A kapuzárási pánik - tudományos nevén életközepi válság - létezése vitatott téma. Vannak, akik szerint ez mítosz, mások szerint csak bizonyos kultúrákban létezik. Megint mások állítják, ez valós krízis, melyből kilábalva esélyt kaphatunk a fejlődésre.

Létezik vagy sem?

Elsőként Elliot Jaquesírt a jelenségről 1965-ben, megfigyelését híres emberek önéletrajzi elemzéseire alapozta. Ahogy az minden valamire való elmélet megjelenésekor lenni szokott, az életközepi válság kutatásába is nagy erőkkel vetették bele magukat a tudósok. Az eredmények nagyon szerteágazók: eltérést mutatnak abban, hogy a lakosság mekkora arányát érinti (10-25 %), hogy mennyi idős kortól kezdődik (30 és 60 év között) és megoszlanak a vélemények arról is, hogy egyformán érinti-e a férfiakat és a nőket.

További kérdést vet fel az is, hogy nyugati és keleti kultúrákban végzett felmérések szerint az életkor és az elégedettség viszonya egy U-görbével írható le (tehát fiatalon boldogabbak, majd kevésbé és öregkorban ismét nő az élettel való elégedettség), de nincs kétségbevonhatatlan bizonyíték arra, hogy a mélypont, az U betű alja, univerzálisan mindenkinél megjelenik. Pedig – most kapaszkodjanak meg – még főemlősöknél is megfigyelhető ez a fajta U-görbe (Azt most ne feszegessük, hogy ezt vajon hogyan mérték meg?).

Óvatosabb szakértők szerint hiba sorsszerűségként beszélni a kapuzárási pánikról, hiszen önbeteljesítő jóslatként működhet. Azért vannak még kutatók, akik megengedőbbek a midlifecrisis vonatkozásában. Az ő értelmezésükben az emberöltő felénél megjelenhetnek olyan kihívások (szülők halála, gyerekek kirepülése, egészség meggyengülése), melyek nagy veszteséget jelenthetnek és ezek befolyásolhatják további létünket. Azonban nem természetszerű, hogy mindenkinél megjelenik a krízis és hogy mindenki válsághelyzetként éli meg.

Nem minden krízis, ami annak látszik

A jelenség elfogadottságának csúcspontját talán az szemlélteti a legjobban, hogy még társasjátékot is készítettek a témában. Bizony. Olyan kártyákat lehetett húzni, mint ,,őszül a hajad”, ,,veszítesz a vonzerődből” vagy ,,a házastársad épp most hagyott el egy fiatalabb nőért/férfiért”. Nem lehetett vidám játék… És a fejlesztők valószínűleg figyelmen kívül hagyták azokat a kutatási eredményeket is, melyek szerint az emberek nagy többsége tisztában van vele, hogy az élete középkorúan szuper: hiszen van munkája, egzisztenciája, családja, barátai.

Mélypont helyett sokszor csak az az igény jelenik meg, hogy szükség lenne valami egészen másra. Jó lenne kiszakadni a hétköznapokból. Hadd nyugtassak meg mindenkit, ez egy teljesen természetes érzés. De még az életközépi válság talaján is születhetnek olyan elhatározások, döntések, melyek igenis pozitívan befolyásolják az egyént és környezetét.

Habzsolni, korrigálni, megélni, változtatni?

Lássuk, ez az életközepi krízis miként írható le klinikai tünetekkel?Ha valakiben erősödik a jövőtől való szorongás, célvesztettnek érzi magát, ha megkérdőjelezi eddigi életének eredményeit, arra már érdemes figyelni. Markáns jellemzője még a jelenségnek, hogy boldogtalanságot, motiválatlanságot élnek meg, illetve hirtelen az elmúlás gondolata nagyon közelivé válik. Hogy a való életben miből észrevehető, hogy valaki ,,megbolondult, azt hiszi, örökké fiatal”? Önzően és irreálisan kezd el viselkedni, korábban elképzelhetetlennek tartott dolgokba fog bele.

Pánikszerűen próbálja behozni a ,,lemaradást”, elégedetlen élete eddigi választásaival. Olyan döntéseket hoz, melyeket korábbi életszakaszokban szokás megtenni. Akárhogy is definiáljuk, azért javasolt figyelemmel kísérni ezeket a változásokat, mert az életközépi válságban lévő ember a vágyakat a valósággal összekeveri és ez a pszichés egyensúly megborulásához vezet.

Nők kontra férfiak

Egyik nem sincs könnyű helyzetben, hiszen a világ körülöttünk azt sulykolja, hogy fiatalnak kell maradni, pörögni kell, nem lehet lassítani. Meglehetősen félelmetes szembesülni azzal, hogy ,,ez a normális, sőt elvárt” és nekünk ez már nem megy. Nők esetében a fő veszteségélményt a vonzerő elvesztésének réme jelenti. Érdekes jelenség az is, hogy hölgyek esetében a gyermekvállalási életkor kitolódásával összecsúszhat a babázásból való visszatérés (ami pedig a megújulás, ,,valami maradandó” alkotásának élményét hordozza) az életközepi válsággal. Akik pedig fiatalon szültek, azokat azért érintheti rosszul a negyedi-ötödik X betöltése, mert úgy érzik, felnőtt gyermekeiknek nincs már szükségük az anyukájukra (egyébként dehogynem!).

Noha a férfiak a korralsármosabbá válnak, de a potencia (és itt nem csak a szexuális teljesítményen van a hangsúly!) hanyatlása érzékenyen érintheti őket. Könnyen úgy érezhetik, hogy az ifjú titánokhoz képest ők keveset tudnak nyújtani, nincsenek már előttük lehetőségek. Jellemzőbb az erősebbik nem képviselőire, hogy drasztikusabb, elhamarkodottabb és (családjukra nézve) visszavonhatatlan döntésekre szánják magukat a kapuzárási pánik megélésében.

Segíthet a terápia?

Amint arról fentebb szó esett, a hivatalos definíció alapján ez a krízis leginkább a szorongással, depresszióval azonosítható. Ennek az ürességérzésnek a kezelése egyéni úton is elkezdhető. Orvos vagy egy pszichológus segíthet eldönteni, meddig ,,normális” a lehangoltság, az értékválság és mikortól beszélhetünk már depresszióról. Nincs akadálya annak sem, hogy a krízis megoldását a párok közösen keressék. Hiszen gyakran az a feltevés is megjelenik, hogy minden baj okozója a házas/élettárs és minden megoldódik, ha őt lecserélik.

Gondolom, senkit nem lep meg a tény: a társ menesztése nem feltétlen hozza a várva várt hatást. Valamennyi szakmai segítségre jellemző, hogy az okok helyett a megoldásra fókuszál, kerüli a szemrehányást és javaslatokat tesz a kliens életébe illeszthető, vállalható változtatásokra. A jelmondat az, hogy a helyzetet tudatosan kell kezelni. Az egymás iránti bizalom, a keretek felállítása, a kölcsönösség fontos kulcsszavak a válság megoldásában.

Segíts magadon…

Önbecsapás azt hinni, hogy ezzel a problémával nem kell foglalkozni. Hiszen ha időben reagálnak a krízis jeleire, a megoldás pozitív kimenetelű lehet. Fontos elfogadni, hogy bizony, a fiatal években nyitva álló kapuk becsukódnak. Az élet első fele látszólag igazán eseménydús: tanulmányok, romantikus kapcsolatok, munkavállalás és családalapítás követik-váltják egymást.Ehhez képest jóval unalmasabbnak tűnhet a ,,B-oldal”. De tényleg így kell erre gondolni? Hiszen rengeteg olyan lehetőség nyílik meg érettségből, tapasztalatokból, anyagi lehetőségekből, kapcsolati tőkéből kifolyólag, melyekről a huszonévesek csak álmodoznak! Sorsdöntő feladatok helyett mostmár a háttérből lehet élvezni az életet! Na persze, ha ez ilyen könnyű lenne…

Kezdetnek elég, ha bűntudat nélkül elkezdenek önmagukra figyelmet fordítani és időt töltenek életeseményeik átgondolásával. Sokat segíthet, ha keresik olyanok társaságot, aki már megtapasztalták ezt a helyzetet. Meglehet, idegen a kultúránktól, hogy 40-50 évesen pályát módosítson az ember, új hobbiba vagy tanulmányokba kezdjen, megtakarításából utazgatni induljon, de előremutató lehet! Azonban a nagy önazonosság keresése során is a józan ész határain belül érdemes maradni.

,,Ne csinálj hülyeséget, majd elmúlik”

Felmerülhet a kérdés, hogy mit tegyen a hozzátartozó, barát, akinek a környezetében felüti fejét az életközepi válság? Először is, ítélkezés nélkül hallgassa meg szerettét. Vegye komolyan a bizonytalanságot, az értékválságot. Ha vitatkoznak az életközepi krízist övező érzések létezéséről vagy elbagatellizálják azokat, nem segítik őket. Szerencsésebb, ha döntéseiket együtt gondolják át, ezzel segítik annak normál mederben tartását.

Segítsenek megfogalmazni, hogy mi hiányzik az életükből, min szeretnének változtatni? Semmiképp se tegyék nevetség tárgyává a válságban lévőket új hobbijuk, szokásaik, gondolkodásuk miatt!Türelmesnek lenni ugyanakkor nem azt jelenti, hogy mindent elnézünk a családtagunknak, barátunknak.

A műsor megy tovább!

Engedjék el azt a tévhitet, hogy életük derekán már illett volna valami ,,nagyot” alkotni és hogy az önmegvalósításra már keresztet vethetnek!Hiszen felfogható az középkorúság úgy is, hogy innentől nem kell megfelelni az elvárásoknak, nem kell kimagasló teljesítményt nyújtani. Világmegváltás helyett gondolkodjanak konstruktívan a lehetőségekről!

Például nem érdemes otthagyni a jól fizető állást, de a munkatempóból visszavehetnek, a fennmaradó időben pedig vállalhatnak olyan tevékenységet, mely nyomot hagy az utókornak. Mondjuk részt vehetnek konzultációs folyamatokban, ahol saját tapasztalatukon és bölcsességükön alapulótanácsokat adhatnak. A vágyakat és lehetőségeket céltudatosan, koncentráltan legyenek képesek összhangba hozni. Ennek az életszakasznak ez a szép és kihívásokkal teli feladata.

Katona Katalin
okleveles pszichológus
www.pszichologus13.hu
pszichologus13@ gmail.com
+36-70-317-15-90

A cikk a Patika Tükör augusztusi számában jelent meg!