Tiltott szerek: a hangsúly a megelőzésen

Tiltott szerek: a hangsúly a megelőzésen

Nem telik el úgy nap, hogy a hírekben ne szerepeljen droggal kapcsolatos információ. A kábítószerek terjedése a fiatalok egészségére jelentik a legnagyobb fenyegetés, sőt fogyasztása egyre több halálos áldozatot is követel. A megelőzés tehát fontos és szerencsére azt mutatják a kutatások, hogy van eredménye.

Ismeretek gyerekeknek és szülőknek

Takács-Mlatilik Tímea rendőr zászlós több éve foglalkozik bűnmegelőzéssel, azért őt kértem meg, hogy ossza meg tapasztalatait. ,,Óvodás korosztálynál főleg a balesetmegelőzés kap hangsúlyt. Ők még nagyon lelkesek, amikor egyenruhában látnak minket, játékos légkörben szerezhetnek tapasztalatot arról, milyen szabályokat kell betartani közlekedés során. Ugyanakkor kiemelt szerepet kap az is, hogy megértessük velük: szüleik tudta és beleegyezése nélkül nem tanácsos idegenekkel szóba állni, tilos ismeretlenektől bármit elfogadni vagy velük elmenni. Míg falusi gyerekek körében a 6. osztályosok is értetlenül néznek, ha cigizésről beszélek nekik, addig városi iskolákban már a 9-10 évesek körében is találkoztam dohányzó tanulóval.”

Beszámolt arról is, hogy középiskolások körében szinte mindig jelen van már a szerhasználat, de előfordult már, hogy az iskolán belül diákok terjesztettek kábítószert.

Az edukáció azonban nem áll meg a kiskorúaknál: gyakran szerveznek az iskolák szülőknek és pedagógusoknak szóló drogprevenciós programokat. Tímea ezen alkalmakon arra is felhívja a figyelmet, hogy a legnagyobb veszély nem a törvényben tiltott szerek képében leselkedik a gyerekekre.

Tiltott szerek: a hangsúly a megelőzésen

Tévhit, hogy ami legális, az nem ártalmas

Főleg a médiában megjelent tartalmak miatt kialakulhat bennünk az a kép, hogy csak az illegális szerek használata okoz problémát. Pedig Magyarországon sokkal nagyobb tömegeket érint a dohányzás, az alkohol, illetve a nyugtatók fogyasztása, mint a kábítószerhasználat. A KSH adatai alapján Magyarország a 4. Európában a dohányzással összefüggő halálesetek számában. Becslések szerint a magyarok ötöde nagyivó, a fele alkalmi ivó.

,,Anonim felmérést készítettünk középiskolásokkal a szerhasználatról. A fiatalok saját bevallásuk szerint jellemzően alkoholt és nyugtatónak minősülő gyógyszereket fogyasztanak a leggyakrabban - meséli el személyes tapasztalatát a rendőrnő „Jó nevű iskolák tanulói is élnek ezekkel a szerekkel, mert nem bírják a rájuk nehezedő teljesítménykényszert. Megdöbbentő tények ezek. Egy alkalommal az ártalmatlannak gondolt energiaital elfogyasztása után, vittek el a mentők egy középiskolás diákot, mivel rejtett szívproblémájáról mit sem tudott és rosszul lett a folyadékban lévő, nagy dózisú koffeintől és taurintól.”

Prevenció – nem csodaszer

Európai tendencia, hogy a természetes eredetű kábítószerek használata háttérbe szorul és a szintetikusan előállított anyagok hódítanak teret. ,,Egy prevenciós programban nem elég annyit mondani, hogy a cigi/alkohol/kábítószer rossz” –  hívja fel a figyelmet Takács-Mlatilik Tímea. ,,A cél az, hogy hiteles forrásból szerezzenek információt, hogy aztán ezekre alapozva tudjanak kritikus helyzetben saját döntést hozni.”

Merthogy a jó prevenciós program nem csak lexikális tudást ad át: ezen túlmenően segít kialakítani azt a magatartást, hogy ne is akarjon az illető szert használni. A jó felvilágosító anyag harmadik pillére pedig az, hogy segít megerősíteni azokat a készségeket, melyek távol tarthatják a szerhasználattól. Ilyen lehet a nemet mondás képesség fejlesztése és az adaptív megküzdési stratégiák elsajátítása.

Pszichológiai kutatások azt mutatják, hogy reális prevenciós cél – főleg már a tinik körében - az ártalomcsökkentés lehet: minél később próbálják ki, minél kevesebbszer és tudjanak róla a fiatalok, hogyha használják, annak milyen következményei vannak.

Mikor és hogyan kezdjünk el beszélni a megelőzésről?

,,A szülők ezen kérdésére – mondja Tímea – azt szoktam mondani, hogy a megelőzés születéstől kezdődik.” Kutatások is azt igazolják, hogy jelentős védőfaktort jelent a függőséggel szemben, ha bizalmas, biztonságot sugárzókapcsolatban van a szülő és a gyermek. Mivel a család az elsődleges minta, ezért fontos, hogy milyen példát mutatnak a gyermeknek a szenvedélykeltő szerek megítélésében.

Fontos kiemelni: azzal, hogy a szülő, pedagógus, drogprevenciós szakember tudomásul veszi, hogy korunkban reális veszély a tizenéves korosztályban megjelenő kábítószerhasznált, még nem azt üzeni, hogy ezt jóváhagyja. Sőt, a felnőtteknek egyértelműen azt kell kommunikálniuk, hogy nem tartják helyesnek a szerhasználatot. De az is felnőttek feladata, hogy szemléltessék: a krízisekmegoldására léteznek társadalmilag elfogadott, nem káros alternatívák is.

Fontos, hogy a gyermeket nevelők azonos álláspontot valljanak a szerhasználatról, ne legyen jelentős véleménykülönbség közöttük e témában. Nem baj, ha nem értenek egyet gyermekükkel a függőségek kérdésében, de ennek ellenére is igyekezzenek megőrizni velük a beszélőviszonyt, a bizalmat, hogy baj esetén a fiatal merjen tőlük segítséget kérni.

Tiltott szerek: a hangsúly a megelőzésen

Stigmatizálás helyett

Sajnos sokan vannak, akik már szenvedélybeteggé váltak. Rengetegen élik meg leszokási kísérletüket sorozatos kudarcként. Velük kapcsolatban azt kell megérteni, hogy a függő nem ,,egyszerűen gyenge akaratú”. A legrosszabb, amit tehetünk, ha a magukra hagyjuk, kiközösítjük, megszégyenítően kezeljük. Mindegy, hogy nikotin, alkohol, kábítószer, nyugtató vagy játékszenvedély áll a háttérben, ezek az emberek komoly orvosi és pszichológiai segítségre szorulnak. Sőt, a hozzátartozóknak is indokolt lehet szakemberek által vezetett támogató csoportokhoz csatlakozni. Ezek sok helyen ingyenesen elérhetőek, érdemes ezekről a területileg illetékes kórházak pszichiátriai és/vagy addiktológiai osztályán, illetve szenvedélybetegekkel foglalkozó alapítványoknál érdeklődni.

Mindig lehet tenni ellene!

Nehéz felismerni, hogy függő vagyok. Nehéz beismerni, hogy a családtagunk az. Akármelyik oldalon is állunk, segítséget kérni még nehezebb. De ne hagyjuk, hogy a tájékozatlanság, a szégyen, a ,,mit fognak szólni mások” gondolat táplálja a félelmeinket! Jó tudni, hogy ma már Magyarországon is és akár online is elérhetőek az ,,anonim” összejövetelek, ahol szakértők vezetésével, sorstársak támogatásával nézhetnek szembe a függők és családtagjaik a nehézségekkel. A szerhasználók akár életük végéig is veszélyeztetettek maradnak, ezért különösen fontos a támogató közeg számukra.

Katona Katalin
okleveles pszichológus

Keretes

DADA Program

Takács-Mlatilik Tímea rendőr zászlós idén elnyerte az ,,Év Rendőre D.A.D.A kategória díját”. A rendőrség D.A.D.A. Programját (mozaikszó: Dohányzás, Alkohol, Drog, Aids szavak kezdőbetűiből) így mutatja be:,,Amerikai mintából alakították át sok évvel ezelőtt a tananyagot. A cél, hogy a D.A.D.A. oktatásban részesülők fel tudják ismerni a veszélyhelyzetet, az elsajátított információk alapján képesek legyenek különbséget tenni helyes és helytelen cselekvés között és tudjanak úgy cselekedni, hogy ne váljanak se elkövetővé, se áldozattá.” A program hatékonyságát egy 2019-es felmérés számokkal is alátámasztja: a résztvevő magyar diákok közel 60%-a érezte úgy, hogy sokat tanult a képzésből, illetve olyan kérdésekre kapott választ, melyek már régóta foglalkoztatták.

A cikk a Patika Tükör szeptemberi számában jelent meg! Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

 

Kapcsolódó írások