, akkor azért izgul a szülő, hogy ott nehogy valami baj érje!

Az első napok, hetek alvással, heverészéssel teltek, ám ha minden jól ment, a gyermek maga is elég hamar rájött, hogy a semmittevés hosszabb távon lélekölő tud lenni, így a kezdeti „döglések” után különféle programokon kezdte el törni a fejét.

Egy kamaszleány apjaként mindig az a legnagyobb félelmem, hogy ha nincs velem a gyermekem, és ismeretlen helyen van, ismeretlen vagy számomra alig ismert kamaszok társaságában strandol, akkor nem tudom megvédeni, ha szükség lenne rá. Félek, hogy valami baj éri fizikailag, szexuálisan vagy lelkileg: ellopják valamijét, bántják, megalázzák, megerőszakolják; és attól is, hogy eltéved és nem tud hazajönni.

Mit tegyünk?

A mai mobiltelefonok megfelelő beállítás mellett folyton meghatározzák a fizikai pozíciójukat a GPS koordináták alapján, és vannak olyan alkalmazások – telefontípustól, rendszertől függően –, amelyek egy térképen folyamatosan kijelzik a telefon fizikai pozícióját azok számára, akikkel a felhasználó megosztja a helyzetét. A mi családunkban minden családtag látja a másikról, hogy éppen hol van a telefonja, így maga a személy is – de ehhez bizalom és jó kapcsolat kell.

Veszélyben a gyerekem! - Kamaszok nyáron

Ha elengedjük valahova, akkor érdemes megmondani a gyermeknek:

  • belső zsebbe tegye a pénzét és a mobilját,
  • ha ismeretlen helyen van, akkor inkább a tömeg szélén legyen,
  • megérkezéskor derítse fel, hogyan tud könnyen kijutni a tömegből.

De hát nem lehetek mellette!

Ha a gyermek már elég felnőtt ahhoz, hogy önállóan mozogjon, „tömegközlekedjen”, akkor indulás előtt érdemes megbeszélni vele, hogy miként tud eljutni úti céljához, és főként azt, hogy este hogyan juthat haza, vagy mikor megyünk érte. Nem egyszer fordult már elő, hogy kamaszlányom napközben vagy este, amikor éppen egyedül közlekedett, felhívott telefonon, és csak annyit mondott, hagy apa, eltévedtem, segíts, hogy jutok haza! Ilyenkor én csak annyit szoktam mondani, várj, ránézek az alkalmazásra, hogy hol vagy, és máris mondom – és akár állandó telefonos kapcsolat mellett – elnavigáltam odáig, ahonnan már ismerte a hazautat.

A hosszabb távollétek, a táborok, ottalvós programok egy kamaszgyermek szüleinek igazi próbatételt jelentenek. Bíznunk kell gyermekünkben, hogy valóban képes felismerni és elkerülni a veszélyforrásokat. A kamaszos szülők legnagyobb félelmei a gyermek nemétől függetlenül az alábbiak: meggondolatlan, védekezés nélküli szexuális együttlét, mértéktelen alkoholfogyasztás.

Mondhatjuk, hogy tehetetlenek vagyunk ez ellen, és ebben sok igazság van, de ilyenkor az egyetlen védelmi eszközünk a megelőzés: ha már idejekorán megbeszéltük a gyermekünkkel például a szexuális együttlét kockázatait. Biztonságosabb, ha mi szülők látjuk el óvszerrel a szexuálisan már érett kamaszgyermekünket! Érdemes elmagyarázni azt is a gyermekünknek, hogy ha a buliban iszik valamit (bár nem tanácsoljuk ezt!), de már elég nagy hozzá, akkor se a legtöményebb itallal kezdje, és ne keverje a különböző italfajtákat!

Kamaszgyerek szülőjének lenni stresszes dolog, a mai gyerekek idő előtt (a szüleikhez képest évekkel hamarabb!) érnek és fedezik fel a világot. Nem könnyű lépést tartani velük!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
Pirula Trend