Az iskolában megtanult tananyag, az értelmi intelligencia (IQ), csak 20 százalékban befolyásolja, hogy miként boldogulunk az életben. A maradék 80 százalékot egyebek között az érzelmi intelligencia (EQ) alapozza meg. Bizony. Ez egy 30 éve kutatásokból ismert tény. Bár az oktatási rendszer nem helyez hangsúlyt az érzelmi intelligenciára, a jó hír, hogy ez fejleszthető, tanulható. A rossz hír, hogy el is sorvasztható.

Mi is az EQ?

Vekerdy Tamás pszichológus így összegzi: ,,Az, hogy nem leszek azonnal depressziós önmagamtól. Képes vagyok szemügyre venni magam és az engem körülvevő világot, és a mások szemével is képes vagyok látni, nem csak a sajátommal.” Tehát ez valami megfoghatatlan készség, ami segít navigálni társas helyzetekben. Kicsit precízebben megfogalmazva: lehetővé teszi, hogy felismerjük és megfelelően kezeljük saját és más emberek érzelmi reakcióit.

Kialakulásában fontos szerepe van a korai kötődési mintázatnak. Hiszen az, hogy érzelmileg stabil környezetben nő fel valaki és saját érzelmeire adekvát reakciókat kap környezetétől, nagyban hozzájárul az önszeretet, empátia, bizalom, de még a kreativitás fejlődéséhez is.

Van, akinek megy és van, akinek nem

Egy kollégám hasonlatával élve: akiknek jól megy az érzelmek olvasása, azok úgy látják az embereket, mintha nem csak az általuk szóban közölteket fognák fel, hanem a beszélők feje felett egy kis buborékban megjelennének az érzéseik is. Ezt a kis buborékszöveget magas EQ-val rendelkezők értik és könnyen boldogulnak ezek kezelésével. Gördülékenyen teremtenek kapcsolatot, jól szabályozzák saját érzéseiket és hangulatingadozásaikat, kölcsönösségen alapuló kapcsolatokban élnek.

Persze ezt is túlzásba lehet vinni. Egy 2016-os tanulmány szerint a túl magas EQ-val rendelkezők hajlamosabbak a stresszre és a depresszióra, mert mások negatív érzéseitől nem tudják függetleníteni magukat. Továbbá gyakran kerülik a kudarccal járó helyzeteket és rosszabbul viselik a visszautasítást.

Másik csoportot alkotnak azok, akik látják ugyan a buborékokat, de nem tudják ,,elolvasni” a benne lévő szöveget. Értetlenül állnak az érzelmek előtt. Gondoljunk csak az autizmus spektrumzavarral élőkre: érintettségtől függően képesek tudatosan megtanulni a társas helyzetre adandó reakciót, de mondjuk az empátia vagy az érzelemszabályozás nehézségekbe ütközik esetükben.

Megint mások nagy erőfeszítések árán, folyamatosan ,,értelmező szótárakat” használva, de kapiskálják a buborékokban lévő érzelmeket. Nekik tudatos tanulást igényel, hogy megismerjék környezetük reakcióit. Mint amikor nem beszélünk egy nyelvet, de próbáljuk megérteni a logikáját.

Alacsony érzelmi intelligencia esetén bőven akadhat problémánk az érzelmek felismerésével, kimondásával, felvállalásával, gyakorlatilag az emóciók megélése elől menekülünk. De hogy valami jó hírt is említsünk: a fentebb említett tanulmány egyébként azt mutatta, hogy az alacsonyabb EQ-val rendelkezők közt sok innovatív gondolkodású, tudományos úttörő volt.

A sort zárjuk azokkal, akik a jól felismert érzésekkel visszaélnek. Egy vizsgálat szerint, akik magas érzelmi intelligenciával és magas machiavellista vonásokkal (röviden: etikátlan, másokon átgázoló viselkedés) rendelkeznek, azok előszeretettel használják érzelmi felismerőképességüket mások manipulálására, kihasználására.

Előny vagy hátrány, ha alacsony vagy ha magas?

Mint azt fentebb olvashattuk, nem létezik erre egyértelmű válasz. Az biztos, hogy szeretjük azt hinni, hogy döntéseinket csakis racionális alapon hozzuk. De az igazság az, hogy közel sem vagyunk olyan ésszerűek, mint szeretnénk. Automata üzemmódban működünk, észrevétlenül befolyásolnak minket a körülöttünk élők érzelmei, viselkedésük. Minden esetre, ha jól boldogulunk az emóciókkal, akkor talán könnyebb döntést hoznunk az illendő viselkedésről, érzelmileg megfelelően tudunk alkalmazkodni a szituációhoz.

 

Párkapcsolat és EQ

Akiknek alacsony az érzelmi intelligenciája, azoknak általában szegényes az önkontrolljuk, ezért többet veszekszenek. Gyakran hidegen hagyja őket partnerük álláspontja. Könnyen jutnak arra a következtetésre, hogy a másik túl érzékeny és az ő hibája a vita. Úgy tűnhet, hogy figyelme felénk irányul, de mégis, valahogy mindig csak rákontrázik a saját helyzetével az elhangzottakra, valójában nem ránk reagál. Nem tudnak szimplán egyetérteni vagy nem egyetérteni, párjuk hiteltelenítésére törekszenek, mindig igazuk kell, hogy legyen.

