Március 8., a Vese Világnapja

Március 8., a Vese Világnapja

2018-ban a Vese Világnapot és a Nemzetközi Nőnapot ugyanazon a napon ünnepeljük, ami lehetőséget teremt arra, hogy kihangsúlyozzuk a nők egészségének fontosságát, és felhívjuk a figyelmet a vese és a kiválasztószervünk egészségét fenyegető veszélyekre. Ma majdnem minden tizedik ember érintett valamilyen típusú megbetegedésben, a különböző elváltozások vagy fertőzések alól pedig sajnos a gyerekek sem jelentenek kivételt.

A Vese Világnap 13. évfordulója alkalmából célunk, hogy előmozdítsuk az elérhető és méltányos hozzáférést az egészségügyi neveléshez, az egészségügyi ellátáshoz és a vesebetegségek megelőzéséhez minden nő és lány számára a világon.

Hazánkban minden tízedik ember érintett valamilyen vesebetegségben, a felnőtt nephrológiai szakrendeléseken évente ellátott több mint 100 ezer vesebeteg közül 6500 már végstádiumú veseelégtelenségben szenved, rendszeres dialízis kezelésre szorul. Az idült vesebetegségben jelentősen felgyorsul az érelmeszesedés, ezért a betegek többsége szív-érrendszeri betegségek miatt meghal, mielőtt még vesepótló kezelésre szükség lenne.

A krónikus vesebetegség világméretű közegészségügyi probléma, amelynek veseelégtelenség és a korai halál lehet a következménye. A krónikus vesebetegség világszerte körülbelül 195 millió nőt érint, és jelenleg a nyolcadik vezető halálok a nőknél, évente közel 600 000 halálesettel.

Egyes vesebetegségek, mint például a lupus nephropathia, vagy a húgyúti fertőzés (akut vagy krónikus pyelonephritis) jellemzően a nőket érintik elsődlegesen. A lupus nephritis egy autoimmun betegség által okozott vesegyulladás, amely rendellenességben a szervezet immunrendszere a saját sejteket és szerveket támadja meg. Jó eredmények elérése érdekében, mint a legtöbb vesebetegség esetében, időbeni diagnózis és a kezelés szükséges.

A krónikus vesebetegség a terhesség szempontjából kiemelt kockázati tényezőnek tekinthető: károsan befolyásolhatja mind a termékenységet, mind a terhesség kimenetelét. A krónikus vesebetegség nagyobb kockázatot jelent mind az anya, mind a gyermek számára: az előrehaladott vesebetegségben szenvedő nők terhességében nagy a magas vérnyomás okozta szövődményeknek és a koraszülésnek a kockázata.
A terhesség alatt fellépő krónikus vesebetegség esetén nagyobb figyelemre, időben történő diagnózisra és megfelelő nyomon követésre van szükség. A terhesség ugyanakkor alkalom lehet a krónikus vesebetegség korai felismerésére, és a korai tervszerű terápiás beavatkozásokra.

Március 8., a Vese Világnapja

A világnap alkalmából a Dr. Biró Kinga, a Czeizel Intézet gyermek nephrológusértője gyűjtötte össze a legkisebbekre vonatkozó tudnivalókat.

Milyen vesebetegségek érinthetik a kicsiket?

Fontos tudatosítani, hogy a vesebetegségek bizonyos változatai a gyermekeket is sújthatják: a veleszületett rendellenességekre már a terhességi ultrahangvizsgálat során fény derül, így felkészülhetünk a picit érintő olyan problémákra, mint például a vizeletelvezető rendszerben szűkületet okozó, viszonylag gyakori üregrendszeri tágulat. Szerencsére gyerekeknél ritkábban diagnosztizált, de lehetséges elváltozások még a patkóvese, a vesekő vagy a különböző cisztás megbetegedések.

A húgyúti fertőzéseket viszont a csecsemőket és kisgyermekeket érintő második leggyakoribb bakteriális fertőzésekként tartjuk számon. „Ezeknek két fő típusát különböztetjük meg: az alsó és felső húgyúti fertőzéseket. Alsó húgyúti fertőzés vagy más néven hólyaghurut esetén a betegség csak a hólyagot érinti, általában alhasi fájdalommal, csípő-égő vizeletürítéssel, gyakori vizelési ingerrel, bűzös vizelettel jár, esetleg a korábban szoba- vagy ágytiszta gyermek ismételt bepisilése figyelmeztethet rá. Leginkább a lányoknál jelentkezik, kiváltó okai között pedig több hajlamosító tényező is lehet: alkat, nem megfelelő vizelési technika, székrekedés, hólyagműködési zavarok” – mondja dr. Biró Kinga, a Czeizel Intézet gyermek nephrológus szakorvosa. „A felső húgyúti fertőzés vagy vesemedence-gyulladás esetén a fenti kezdeti tüneteket követően (vagy akár anélkül) magas láz, hasi-és deréktáji fájdalom, hányás, étvágytalanság, sápadtság alakulhat ki. Ha a gyermeknél visszatérően jelentkezik, mindenképpen további vizsgálatok szükségesek az esetleges anatómiai rendellenességek kiderítésére.

A fertőzések megelőzésében fontos szerepe van a higiéniának. „Tanítsuk meg a kicsiknek, hogy mosdóhasználat után a fenekét elölről hátrafelé törölje ki! Figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra is” – figyelmeztet dr. Biró Kinga.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek