Látássérült tehetségek dolgoztak együtt sztárokkal

Látássérült tehetségek dolgoztak együtt sztárokkal

A szokásostól eltérő, tabukat döntő formában indított tehetségkutatót 2 és fél évvel ezelőtt a Civil út Alapítvány, amelynek fogyatékossággal élő, látássérült mentoráltjai a zenei élmény mellett valódi értékekkel és új látásmóddal ajándékozták meg a közönséget. A kezdeményezés célja az volt, hogy egyenlő esélyt teremtsen a tehetség számára a kultúrában.

A Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával! elnevezésű fogyatékosügyi tehetségkutató, tehetséggondozó programjának második évada után, a szervezők idén egy különleges nyári dalszerző táborral támogatták a résztvevők további fejlődését. A projekt állandó zenészei, Pásztor Anna az Anna and the Barbies frontembere, Szebényi Dániel (zenei vezető) és Farkas Roland (Wolfie) a Punnany Massif alapítója mellett, Anna testvére, Pásztor Sámuel segítette intenzíven zenei producerként a csapatot. Hozzájuk olyan kiváló szakamberek csatlakoztak, mint Gerendás Ruben, Szepesi Mátyás, Tarján Zsófi a Honeybeast frontembere, Agócs Márton és Katona Bálint az Aurevoir zenekarból, Köteles Leander és a neves producer testvérpár, Usztics Dániel és Usztics „Pepe” Péter, valamint Puchner Benedek, akikkel elképesztő feat-eket kreáltak a növendékek.

A tábort követően a lelkes csapat stúdióba vonult, profi körülmények között rögzítették a dalokat, amelyek mostanra átestek a végső maszterelésen. Öt, különböző stílusú dal született, mind-mind fontos, és elgondolkodtató mondanivalóval.

Látássérült tehetségek dolgoztak együtt sztárokkal

Hallgasd meg az első kettőt, és kövesd a sorozatot, hogy minden héten új zenei élményben lehessen részed!

Kovács Cintiától és Kovács Dzsenifertől a „Pop-Corn”, melyben az Aurevoir zenekarból Agócs Márton és Katona Bálint is közreműködött: https://bfan.link/popcorn-6

llletve egy másik növendék, Szalai Balázs - Papírnehezék című dala itt érhető el:

https://bfan.link/papirnehezek

A további 3 dal folyamatosan kerül fel, további részletek itt:

https://www.facebook.com/VarazsceruzaProgram

ÉLŐ KONCERTEN HALLHATÓAK A DALOK!

Október 29-én a látássérült mentoráltak és a profi zenészek egy ingyenes élő koncerten mutatják be vadonatúj feat-jeiket. Ezen az esten a fények nem fel, hanem lekapcsolódnak kezdéskor és mi látók is átélhetjük, milyen élmény a koncert egy látássérült számára. Az est végén pedig egy beszélgetés is lesz alkotókkal.

A Vaksötét elnevezésű koncert időpontja: október 29. (szerda), 19:00

Helyszín: Lurdy Mozi

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/rKxKst5wPmEWMciY8

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek