Milyen cipőt válasszunk az iskolába?
Az iskolakezdés már augusztus elejétől pánikot kelt a szülőkben, hiszen rengeteg dolgot kell beszerezni, ami nem csak stresszes, de anyagilag megterhelő is. Viszont, ha nem csak a gyermeknevelésben alkalmazzuk a következetességet, hanem a vásárlás során is, akkor nem lesz rettegés egyetlen vásárlás sem. A gyerekek gomba módra nőnek, ezért a szülők alaposan megfontolják, hogy mennyi és milyen cipőre van szüksége a gyermeknek. Az iskolai cipőválasztás nem olyan egyszerű, hiszen nem elegendő csak egyetlen pár cipőbe beruházni, főleg, ha az őszi változékony időjárást vesszük alapul. Mutatjuk, hogy mire ügyeljünk cipővásárláskor és milyen cipőket szerezzünk be iskolakezdésre.
Követelmények a gyerekcipővel szemben
Az egyik legfontosabb kritérium a gyerekcipővel szemben, hogy kényelmes legyen. Az sem jó, ha egy-két számmal nagyobb méretet választunk, hiszen balesetveszélyes. Ha viszont szorítja a gyermek lábát, azzal az egész napja tönkremegy, hiszen nem tud majd a pajtásaival játszani és még óra alatt is lehetnek a kisebb méretű gyerek cipő miatt fájdalmai.
A kényelemhez hozzátartozik a cipő súlya. Minél könnyebb az adott lábbeli, annál jobb érzés a gyermek lábának és annál nagyobb kényelmet biztosít. Egy nehezebb cipőben nem csak futni nem lehet, hanem még az egyszerű séta is fárasztó, nem mellesleg a gyermek lába estére biztos, hogy megfájdul.
A praktikum sem elhanyagolható, amikor gyermekcipőt vásárolunk. Mit is jelent ez? A felnőttek sem érzik jól magukat, ha nem az időjárásnak megfelelő lábbeli van rajtuk. Ha túl meleg az adott cipő, ha izzadunk benne, vagy ha fáznak a lábujjaink, az nagyon kellemetlen és ezek a frusztráló élmények tönkreteszik a napunkat, napjainkat. Miért lenne ez másként a gyerekek esetében? A szülő feladata, hogy reggelente tudja, hogy az adott napon milyen időjárás várható és ennek alapján készítse ki a gyermeke cipőjét. A lányoknak és a fiúknak sem mindegy, hogy milyen cipőbe mennek reggelente iskolába. Egy napsütéses őszi napon a kislányok örömmel vesznek fel ruhát, szoknyát, amihez választhatnak csinos szandált, vagy balerina cipőt is.
A sportcipőket is kedvelik a gyerekek, a fiúk egyik kedvenc lábbelije. Hiába szeretnénk, hogy a gyermekünk egész nap egy elegáns, fekete cipőben töltse a napjait, ha szeret focizni, a társaival futkározni, akkor kellemetlenül érezheti magát, ha nem vehet részt a közös játékban, ha pedig tönkreteszi a cipőjét, amelyre vigyáznia kellett volna, akkor pedig szorongani fog az iskolából hazatérve.
Éppen ezért nagyon lényeges, hogy stílusos lábbelit adjunk a gyermekünkre. Ne csak a cipő nézzen ki jól, hanem a gyermekünk stílusát is vegyük figyelembe, hiszen hiába szereti a sportcipőt, ha mi nem a tépőzáras, hanem a fűzős cipőt vásároljuk meg számára, akkor nem fogja jól érezni magát az adott lábbeliben.
A sokoldalúság és a szín is nagyon lényeges egy-egy gyermeknél. Ha tudjuk, hogy a gyermekünk nem koszolja össze a cipőjét és nagyon vágyik egy bézs, fehér vagy rózsaszín cipellőre, akkor tegyük őt boldoggá, viszont ha a gyerekünknek megtetszik egy vagány sportcipő, mert a szünetekben folyton focizik a barátaival, talán kompromisszumot köthetünk, hogy megkaphatja, de nem hófehér, hanem egy sötétebb színben.
A gyerekek évről - évre változnak. Lehet, hogy az előző évben még egy csipkedíszítésű cipőt szeretett volna a kislányunk, az idei évben pedig egy színes talpú sportcipőért „könyörög” nekünk. Fogadjuk el, hogy a gyerekek változnak, folyamatosan alakul a személyiségük és a kortársaikhoz is szeretnének igazodni, így az ízlésüket ez is befolyásolhatja. A CCC webshopban és üzleteiben bizonyára megtalálja a gyermekünk is azt a cipőt, amelyben jól érzi majd magát az iskolában. A CCC széles cipőkínálattal rendelkezik. 2020-ban több mint negyven millió cipőt értékesítettek.
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