Magas EQ-val rendelkezők felismerik és szabályozzák saját érzéseiket, ezért racionális döntést képesek hozni még a vita hevében is. Ráhangolódnak a másik testbeszédére, érzelmeire, ezzel az aktív hallgatással pedig a partnerből is együttműködő kedvet váltanak ki. Kíváncsian, nyitottan állnak a másikhoz. Szeretik a dolgok pozitív oldalát megtalálni: ez nem egy túlzó optimizmus, mint inkább a felesleges aggodalomtól kímélik meg önmagukat és párjukat is.

Hogyan fejleszthető?

Kezdjük gyerekkorban! Már pici kortól beszéljünk az érzésekről. Hogy hogyan? Nevezzük meg a gyermek érzéseit például így: ,,látom, hogy szomorú vagy.” De az is egy alternatíva, ha a saját érzéseinket verbalizáljuk: ,,boldog vagyok, amiért ilyen jól éreztük magunkat.” A bonyolultabb helyzeteket is próbáljuk felismerni, akár a gyermek bevonásával mondjuk valahogy így: ,,azért sírsz, mert dühös vagy rám?’ Illetve az érzések kifejezése az arcunkon, testbeszédünkön is legyen egyértelmű. Akár be is mutathatjuk neki, hogy milyen a dühös-szomorú-boldog stb. arc, járás, gesztikulálás. Ebből akár jó játék is kerekedhet. De a legfontosabb, hogy ne kérdőjelezzük meg a gyerek érzéseit, ne mondjunk ilyeneket, hogy ,,emiatt nem kellene sírnod”. Inkább segítsük a háttérben lévő érzelem feldolgozását, megélését, hogy később már ő is megfelelően tudja súlyozni a helyzetek érzelmi jelentőségét.

Felnőtt korban már több tudatosság kell az érzelmi intelligencia karbantartásához, de nem lehetetlen küldetés. Az első lépés, hogy saját magunkról elgondolkodunk. Sőt, inkább egy belső monológot folytatunk le magunkkal. Érdemes végiggondolni, hogy miért viselkedek adott szituációban úgy, ahogy? Mit érzek abban a szituációban? Egyáltalán: illik az érzelmem a helyzethez? Például: sértettnek érzem magam, de miért is? Mert elhanyagolva érzem magam a partnerem mellett és úgy érzem, nem törődik velem? Gondolkodjunk el azon is: tényleg az a legjobb, ha első ösztönből kezeljük a helyzetet vagy lenne jobb megoldás?

Ha meg tudtuk fogalmazni magunknak, hogy mit érzünk, akkor kellő önkontrollal tálalhatjuk a másik felé is. Nem kell elfojtani az érzéseinket, de nem is kezdhetünk vádaskodásba, hogy pl. miattad érzem magam elhanyagoltnak. Nem. De azt mondhatjuk, hogy ,,úgy érzem, több időre és figyelemre lenne szükségem, mert most nagyon magányosnak érzem magam.”

Harmadik lépésként megkérhetjük a körülöttünk élőket, hogy adjanak visszajelzést, szerintük hogyan kezeljük általában mi magunk a kritikus helyzeteket? Készüljünk fel arra, hogy a válaszok nem azt fogják tükrözni, amit hallani szeretnénk, hanem ahogy mások látnak minket. Ez pedig kellemetlen is lehet, de gondolkodjunk el a hallottakon, hiszen a fejlődés a cél!

Aztán nem árt, ha felelősséget vállalunk az érzéseinkért. Mert arról csak mi tehetünk, hogy hogyan viselkedünk. Ennek a tudatában talán hajlandóak leszünk mások szempontjait is figyelembe venni.

Végül pedig akár másokat is megkérdezhetünk, hogy nekik hasonló helyzetben milyen érzéseik voltak? Az adott szituációban pedig gyakoroljuk az empátiát, váltsunk nézőpontot: a másik fél mit érezhet ebben a helyzetben? Már a kérdés is előremutató, ha visszakérdezek, hogy ,,én magányosnak érzem magam, te hogyan érzed magad?”

 

Van haszna?

Milyen érdekes, hogy sok helyen elvárás az egészséges életmód, az ápoltság, a magas intelligencia. Miközben az életben való boldoguláshoz nem ez kell leginkább. A munkahellyel kezdve: egy 2014-es tanulmány szerint a munkahelyen jól teljesítők 90 százaléka magas EQ-val, a rosszul teljesítők 80 százaléka pedig alacsony EQ-val rendelkezik. A magas érzelmi intelligencia az alapja a jó kapcsolatteremtésnek, azaz hogy jó társak, jó barátok, jó vezetők tudunk lenni. Ennek birtokában leszünk jó problémamegoldók, jó csapatjátékosok és az EQ hatására alakulnak ki adaptív (előre mutató, nem önkárosító) megküzdési stratégiáink.

Mint mindenben, azért itt is elmondható, hogy ha nem is az EQ a legfőbb erősségünk, azért élhetünk teljes életet. Szegényes érzelmi intelligenciával, de egészséges személyiséggel és jószándékkal is sokra vihetjük.

Katona Katalin
okleveles pszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13@ gmail.com
+36-70-317-15-90

A cikk a Patika Tükörben jelent meg! Keresse a gyógyszertárakban!