Vega és vegán gyerekek
Az állati eredetű termékeket nem fogyasztó gyermekek növekedése elmarad a vegyes táplálkozású gyermekekétől; számos vitaminnal, ásványi anyaggal és nyomelemmel való ellátottságuk hiányos lehet. Egyre több (kis)gyermek, kamaszkorú és fiatal felnőtt táplálkozik húsmentesen. A pontos számadatok egyelőre ismeretlenek.
A szakemberek úgy vélik, hogy a trend mögött a fiatalok újra való fogékonysága és az állatvédelem előtérbe kerülése is szerepet játszik. Korukhoz képest soványak és kicsik a vegák és vegetáriánusok Viszonylag kevés klinikai adat áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a húsok és állati eredetű termékek táplálkozásból való száműzése miként hat a fiatalkorúak testi és szellemi fejlődésére.
Nemrégiben látott napvilágot egy német kutatás (n=364), ami alapján a vegán étrendű, azaz az állati eredetű termékeket, így a tojást és tejtermékeket sem fogyasztó gyermekek 10 százaléka, míg a vegetáriánusok (a húst nem evők, ugyanakkor halat, tojást és tejtermékeket fogyasztók) 6 százaléka korához képest túl kicsi. Mindez a nem optimális tápláltság jele lehet – mondja a vizsgálatot vezető német kutató, Markus Keller.
A vegyes táplálkozású gyermekek körében sem a testmagasság, sem a testsúly tekintetében nem mutatkozik elmaradás, sőt a gyermekek 3 százalékánál túlsúly van jelen.
Maximális odafigyelést igénylő étrend – számos rizikóval
A szakemberek véleménye alapján a vega vagy vegetáriánus étrend különös odafigyelést igényel a gyermekeknél bizonyos kritikus mikrotápanyagok, így pl. az agy és az idegrendszer fejlődéséhez szükséges B12 -vitamin szempontjából. A Német Táplálkozástudományi Társaság (Deutsche Gesellscahft für Ernährung; DGE) nem javasolja a gyermekek esetében a vegán vagy vegetáriánus táplálkozást. Véleményük alapján az állati eredetű termékeket nélkülöző táplálkozás esetén számos vitaminnal és nyomelemmel való megfelelő ellátottság nem vagy csak nehézkesen biztosítható.
Amellett, hogy szinte folyamatosan szükséges a B12 -vitamin szupplementáció, számos aminosavból, a hosszú szénláncú ómega-3-zsírsavakból, a D-vitaminból, a kalciumból, a vasból, a jódból, a szelénből és a cinkből is hiányállapottal küzdhet a gyermek. „A vegán táplálkozó gyermekek táplálása a fehérje-anyagcserezavaros betegekéhez hasonló”, mondja a Gyermektáplálkozási Kutatóintézet (Forschungsinstitut für Kinderernährung) korábbi vezetője, Mathilde Kersting.
Esetükben folyamatosan nyomon kellene követni azt, hogy a kritikus mikrotápanyagokkal való ellátottságuk megfelelő-e. Inkább vegetáriánus, mint vegán A gyermekorvosokból álló németországi szakmai szervezet (Berufsverband für Kinder- und Jugendärzte) „kategorikusan” elutasítja a gyermekkori vegán táplálkozást, óva intve a „fatális következményektől és az irreverzibilis károsodásoktól”, ami például súlyos tanulási zavarokban is testet ölthet.
A vegetáriánus étrend, megfelelő odafigyeléssel tartható – mondják a gyermekorvosok, de felhívják a figyelmet a tojás- és tejtermékfogyasztás rendszerességének fontosságára, továbbá rendszeres vaspótlást és évi egy alkalommal történő vérképellenőrzést javasolnak.
Forrás: Pharmazeutische Zeitung
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

